labdarúgás / GALÉRIÁVAL

2021.01.30. 20:59

Nem bírt egymással a Kecskeméti LC és a Kalocsa

Az őszi első tizenkét fordulót követően az 5. helyen zárt Kecskeméti LC a telet a 2. helyen töltő Kalocsát fogadta a megyei első osztályú labdarúgó bajnokság 13. fordulójában. A mérkőzés döntetlenre végződött.

Vincze Miklós

Fotó: Mediaworks

Viszonylag hamar megszerezte Nagy Lajos csapata a vezetést az idénykezdet dacára jó iramú mérkőzésen, és irányított az első félidőben, amelynek a hajrájában a vendégcsapat egy kiállítás miatt megfogyatkozott. A második játékrészben a nehéz helyzetben lévő Kalocsának a 78. percben Mátyás lövésével sikerült egyenlíteniük, a hajrában a mérkőzés bármelyik csapat javára eldőlhetett volna, mindkét csapat próbálta megszerezni a győztes gólt. A lehetőségek meg is voltak rá itt is, ott is, de újabb találat nem született, így a két csapat megosztozott a pontokon.

Nagy Lajos: – Ezt az eredményt a mérkőzés előtt aláírtam volna, most azonban úgy érzem, hogy két pontot elveszítettünk hazai pályán. Úgy érzem, hogy 1–0-s vezetésnél a játékvezető nem fújt be a számunkra egy egyértelmű tizenegyest, ott végleg eldőlhetett volna a találkozó. Az igaz, hogy az ellenfél az utolsó tíz percben, az egyenlítés után sokat tett a győzelem érdekében is, de a helyzetek alapján és a labdabirtoklást is tekintetbe véve szerintem sokkal hamarabb el kellett volna döntenünk ezt a mérkőzést a magunk javára. Jó csapat a Kalocsa, nagyon sokat dolgoztak az egyenlítés érdekében. Ezzel együtt nem érzem igazságosnak az eredményt, hiszen ma helyzeteink voltak, kapufát lőttünk, érvénytelen gólt szereztünk, ezt a meccset meg kellett volna nyernünk. Ami a mérkőzés pozitívumát illeti, a csapatjátékunkkal elégedett voltam. Amikor gyorsítani kellett a játékot, gyorsítottuk, amikor lassítani, lassítottuk, ha a tavasz folyamán ugyanezt nyújtjuk, ilyen higgadtan, jól járatjuk a labdát, akkor jó lesz a tavaszi szereplésünk.

Kohány Balázs: – Az első félidő okozott ma számomra csalódást, hiszen rögtön a mérkőzés elején egy kontrából gólt kaptunk, utána pedig egy egyéni hibát követően még emberhátrányba is kerültünk. De a félidőben sikerült rendezni a sorokat, és a második játékrészben eltüntettük az emberhátrányt. Így aztán gratulálok a fiúknak. A legnagyobb örömöt ma az okozta, hogy egy újabb tizenhat éves labdarúgót, Török Márkot dobtuk be a felnőttek közt a mélyvízbe a második félidőben, és parádésan helytállt, tehát neki külön is gratulálok. A csapatnak pedig a második félidei teljesítményéhez, azt gondolom, hogy egy jó ellenfél otthonában szereztünk pontot tíz emberrel. Kár volt az első félidőért.

Kecskeméti LC–Kalocsai FC 1–1

Kecskemét, vezette: Tóth Csaba (Molnár Alex, Suba Zoltán)

Kecskeméti LC: Berta – Csordás, Balázs (Szedmák 63.), S. Juhász, Varga, Patvaros, Szűcs (Mányoki 90.), Kőrös, Módra, Bozsik, Gaál (Keresztes 84.) Vezetőedző: Nagy Lajos

Kalocsai FC: Varga – Rideg, Knap, Matos (Lakatos-Lengyel 33.), Dostyicza, Sümegi (Török 46.), Farkas, Nasz, Tóth L., Nébl (Mátyás 71.), Rábóczki (Follárdt 58.). Játékos-edző: Kohány Balázs.

Gól: Bozsik a 8., illetve Mátyás a 78. percben.

Sárga lap: Gaál a 39., Bozsik a 90., illetve Farkas a 87. percben.

Kiállítva: Nasz a 41. percben

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában