kosárlabda

2020.11.02. 09:14

Megszakadt a kecskeméti gárda vereségi sorozata

Zsinórban három idegenben elvesztett bajnoki után fogadta szombaton a Körmendet a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét. A hírös városi­aknak a vasiak ellen sikerült megszakítaniuk a rossz sorozatukat.

Borbély Károly

Wittmann Krisztián (labdával) igazi vezér volt a Körmend elleni bajnokin

Forrás: hunbasket.hu

Fotó: Reti Attila

„Nagyon oda kell figyelnünk, hogy jól kapjuk el a feldobás után a fonalat, és a saját játékunkat játszva, pontosan célozva betartsuk az eltervezett taktikát, és akkor bárki ellen nyerhetünk.” Mindezt a Körmend elleni bajnoki előtt mondta Wittmann Krisztián, a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét egyik ikonja, a csapat kapitánya. A feldobás utáni fonalat pedig, ha nem is jól, de a korábban elvesztett meccsekhez képest jobban kapta el a hazai alakulat. Wittmann Krisztián pedig az egész mérkőzésen kiemelkedő teljesítménnyel rukkolt elő, pontosan célzott, hatalmasat küzdött, nem véletlen skandálta a nevét többször a hazai publikum. A meccs utáni sajtótájékoztatón pedig Ziga Mravljak, a vendégek vezetőedzője sem feledkezett meg a KTE klasszisáról: – Ismét nehéz meccset játszottunk, a Körmend újra nem tudott nyerni Kecskeméten, nem vagyunk még jó formában, de remélem, hogy visszatérünk a helyes útra. Wittmann Krisztián ezen az estén kiemelkedő teljesítményt nyújtott, és nagyban hozzájárult csapata győzelméhez.

A Kecskemét vezetőedzője, Váradi Kornél pedig így értékelte a találkozót: – Szívvel és nagyon nagy energiával játszottunk ezen a napon. A második negyedben fordítottunk, és éreztük, hogy van esélyünk a győzelemre. A második félidőben kellő agresszivitással és fegyelemmel játszottunk, azt csináltuk, amit megbeszéltünk.

Wittmann Krisztián (labdával) igazi vezér volt a Körmend elleni bajnokin
Fotó: hunbasket.hu

Kecskemét–EGIS Körmend 82–69

(17–25, 22–11, 20–13, 23–20)

NB I./A csoportos férfi-kosárlabdamérkőzés, alapszakasz, 9. forduló. Kecskemét, 400 néző. Vezette: Földházi, Pozsonyi, Sörley.

Kecskemét: WITMANN 33/18, Thomas 4, DJERA­SZI­MOVICS 14/3, Kucsera, KARAHODZSICS 11/3. Csere: Horti 4, Pesakovics 9/3, Dramicsanin 5, Lewis 2. Edző: Váradi Kornél.

Körmend: THAMES 17/6, Takács, Mócsán 13, WILLIAMS 17/9, TAYLOR 9. Csere: Németh Á. 2, Tóth N., Ferenc 3, Mosely 4, Durázi 4. Edző: Ziga Mravljak.

Az eredmény alakulása. 3. perc: 5–10. 7. p: 10–18. 13. p: 24–25. 17. p: 33–31. 23. p: 44–39. 27. p: 50–49. 33. p: 64–53. 37. p: 73–63.

Kipontozódott: Thomas a 37. percben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában