futsal

2021.01.17. 20:43

A ScoreGoal U-15-ös csapata nyerte az izsáki tornát

Ezen a hétvégén rendezték meg Izsákon az U-15-ös korosztály számára a megyei futsal torna döntőjét. A színvonalas, kiegyenlített tornát a kecskeméti csapat nyerte meg, második helyen a kalocsai, a harmadikon a kiskunhalasi fiatalok végeztek.

Vincze Miklós

A győztes kecskeméti csapat

Fotó: Marozsi Gábor

A tornán öt csapat vett részt, az Izsáki Sárfehér SE, a Kiskunhalasi FC, a kalocsai Méhecskék SE, a kunszentmiklósi Miklósi GYFE és a ScoreGoal Kecskemét Futsal csapata.

Körmérkőzéses rendszerben rendezték meg a viadalt, tehát mindenki játszott mindenkivel. Szoros és színvonalas mérkőzéseket vívtak a csapatok, jellemző adalék arra, hogy mennyire kiegyenlített volt a mezőny, hogy a zárás után négy vereséggel az 5. helyen végzett Izsák csapata a négy vereségét úgy szenvedte el, hogy kétszer egy, kétszer pedig mindössze két góllal kapott ki. A torna délelőtt féltízkor kezdődött, amikor Fehérvári Patrik játékvezető megadta a jelet az Izsák Miklósi GYFE mérkőzésre, az utolsó mérkőzést negyed kettőkor kezdték, a Mhecskék és a Miklósi GYFE együttese zárta a viadalt. Az első helyen a négy mérkőzéséből hármat megnyerő, egyet, a Kiskunhalas ellenit döntetlenre adó kecskeméti ScoreGoal lett. Második helyen a Méhecskék futott be – őket csak a ScoreGoal tudta legyőzni –, a bronzérmet pedig a kiskunhalasiak vehették át.

Az éremátadást követően Darko Ristic, a kecskemétiek U-15-ös csapatának a mestere így értékelt:

– Megérdemelt gyümölcsét hozta meg az a munka, amit már több hónapja végeznek a fiúk teljes erőbedobással. Nagyon büszke vagyok a csapatomra, akárcsak arra, hogy veretlenül tudták a mai napot teljesíteni, és nagyon örülök, hogy megnyertük az első közös tornánkat. A többi csapatban voltak az én srácaimnál idősebb és fizikálisan erősebb játékosok, ám mi hideg fejjel és oroszlánként küzdve nőttünk föléjük. Szeretném megköszönni a szülőknek és a klub menedzsmentjének is azt a sok segítséget, amit kapunk, nélkülük nem tudnánk elérni ezeket a szép sikereket. Gratulálok a srácoknak az aranyéremhez.

A csapatok keretei:

ScoreGoal Kecskemét Futsal: Hajnal Viktor, Diószegi Kristóf, Csonka Lénárd, Szebellédi Bátor, Dömötör Zsolt, Kisjuhász Ákos, Keresztes Zoltán, Galamb Gergő, Gajdos Márk, Kobela Patrik, Nádudvari Bence, Kozák Zoltán.

Méhecskék SE: Romsics Ádám, Tóth Kristóf, Kecskeméti Dávid, Tapolcsányi Dávid, Szántó Ferenc, Pirisi Zalán, Tamás Zalán, Szántó Roland, Tóth Zalán, Fuszenecker Donát.

Kiskunhalas: Szávold Dominik, Frei Dániel, Kocsi Levente, Vásárhelyi Gergő, Szabó István, Vincze Ádám, Tóth László, Jacsó Dávid.

Miklósi GYFE: Jánosi Benjámin, Büki Bence, Balogh Máté, Török Máté, Kasza Máté, Ujszászi Imre, Kiss Gergely.

Izsáki SSE: Jójárt Ádám. Lévay Márton, Páli Donát, Pintér Gyula, Kelemen Zoltán, Szűcs Ádám.

A győztes kecskeméti csapat
Fotó: Marozsi Gábor

A torna sorrendje:

1. ScoreGoal 3 1 0 7–2 10 pont

2. Méhecskék SE 3 0 1 8–4 9 pont

3. Kiskunhalasi FC 2 1 1 5–2 7 pont

4. Miklósi GYFE 1 0 3 5–11 3 pont

5. Izsáki SSE 0 0 4 3–9 0 pont

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában