asztalitenisz

2021.06.16. 12:52

Rutin kell a sikerhez

A Kecskeméti Spartacus és Közösségi Tér női csapata hétvégén Budaörsön vett részt a bajnoki címről döntő négyesdöntőn. Az Extraliga Final Four elődöntőjében a Budapesti Erdért SE, míg a bronzmérkőzésen a Szekszárd volt az ellenfél, szoros csatákban végül a negyedik helyen zárt Szabó Krisztián együttese.

Nyitray András

Szabó Krisztián csapata hősiesen küzdve zárt negyedik helyen

Forrás: Kecskeméti Spartacus

Az alapszakasz befejezése után két héttel került sor a rájátszásra, a csapatok az elért helyezésük alapján kerültek összesorsolásra, az első a negyedikkel, a második a harmadikkal játszott a döntőbe jutásért. Az alapszakaszban a kecskemétiek a harmadik helyen zártak.

Mivel a négyesdöntőben a helyezések már nem sokat számítottak, ennek megfelelően nagy izgalmakra lehetett számítani Budaörsön.

Az elődöntőben az Erdért csapata ellen négy döntő szettet is játszottak a kecskemétiek, melyekből azonban csak egyet sikerült megnyerni Radonjic-nak. Ez viszont sokat érő siker volt, hiszen a friss egyéni bajnok Imre Leilát sikerült legyűrnie. A mérkőzés is igen hosszúra nyúlt, hiszen két órán át küzdöttek a versenyzők, az 5–1-es Erdért siker tehát abszolút csalóka.

A bronzmérkőzésen így a Szekszárd várt a Spartacusra, ellenfelét már kétszer is legyőzte korábban az alapszakaszban a kecskeméti gárda. Itt sem lehetett azonban könnyű partikra számítani, hiszen mindkét siker alkalmával a végletekig kiélezett csatákat kellett megvívni. A két csapat ereje közel azonosnak tekinthető, így háromesélyes csatákra lehetett számítani, melyeken a pillanatnyi forma és mentális állapot dönthet. Jól indult a mérkőzés, hiszen a Füle–Radonjic kettős izgalmas találkozón előnyhöz juttatta a Sparit, ám ezt követően az egyéni versenyeket sokkal jobban vette a Szekszárd, előbb Ciurcui, Füle és Radonjic is partit veszített, így az ellenfél el tudott lépni. Ciurcui Melinda két győzelme, illetve Radonjic Harasztovich elleni döntős szettes sikere kevésnek bizonyult ezúttal a csapat sikeréhez, ugyanis 5–4-es szekszárdi vezetésnél Füle nagy csatában maradt alul Maksuti ellenében, amivel kialakult a 6–4-es végeredmény. Maksuti nem talált legyőzőre a tolnaiaknál, de Vejnovic is remek napot fogott ki, ez bronzérmet ért a Szekszárdnak.

– A tavalyi évhez képest nagyon megerősödött a bajnokság, sok csapathoz külföldi játékos érkezett, akik emelték a színvonalat – értékelt a négyesdöntőt követően a Kecskeméti Spartacus és Közösségi Tér vezetőedzője, Szabó Krisztián. – Az Extraliga alapszakaszában sikerült a harmadik helyet elérni, így Final Four mérkőzésekkel zárhattuk le az évet, ahol a negyedik helyen végeztünk. Ennek ellenére nem lehetünk elégedetlenek, mert az alapszakasz mérkőzéseinél minden összejött csapatunknak, a szoros állásokat kivétel nélkül mi nyertük, sajnos pont az elődöntőn és bronzmérkőzésen ez nem volt elmondható. Az egész évet figyelembe véve mindenképpen előre tudtunk lépni a csapatunk játékát illetően, de a négyesdöntő légkörét még szoknunk kell – mondta Szabó Krisztián.

Budapesti Erdért SE– Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér I. 5–1

Elődöntő: Ambrus Krisztina, Imre Leila–Ciurcui Melinda, Füle Kata 3–2, Imre–Ciurcui 3–2 , Tóth Kata–Aleksandra Radonjić Mojsilov 3–1, Ambrus–Füle 3–0 , Imre–Radonjic 2–3, Ambrus–Ciurcui 3–2.

Szekszárd AC I.– Kecskeméti Spartacus SK és Közösségi Tér I. 6–4

Bronzmeccs: Harasztovich Fanni, Maksuti Anetta–Aleksandra Radonjić Mojsilov, Füle Kata 1–3, Maksuti Aneta–Ciurcui Melinda 3–2, Harasztovich–Füle 3–0, Ivana Vejnovic–Radonjic 3–1, Harasztovich–Ciurcui 1–3, Maksuti–Radonjic 3–0, Vejnovic–Füle 3–0, Harasztovich–Radonjic 2–3, Vejnovic–Ciurcui 1–3, Maksuti–Füle 3–1.

Szabó Krisztián csapata hősiesen küzdve zárt negyedik helyen
Fotó: Kecskeméti Spartacus

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában