Labdarúgás

2021.01.27. 18:06

NB II.-es játékost igazolt a KTE HUFBAU

Gőzerővel folyik a felkészülés az NB III.-as bajnoki rajtra a Közép csoportban listavezető Kecskeméti TE HUFBAU csapatánál, ugyanakkor Koszó Balázs leigazolása után újabb fővel bőrült a keret. Nagy István személyében az NB II.-es Ajkától igazolt egy komoly rutinnal felvértezett támadó középpályást a hírös városi gárda.

Vincze Miklós

Nagy István

Forrás: kecskemetite.hu

Nagy István szerdán írta alá a szerződését Gombos Zsolt csapatához. A harmincnégy esztendős labdarúgó a szülővárosában, Dunaújvárosban kezdett el futballozni, ahol hamar alapember lett a csapatban, az NB III.-ban és az NB II.-ben is rendre gólerős játékkal hívta fel magára a figyelmet. Az NB I.-es Paks le is igazolta, az atomvárosban három év alatt huszonhat mérkőzésen két gólig és három gólpasszig jutott az élvonalban. Egy rövid siófoki kitérővel ezt követően Szolnokra vezetett az útja, ahol eredményes négy évet töltött el: nyolcvanhét NB II.-es bajnokin 27 alkalommal talált a kapuba, emellett 19 gólpasszt is kiosztott. 2016-ban igazolt Békéscsabára, ahol két évet futballozott, a mérlege a viharsarokban hatvanhárom mérkőzésen 14 gól és 10 gólpassz volt. A 2018/2019-es idényt Dorogon és Mosonmagyaróváron töltötte – ebben a két csapatban 4 gólt szerzett – majd az utóbbi másfél évben Ajkán játszott, 29 bajnokin 4 gólt és 2 előkészítést jegyezve.

A kecskeméti szakmai stáb meggyőződése, hogy Nagy István a rutinjával és a kapu előtti hatékonyságával rengeteget segíthet a klubnak a célja eléréséért, az NB II.-be való feljutásért vívott harcban, és a játékos célja is az, hogy tevékeny részese legyen a kecskeméti sikereknek.

– Egy olyan klubhoz szerettem volna kerülni, ahol komoly célok vannak, azok után, hogy Ajkán kevesebb lehetőséget kaptam annál, mint amit szerettem volna. Úgy gondolom, hogy jó helyre kerültem, Kecskeméten egyértelműen cél az NB II., amihez minden adott is – nyilatkozta bemutatkozásként Nagy István. Aki akár be is mutatkozhat a következő felkészülési mérkőzésen. A Kecskeméti TE HUFBAU a következő előkészületi mérkőzését szombaton játssza, hazai pályán, délelőtt 11 órakor, a találkozón a Közép csoport listavezetőjének egy másik, a Keleti csoport listavezetője, a Tiszakécskei LC lesz az edzőpartnere.

Nagy István
Fotó: kecskemetite.hu

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában