labdarúgás

2021.07.09. 16:45

A lendület megmarad Kereken, de a másodosztályban folytatják

Csütörtökön hozta nyilvánosságra a Magyar Labdarúgó Szövetség Bács-Kiskun Megyei Igazgatósága a 2021/22-es év megye labdarúgóbajnokságainak csoportbeosztását. Ebből kiderült, hogy az előző két évben a megyei első osztályban szereplő Kerekegyháza a másodosztályba nevezett. Ennek jártunk utána.

Vincze Miklós

Fotó: Hraskó István

A Kerekegyházi SE az előző két, a megyei első osztályban töltött esztendő után nem nevez harmadszor is a megye egybe. A kereki gárdának az első éve kimondottan sikeres volt, akkor igazi meglepetéscsapatként robbant be a mezőnybe. A második év már döcögősebbre sikerült, de a csapat egyik fő erénye, a megalkuvás nélküli küzdés továbbra is jellemezte őket, és a kereki közönség a második évben is kitett magáért – már amikor kitehetett, már amikor lehetséges volt egyáltalán meccsre járni a járványintézkedések szüneteiben. Most azonban egy osztállyal lentebb folytatják a kerekegyháziak.

Kunsági Antal, a labdarúgó szakosztály vezetője hírportálunk kérdésére elmondta, hogy ő inkább csak visszább lépésről beszélne, a labdarúgás frontján ugyanis semennyit nem vesznek vissza a tempóból. Az egyesület által működtetett csapatok száma mit sem változik, továbbra is három felnőtt csapatot szerepeltetnek – két férfit és egy nőit, előbbi kettőt a megye kettőben és megye háromban, a nőit a megye egyben –, és a megannyi országos libában szereplő megannyi utánpótlás csapataik is megmaradnak. Hogy miért nem az első osztályba neveztek, annak több oka is van, mindegyikre nem akart kitérni a vezető, de a legfőbb okot kiemelte.

– Az, hogy a csapatunk teli volt fiatal tehetségekkel, a felnőtt csapatunk egyik fő erénye volt a közelmúltbeli időszakban

– taglalta.

– A kezdőjátékosaink nagy része egyetemista, vagy egyetemre készül, és paradox módon a járványügyi helyzet, amely miatt hosszú időn át online oktatás volt az iskolákban, nekünk még kapóra is jött, hiszen így tudtak edzésekre, meccsekre járni. Most azonban több alapember számára az oktatás már leküzdhetetlen akadályt jelent, azokról nem is beszélve, akik külföldön folytatják a tanulmányaikat. Mivel megannyi kulcsember esik ki emiatt, gyakorlatilag teljesen új csapatot kellett volna összeszednünk, és ez jelen pillanatban túlságosan nagy anyagi áldozatokat kívánt volna. Nem csinálunk presztízskérdést abból, hogy a megyei első osztályban szerepel-e a felnőtt csapatunk vagy sem.

Meggyőződésünk, hogy a közönségünk a megye kettőben is kitart mellettünk, amikor a korábbról jól ismert ellenfelekkel fogunk találkozni.

Az elmúlt években egyre inkább megszokott hétvégi fieszták reményeink szerint attól függetlenül is megmaradnak, hogy most egy osztállyal alacsonyabban indul el a Kerekegyháza mindkét férfi felnőtt csapata.

Fotó: Hraskó István

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában