KÉZILABDA

2021.06.19. 11:48

Egyértelműen a feljutás lesz a célja a KNKSE-nek

Nehéz és viszontagságos éven van túl a GBB Zrt. Kecskeméti NKSE, melynek végén kiesett a női NB I./B keleti csoportjából. A négy éve még történelmi feljutást ünneplő együttesnél a csalódások ellenére már a jövőt tervezik, a cél egyértelműen az NB II. megnyerése lesz.

Nyitray András

Jámbor-Herceg Réka tovább onthatja a gólokat

Fotó: Bús Csaba

Egy klubnak sem volt könnyű a tavalyi szezon, de ez hatványozottan igaz a KNKSE-re, mely sérülésekkel és karanténokkal tűzdelt évet tudhat maga mögött. Az együttes kiesett, így az NB II.-ből kell újra felépíteni a klubot.

– Sajnos nem kellemes téma a mögöttünk hagyott szezont elemezni, végigvenni az okokat, hogy miért is alakult ez így… Nyilvánvaló, hogy én is rengeteget gondolkodtam már azon, hogyan is történhetett meg ez a kiesés – mondta csalódottan Veress Zsuzsanna, a GBB ZRT. Kecskeméti NKSE elnöke.

– Nagyon összetett, hogy miért vezetett idáig az utunk. Nem lehet ebben a helyzetben egyetlen felelőse a kiesésnek, nem is szeretném a bűnbakokat keresni, mindenkinek megvolt a maga hibája. Nekem is, a csapatnak is, a szakmai stábnak is. Sokat tanultunk ebből a szezonból, hatalmas hibáinkat újra nem követhetjük el a jövőben. Most már ez a legfontosabb.

A KNKSE-nél tisztában vannak vele, hogy nem emészthetik sokáig a kiesést, minél gyorsabban vissza akarnak jutni a másodosztályba, amihez igazolni is kell.

– Már folynak a tárgyalások, olyan csapatot akarunk felépíteni, mely azonnal az NB II. feljutója lehet. Abszolút előre tekintünk, kicsit más felállással, más felfogással vágunk neki a munkának. A célunk tiszta, vissza kell jutni az NB I./B-be. Nem tudjuk még, hogy melyik csoportba kerülünk, ez majd csak a sorsolás után derül ki. A dél-keleti csoportot ismerjük jobban, ifistáink ebben a bajnokságban játszottak tavaly. Nem könnyű bajnokság, de a kialakulóban lévő keretünknek nem szabadna, hogy gondot okozzon. A labda persze gömbölyű, de a célunk egyértelmű – mondta Veress Zsuzsanna az előttük álló bajnokságról.

Jámbor-Herceg Réka tovább onthatja a gólokat
Fotó: Bús Csaba

Jámbor-Herceg Réka, Bab Ágota és Lóczi Fanni maradnak, érkezik melléjük Hanusz Boglárka és Kaiser Melitta is, illetve új vezetőedző veszi át az irányítást.

– Nagy változások lesznek, akár a játékoskeretről, akár szakmai munkáról beszélünk, az új vezetőedzőnk dr. Paic Róbert. Ami a keretet illeti, pár játékos maradni fog, a kiszemeltekkel is zajlanak az egyeztetések, illetve saját nevelésű játékosainkkal szeretnénk feltölteni az új ke­retet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában