Kerékpársport

2021.01.13. 13:00

Idén már MKB Cycling Team néven folytatja a Kecskeméti Első Sor

Több évre szóló együttműködési megállapodást írt alá a Kecskeméti Első Sor Egyesület és az MKB Bank.

Vincze Miklós

Forrás: MKB Cycling Team,

Megnyugtató és a jövőjét illetően biztató fejlemény minden sportágban, minden sportegyesületnél, ha egy neves, erős szponzor áll oda mögé, amelynek már a neve is a biztonság érzetét kelti. Egy-egy ilyen manőver azonban egyetlen támogatott szervezetnél sem váratlan szerencse, a sors ölbe hullajtott ajándéka, hanem rendszerint az adott egyesületnél folyó tervszerű, tudatosan a jövőt építő kreatív munkának – és nem utolsósorban a produkált eredményeknek – az elismerése is. Így aztán kétszeresen is örülhet az a szervezet, amelynél ez megtörténik. Most a kecskeméti kerékpárosok érezhetik úgy, hogy mások is felfigyeltek arra a nem csak a versenysport területére kiterjedő munkára, amit az elmúlt években végeztek mind a tömegsport, mind a versenysport terén.

Több évre szóló együttműködési megállapodást kötött ugyanis a Kecskeméti Első Sor Egyesület és az MKB Bank,

mely egyedülálló lehetőséget és tervezhető jövőt biztosít a kecskeméti székhelyű, utánpótlás-válogatott kerékpárosokkal is megerősített csapat számára.

A 2014-ben alapított Kecskeméti Első Sor SE évről évre egyre ismertebb egyesület lett és minden téren egyre komolyabb eredményeket ért el. Több utánpótlás-válogatott versenyzőt is adott a sportágnak, akik az országos bajnoki dobogók mindegyik fokán álltak már, nyertek nemzetközi kerékpáros versenyeket és újra felhelyezték a Kiskunsági régiót az országos kerékpáros térképre.

Az egyesület törekvéseivel, lendületével és eredményeivel egyre több támogató tudott azonosulni az elmúlt évek során, így került először képbe az MKB Bank, majd pedig létrejött az az együttműködési megállapodás is, amelynek köszönhetően

2021-ben már MKB Cycling Team néven állnak a csapat versenyzői a rajt­vonalhoz.

Bár a Kecskeméti Első Sor egyre nagyobb hangsúlyt fektet az utánpótlás-nevelésre, a versenyzésre, az új irányok mellett sem engedték el mindazt, ami – a versenyzőik remek eredményei mellett – ismertté tette őket. Az egyesület a kerékpározást népszerűsítő sokszínű programjaival minden korosztályt megszólított már, időset és fiatalt, kikapcsolódni vágyót és élversenyzőt egyaránt, az egyesület tevékenységének köszönhetően pedig Kecskeméten és a régióban megsokszorozódott a sportos, illetve rekreációs jelleggel kerékpározók száma. Nagyszámú amatőr kerékpáros közösség mozgatórugójává vált a Kecskeméti Első Sor Egyesület.

– Az MKB Bankkal közösen kialakított jövőkép fókuszában továbbra is az utánpótlás-nevelés, az egészséges életmód, a kerékpározás népszerűsítése marad, de hazánkban egyedülálló kezdeményezésként egy U23-as versenyzőkből álló sor működtetését is felvállalta az egyesület, ezzel további fejlődési lehetőséget biztosít a tehetséges és elhivatott hazai kerékpárosok számára – nyilatkozta Sáfár Tamás, a csapat igazgatója. – Ennek megfelelően nemcsak a technikai háttér fejlődött, de a szakmai stáb is bővült. Az U23-as sor szakmai irányítója Blazsó Márton lett, a fiatalabb korosztályokat pedig a már nemzetközi szinten is ismert Szabó Ádám vállalta – utalt a stábban bekövetkezett változásokra az igazgató.

Sáfár Tamás, a csapat igazgatója
Fotó: MKB Cycling Team

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában