kosárlabda

2021.02.03. 07:00

Az év meglepetéscsapatát fogadja szerdán a KTE

Ezen a héten két mérkőzés vár a Duna Aszfalt-KHTK Kecskemét csapatára a férfi NB I./A csoportjában, szerda este a Szegedet látják vendégül a hírös városiak, szombaton pedig Körmendre utaznak.

Vincze Miklós

Fotós: BUS CSABA

A szerda este 17 órakor kezdődő Szedeák elleni mérkőzés az őszi idény 13. fordulójából elhalasztott viadal. A Tisza-parti gárda húsz alapszakaszbeli meccset követően jelenleg a 4. helyen áll, így az idei bajnokság egyik meglepetéscsapatának számít. A decemberi győzelmi szériájuk során oda-vissza verték a Körmendet, de most januárban is sikerült az Alba Fehérvárt kétszer is két vállra fektetniük. Eddigi kilenc idegenbeli találkozójukból ötöt tudtak megnyerni.

Srecko Sekulovic csapatának a húzóembere az amerikai–magyar Darrin Govens, aki 19 pontos átlaggal büszkélkedhet. Mögötte Dzeletovic, Brown és Dickey következnek a sorban. A magyar magból a korábban Kecskeméten is játszó Keller Iván a legponterősebb játékos a maga 7.0-s átlagával.

Ami a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemétet illeti, nagy áldozattal járt az elmúlt hét.

Nemanja Jaramaz Szombathelyen sérülést szenvedett, így rá nem számíthat a szakmai stáb szerdán. Ettől függetlenül az együttes elszántan várja a Szedeák elleni összecsapást, és feltett szándéka, hogy újabb hazai győzelemmel javítson a mérlegén.

– A Szeged idén egy teljesen más játékerőt képvisel, mint a korábbi években – mutatott rá Váradi Kornél vezetőedző. – Nagyon erős légiósaik vannak, Darrin Govens a csapatuk vezére, továbbá a magyar játékosok is sok pluszt hozzá tudnak tenni teljesítményükkel, kellő rutinnal rendelkeznek már az élvonalban. Számunkra továbbra is az lesz a kulcskérdés, hogy a saját, szisztematikusan felépített játékunkat tudjuk hozni és fegyelmezettek maradjunk. Nem vagyunk könnyű helyzetben, Nemanja Jaramaz megsérült Szombathelyen, és szinte biztos, hogy nem tud játszani szerdán. Továbbá a korábban összeszedett kisebb-nagyobb sérülések sem tűntek még el teljesen a csapatnál. Nagyon fontos mérkőzés lesz ez számunkra, mindent megteszünk annak érdekében, hogy meg tudjuk szerezni a győzelmet.

Váradi Kornél (középen) taktikai utasításokat ad
Fotó: Bús Csaba

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában