kosárlabda

2021.05.02. 06:05

A Nagykőrös lett a kilencedik

Pénteken a férfi kosárlabda NB I./B Piros csoport 9-10. helyért folytatott párharc második mérkőzésén a Bajai Bácska FKE a Nagykőrösi Sólymok KE csapatát fogadta a dr. Posta Sándor Sportcsarnokban.

Kovács Nóra

Fotó: Pulai Zsóka

Szerdán az első mérkőzésen Kiskunfélegyházán játszott egymással a két klub, akkor 106–89-es győzelmet aratott a Nagykőrös.

A kosárgazdag mérkőzésen szinte végig vezetett a Nagykörös. A nagyszünetben 43–51-re vezettek a vendégek, majd a 35. percre húsz pont lett a Baja hátránya, végül 99–121-re győztek a Sólymok, ezzel a 9. helyen zárták a bajnokságot, míg a Baja a 10. helyen végzett.

– Sajnos a foghíjas csapatunkkal most ennyire voltunk képesek – mondta Hosszú István, a Bajai Bácska FKE elnöke. – Annak viszont örülhetünk, hogy a fiatal játékosaink is szóhoz jutottak és megkóstolhatták a piros csoport ízét. Ma nem voltunk egyenrangú ellenfelek a Nagykőrössel. A mai meccs legvége is úgy sikerült, mint az egész bajnokság. Nekünk sajnos a covid fertőzés meghatározta az idei szereplésünket. Remélem, hogy ősszel már a szurkolóink előtt megújult erővel sokkal jobb eredményt fogunk elérni.

– Véget ért ez a bajnokság. Sok szép győzelmünk volt, sajnos közönség nélkül – nyilatkozta Lakosa Zsolt, a Nagykőrösi Sólymok KE vezetőedzője. – A 9. hellyel elégedettek vagyunk. Gratulálok mind a két csapatnak a látványos kosárlabdáért.

Bajai Bácska FKE–Nagykőrösi Sólymok KE 99–121 (23–27, 20–24, 34–37, 22–33)

Baja, Férfi NB I./B Piros csoport 9-10. helyért, zárt kapus mérkőzés. Játékvezetők: Varga Zoltán, Reisz Péter, Téczely Roland Balázs.

Baja: Goldring G. 30/6, Goldring J. B. 40/27, Szatmári 19/3, Weiner 5/3, dr. Ágfalvi. Csere: Szalai 2, Szabó 3. Edző: Hosszú István.

Nagykőrös: Fehér 27/12, Kovács 20/12, Bartos20/3, Molnár 13/9, Mester 11/3, Jókai 8, Kocsis 8, Szrapkó 6, Filep 6, Kónya 2; Vezetőedző: Lakosa Zsolt.

Fotó: Pulai Zsóka

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában