kézilabda

2020.12.12. 09:11

Magabiztosan győzött hazai pályán a KTE-Piroska Szörp

A sereghajtót fogadta pénteken este a férfi kézilabda NB I./B Keleti csoportjában a KTE-Piroska szörp, a 11. fordulóban. A bő egy hónapos bajnoki kényszerszünet az eredmény tekintetében nem látszott meg a hírös városiakon, ugyanis a Nyíregyháza felett aratott magabiztos győzelemmel tértek vissza a pályára a járványhelyzet miatt ezúttal is zárt kapus találkozón.

Vincze Miklós

A legutolsó bajnoki mérkőzését október végén játszotta a KTE-Piroska szörp, akkor Lajosmizse vendégeként nyerték meg magabiztosan Bencze József fiai a megyei rangadót. A péntek esti találkozó előtt a hosszú kihagyás ellenére is a KTE tűnt az esélyesebbnek, hiszen hazai pályán az őszi idényben a vendégcsapatoknak még egyetlen pontot sem engedélyezett, ráadásul a sereghajtót fogadta.

Ez persze elbizakodottságra nem adhatott okot, nem is volt ennek jele a hazaiakon, megfelelő élességgel és akarattal vetették magukat a küzdelembe, hiszen bár Varga révén a vendégek szerezték meg a vezetést, a nyírségi gólra rögvest négy válasz is érkezett, kettő Országh, egy pedig Csordás, illetve Tóth Norbert részéről. Próbált visszakapaszkodni a Nyíregyháza, némileg csökkentették a hazai fórt, de így is csak a kilencedik percben volt utoljára egy gól a különbség a hazaiak javára, ezt követően fokozatosan építették az előnyüket a kecskemétiek, Országh az első negyedóra zárásakor 10–5-re, majd kisvártatva Horváth Andor 11–5-re alakította az állást. Csordásnak a 18. percben szerzett góljával lett először hét a különbség,

ezt a félidőig már meg is tartották a hazaiak, Mazák állította be találatával a félidei 20–13-állást.

A második játékrészt kettős emberhátrányban kezdték a nyírségiek, hamar növelte is az előnyét a Kecskemét, a 33. percben lett az állás Tóth Norbert találatával közte tíz. Igyekezett csökkenteni a hazai előnyt a vendéggárda, a legközelebb a 42. percben lopóztak a hazaiakhoz Varga góljával, ekkor 26–22-t mutatott a Messzi István Sportcsarnok eredményjelzője. A hazaiak azonban nem hagyták kiénekelni a sajtot a szájukból, és egy erős hajrával a mérkőzésen kilenc találatig jutó Országh vezérletével

visszaállították a félidei, hétgólos különbséget, és 37-30 arányban megnyerték a mérkőzést.

Ezzel a győzelemmel a KTE-Piroska szörp fellépett a tabella második helyére, az egyaránt hét-hét mérkőzést játszó Cegléd és Kecskemét közt a különbség így már csak egy egységnyi a Cegléd javára.

– Ma hellyel-közzel játszottunk csak jól – értékelt a lefújást követően Bencze József, a kecskemétiek vezetőedzője. – Több játékosunkon meglátszott a karanténhelyzet miatti kihagyás, már ami az erőnléti állapotukat illeti. Próbáltam pihentetni azokat, akiket lehetett, és minél többet forgatni a csapaton. Egyetlen célunk volt ezen a meccsen, méghozzá az, ha csak egy góllal, akkor annyival, de nyerjünk. Több mint egy hónap kihagyás után nagyon nehéz úgy visszatérni tétmérkőzésen, hogy előtte még edzőmeccset sem tudtunk játszani. Magabiztosan vezettünk végig, így aztán elégedett vagyok ezzel a mérkőzéssel és a játékosaim nagyszerű hozzáállásával is.

– Egy hónapja dolgozom ezzel a csapattal, és most volt először arra példa, hogy a játékosaim elfogadták azt, amit kértem tőlük – nyilatkozta Bursac Bozidar, a Nyíregyháza trénere. – Most kezd összeállni a gárda mentálisan, erre kell építenünk. A Kecskemét nem a mi szintünk, véleményem szerint a KTE a legesélyesebb a bajnoki címre. A két csapat közti játékosállományban megmutatkozó különbségekhez képest nincs szégyellnivalónk ezután a meccs után. Mindent elkövettünk a pályán, ez ma ennyire volt elég.

 

KTE-Piroska Szörp–Nyíregyházi SN KFT 37–30 (20– 3)

Kecskemét, vezette: Bátori Bence, Szécsi

A Kecskeméti TE gólszerzői: Országh 9 (2), Csordás 7, Füstös 5, Horváth A. 5 (1), Tóth N. 4, Mazák 4, Szrnka 3.

A Nyíregyháza gólszerzői: Varga 10 (2), Erdős 7 (2), Munkácsi 5, Vasas 3, Takács 2, Gubó 2, Csikós 1.

Kiállítások: 10 perc, ill. 14 perc

Hétméteresek: 4/3, ill. 4/3.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában