kecskemét / galériával

2021.06.05. 15:30

Edzőpályával és a Magyar Rögbi Kertjével bővült az Atlétikai Centrum

A Magyar Rögbi Szövetség sportszakmai és sportlétesítmény-fejlesztési feladatok ellátása keretében támogatásban részesítette a Kecskeméti Atlétikai és Rugby Clubot. A megvalósult beruházás átadására és egyben a Magyar Rögbi Kertjének faültetéssel egybekötött megnyitójára szombaton került sor az Atlétikai Centrumban.

Kovács Nóra

A támogatás felhasználásának eredményeként a kecskeméti Széktói Stadion, ezen belül az Atlétikai Centrum területén a KARC egy automata öntözőrendszerrel és új kerítésrendszerrel ellátott edzőpályát alakított ki.

– Fő célunk volt, hogy a zöld felületeket megnöveljük a sportlétesítményben, ezzel is teret biztosítva az utánpótlás és a felnőtt sportolók számára – mondta Németh Krisztián, a Kecskeméti Atlétika és Rögbi Klub szakmai vezetője. – Az elmúlt évek alatt sok fejlesztés történt a stadion területén, megújultak az edzőpályák és műfüves pályák is létesültek, de ezzel csökkent is az elérhető zöldfelület. Ezért elkezdtünk azon gondolkodni, hogy milyen irányban, hol lehetne még hasznosítani a területet. Erre az atlétikai centrum mögötti mocsaras vidéket láttuk alkalmasnak, hogy egy kissé rendbe tegyük, ami még a sportlétesítmény területéhez tartozik. Ez nem kis munka volt, mivel egy nagyon elhanyagolt, sosem használt területről volt szó. Eredetileg pedig a kerítés is rossz helyen volt, így egy új kerítés telepítésével, földmunkával, tereprendezéssel, termőföld hozatással, illetve öntözőrendszer telepítésével és füvesítéssel kezdtük meg a projektet. Egy vasúti vonal húzódik közvetlen a Széktói Stadion telekhatára mellett, hosszas egyeztetés után pedig az önkormányzattal és a Hírös Sport Nonprofit Kft.-vel arra jutottunk, hogy rossz helyen van az eredeti kerítés, és 12 méterrel kintebb volt a telekhatár. Így végül egy hasznosítható méretű területet tudtunk létrehozni. A pálya költségeit a Magyar Rögbi Szövetség egy pályázat útján az EMMI támogatása által eljuttatta hozzánk. Az első körben, amit megvalósítottunk az az öntözőrendszer, a területrendezés, a kerítésépítés, illetve a füvesítés volt. A terület most kerül visszaadásra az önkormányzatnak, és a Hirös Sport Kft. üzemeltetésébe kerül. De a továbbiakban is vannak terveink, a területen létrehoznánk egy épületet, mivel szeretnénk, ha pár éven belül egy multifunkcionális épület állhatna, ami edzéslehetőséget biztosítana több sportág utánpótlás, illetve felnőtt csapatai számára. Az épület mellett pedig egy street workout pályát hoznánk létre ezzel is növelve minél szélesebb spektrumon az edzéslehetőséget.

A projekt részeként fa kivágásra került sor melyek pótlásaként a KARC saját forrásból 27 fa telepítését valósította meg, az egyesület partnerei, támogatói és az összes, Magyarországon aktív rögbi klub büszkélkedhet majd egy példánnyal.

– Az egész onnan indult, hogy a területrendezés során több öreg fát ki kellett vágni. Gondoltuk, ha már fákat kell ültetnünk a helyére, hozzuk létre a Széktói Stadion Atlétikai Centrum edzőpályája mellett a kerítés mentén a Magyar Rögbi Kertjét. Gyakorlatilag minden egyes fát egy jelenleg is működő magyar rögbi klub ültet el, így azok, illetve a KARC támogatói nevéhez kötődik – tette hozzá.

A megnyitón részt vett dr. Szeberényi Gyula Tamás, Sportért felelős alpolgármester, Kiss Antal a Magyar Rögbi Szövetség elnöke, valamint a magyarországi rögbi klubok képviselői és a KARC támogatói is.

– Ez egy óriási mérföldkő a klubunk életében – mondta a megnyitón Túri Pál a KARC elnöke. – Hiszen elmondhatjuk azt, hogy az elmúlt 42 év legnagyobb beruházása történt meg. Idén 52 éves a magyar rögbi is. Bár a kezdeteknél még Kecskemét nem volt a része, mára meghatározó a szerepe, hiszen a kezdetekben még a főváros és környéke volt a bölcsője a sportágnak, viszont 1979-ben az első komoly vidéki csapatként alakultunk a Gamf égisze alatt. Nagyon sok játékost ismerkedtetett meg a sportággal, aztán segített a klubok létrehozásában is. De a KARC fontos szerepet játszott a Magyar Rögbi Szövetség hivatalos létrehozásában, valamint annak az európai szövetség és a világszövetségbe való belépésében is. A 42 év alatt rengeteg korosztályos és felnőtt játékost adott a nemzeti csapatnak. A továbbiakban is szeretnénk a sodoráramban maradni, segíteni és támogatni a szövetséget, mint ahogy eddig tettük. Az elmúlt 26 év alatt a Széktói Stadionban is nagyon sok fejlesztést hoztunk létre, legyen szó öntözőrendszerről, világításról, vagy klubházfelújtásról. A csapat pedig folyamatosan tekint előre, ez hozott el bennünket a mai naphoz is, amely a legnagyobb mérföldköve a klubnak. Ez azonban csak az első lépcsőfoka az álmunknak, hiszen egy rekreációs és oktatóközpontot hozunk létre, amely Kecskemétnek és a Magyar Rögbinek is egy hozzáadott érték lehet – fűzte hozzá.

Majd Kiss Antal, a Magyar Rögbi Szövetség elnöke elmondta: – Nagy öröm, hogy veletek dolgozhatok és ilyen helyre jöhetek. Örülök, hogy az önkormányzat is a klub mögé állt, mivel ilyen gyönyörű létesítmény kevés van az országban, valamint az sem rendhagyó, hogy ennyi sportág ilyen komplex módon együtt tud dolgozni, mint a Széktói Stadionban. A Magyar Rögbi Kertjét pedig egy követendő dolognak tartom, és támogatom, hogy más klubok is létrehozzanak egy ilyen dolgot, ami a közösség összetartozását jelenti. A fa ültetés egyértelműen a jövő építésének a szimbóluma, és biztos vagyok benne, hogy a rögbi a magyarországi sportok között a jövő sportága. Neki is évek kellenek, hogy gyökeret tudjon ereszteni és évtizedeken keresztül növekednek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában