kerékpár

2021.07.21. 10:22

Tőserdőig tekertek az IBB lelkes bringásai

A Iustitiás Baráti Bringázás (IBB) keretein belül újabb aktív programra hívta a kerékpár szerelmeseit a Iustitia Egyesület lelkes csapata, mely ezúttal egészen a Tőserdőig tervezett meg egy egynapos túrát.

Nyitray András

Úton a Tőserdő felé

Forrás: IBB

Vasárnap reggel Kecskemétről, a Petőfi Sándor utcáról indult el a csapat, mely elsősorban erdei utakat bejárva és végig tekerve, Nyárlőrincen keresztül célozta meg a Tőserdőt. A táv teljesítéséhez bizony minden résztvevőnek kellett a motiváció, hiszen összesen kétszer 28 kilométert kellett megtenni a kora esti érkezéshez.

A résztvevők ezzel együtt jól bírták a tempót, mely véletlenül sem versenyként és még annyira sem túlélőtúraként került meghirdetésre, a cél most is egy jóleső, közös tekerés és csapatépítés volt. Az időjárás sem volt feltétlen kegyes, hiszen egyesek már az indulás előtt bőrig áztak az esőben, de ez sem szegte azonban kedvüket, és gyors ruhaváltás után már folytatták is útjukat.

A Kecskemét–Nyárlőrinc–Tőserdő útvonalra ezúttal közel húsz fő vállalkozott. Rövid megállók után a Tőserdőben egy hosszabb pihenő következett, hogy aztán hazafelé a résztvevők ellen dolgozó szelet és a fáradtságot is legyőzve térhessen haza a jó hangulatban tekerő társaság, mely további túráira is szeretettel várja az érdeklődőket.

Úton a Tőserdő felé
Fotó: IBB

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában