Labdarúgás összefoglaló

2021.04.14. 11:56

Északon az élre állt a Szabadszállás II., nyugaton pedig az Uszód

A hétvégén a 19. forduló mérkőzéseit rendezték meg a megyei harmadosztályú bajnokság négy csoportjában. Az elmaradt mérkőzések tekintetében ezúttal is a Közép csoport volt a csúcstartó, bár a hétből két lejátszott mérkőzéssel az előző hetihez képest abban a csoportban is ötven százalékkal javult a lejátszott mérkőzések aránya.

Vincze Miklós

A császártöltési Varga Zoltán (labdával) a kunfehértóiak szorításában

Fotó: Pozsgai Ákos

Közép csoport

A Közép csoport volt ezúttal is a csúcstartó az elmaradt mérkőzések tekintetében, de a múlt heti fordulóhoz képest annyiban jobb volt a helyzet, hogy nemcsak egy, hanem két mérkőzést játszottak le. A Tabdi nagy meglepetésre elvitt egy pontot a Kiskőrös II. otthonából. A 0–0-ra végződött első félidőre következő gólgazdag második felvonásban lehetett volna még akár nagyobb is a meglepetés, ám a hazai gárda 0–2-ről és 2–3-ról is tudott egyenlíteni.

Eredmények:

Kiskőrösi LC II.–Tabdi 3–3,

Kunfehértó–Császártöltés 3–1.

Kunfehértó, v.: Aladics Tamás (Benesics, Sui).

Kunfehértó: Gavlik – Tóth T., Tombácz, Délceg (Suba, 85.), Bogdán (Pfendler, 46.), Barta, Grácz G., Doszpod (Torma, 61.), Szabó T., Grácz R., Ságodi. Edző: Nagy István.

Császártöltés: Ignácz – Kurucz, Szarvas, Májer, Árvai (Barabás, 80.), Varga Z. (Angeli, 46.), Gubányi I., Ligetfalvi, Gubányi II., Gyurászovics, Kohl. Edző: Kiss László.

Gól: Délceg a 2., Grácz R. a 78. és a 92., illetve Szarvas a 34. percben.

Déli csoport

A Déli csoportban Csátalján járt az éllovas Bajai LC, és a Híd SC vendégeként elhozta a három pontot, Kerezsi mesterhármast lőtt a bajaiaknál. A harmadik Kelebia szintén öt gólt rúgott a második helyen álló Madarasnak, így három pontra megközelítette a tabellán, illetve a szabadnapos Felsőszentivánt megelőzve fellépett a dobogóra. Vaskúton tudott nyerni Hodri Zoltán két góljával a Kenderes, Bácsalmáson a Gara. Megszerezte az idei első győzelmét a Tataháza, a Bácsbokod ellen győztek 5–0-ra. A gólok sorát Brezovszki Bálint nyitotta meg, utána pedig Virágh Martin szerzett egy mesternégyest.

Eredmények:

Kisszállás–Dunagyöngye SK II. 0–0,

Kelebia–Madaras 5–0,

Híd SC–Bajai LC 1–5,

Vaskút–Kenderes 1–2,

Tataháza–Bácsbokod 5–0,

Bácsalmási PVSE II.–Gara 0–2.

Északi csoport

Az Északi csoportban ez nem a Jakabok hétvégéje volt, hiszen meglehetősen nagy verést kapott Szabadszálláson a Fülöpjakab, Helvécián pedig a Jakabszállás. A Helvécia általában óvatos duhaj, megfontolt gólkülönbségekkel veri az ellenfeleit, amikor győz, ezúttal azonban kirúgtak a hámból, Maros Bálint öt góllal vette ki a részét a háló kirongyosításából. Szoros meccset nyert az Ágasegyháza Katonatelepem, Deák Sándor és Csordás Zoltán két-két találatára a hazaiak csak Deli Mihály révén tudtak válaszolni a Bugac–Fülöpszállás találkozón.

Eredmények:

Bugac–Fülöpszállás 1–4,

Katonatelep–Ágasegyháza 1–2,

Szabadszállás II.–Fülöpjakab 8–0,

Helvécia–Jakabszállás 8–0.

Nyugat

Nyugaton az éllovas Géderlak meccse elmaradt, ezt mindjárt ki is használta az Uszód, 8–1-re elpáholta a Dunavecsét, és az élre ugrott a tabellán. Szoros meccset nyert Homokmégyen a Dunapataj, Botykai Levente szerezte meg a vendégeknek a vezetést, Rakiás Milán még az első játékrészben egalizált, a 65. percben aztán Németh László találata eldöntötte a három pont sorsát. Harangozó Dániel gólja három pontot ért a Bátyának Apostagon, négyet rúgott a Fajsznak hazai pályán a Szentmárton.

Eredmények:

Szentmárton–Fajsz 4–0,

Uszód–Dunavecse 8–1,

Homokmégy–Dunapataj 1–2,

Apostag–Bátya 0–1.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában