kosárlabda

2020.12.12. 06:28

Zárkózik a Bajai NKK

A középmezőnybe tartozó soproni Sportdarázs vendége volt a tabella alsó felében tanyázó Bajai Női Kosárlabda Klub a női NB I. Piros csoportjában. A bajai hölgyeknek sikerült rácá­folniuk a papírformára.

Vincze Miklós

A bajai Pálfi Veronika (labdával) keresi a lehetőséget

Forrás: Hunbasket

Két komoly túra is várt ezen a héten a bajai hölgyekre, Tamás Zoltán tanítványai a Sugó partjától igencsak messze utaztak, Sopronba és Győrbe látogattak a másodosztályú női kosárlabda-bajnokságban. A 11. fordulóbeli találkozó, a soproni mérkőzés eredménye azt mutatja, hogy érdemes volt megtenni a komoly túrát.

Bár előzőleg a hazai csapat tűnt az esélyesebbnek, a soproni Novomatic Arénában alaposan bekezdtek a bajai lányok, és

az első negyed végére tizenkét pontos előnyt szereztek.

A soproniak trénere, Giustino Altobelli mindent elkövetett, hogy megfordítsa ezt a trendet, a Bács-Kiskun megyeiek azonban a második negyedben is tovább taroltak, és miután ezt a részszakaszt is nyolcpontos előnnyel húzták be, tizenhét pontos előnnyel vonulhattak szünetre.

Aki azt hitte, változik a mérkőzés képe, az tévedett, a harmadik negyedben is a bajaiak bizonyultak jobbnak, a hazaiak számára csak szépség­tapasz lehetett a negyedik felvonás.

– Sok ponttal kaptunk ki, és nem tetszett nekem az első félidő – értékelt Giustino Altobelli, a hazaiak trénere. – Nem az első eset, hogy nem teljesítünk jól a mérkőzés elején, és most is kiabálnom kellett az öltözőben. Ezután megpróbáltunk játszani, és

meg is nyertük a második félidőt.

Tudom, hogy egy fiatal csapat vagyunk, és hogy sok mérkőzést játszunk, de ez nem kifogás arra, hogy miért nem játszottunk jól az első félidőben. Nem adhatunk mindig kétnegyednyi előnyt az ellenfélnek.

Annál elégedettebben nyilatkozhatott a Sugó-parti hölgykoszorú vezetőedzője, Tamás Zoltán. – Nem ilyen mérkőzést vártam, de nagyon jól felkészültünk a Sopron ellen. Nem gondoltam volna, hogy az első két negyed így fog sikerülni. Bejöttek a dobásaink, és jól is védekeztünk, ezzel pedig már az első félidőben eldöntöttük a mérkőzést.

A bajai Pálfi Veronika (labdával) keresi a lehetőséget
Fotó: Hunbasket

Sportdarázs-SMAFC–Bajai NKK 53–76 (9–21, 6–18, 17–23, 21–14)

Sopron, vezette: Földesi Marcell, Káli Szabolcs.

Sopron: Bakó 23, Kocsis 7, Soós 5, Pfeiffer 7, Karácsony. Csere: Tarr 2, Szeli 5, Gottschling 4, Kovács L., Erdélyiová, Németh. Vezetőedző: Giustino Altobelli.

Bajai Női KK: Tamás 18, Pap 14, Kucsora 8, Szöllősi 3, Hilcz 9. Csere: Szakony 10, Scherer 7, Németi 3, Pálfi 2, Feke 2, Novotnik. Vezetőedző: Tamás Zoltán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában