LABDARÚGÁS / GALÉRIA

2020.10.11. 12:19

Féltucat gólt lőtt Alpárnak a Lakitelek

A Tiszaalpár-Lakitelek labdarúgó mérkőzés örökrangadónak számít a megyei II. osztály Északi csoportjában. A két szomszéd település csapatai mindig nagy harcot vívnak egymással. Ezúttal nem így történt.

Szentirmay Tamás

Szokatlan időben, délelőtt tizenegy órakor kezdődött a találkozó, és ez meg is határozta a nézők számát. Mindössze négy percet kellett várni az első vendég találatra, amikor is Erős Gergő volt eredményes 0–1. Öt perc múlva ismét az ő góljának örülhettek a lakitelekiek 0–2. Győri Sándor sem akart lemaradni Erőstől és a félidő közepén szabadrúgásból növelte a vendégek előnyét 0–3. Ekkor már látszott, hogy nem lesz nehéz a hazaiakat legyőzni. Győri iratkozott fel ismét a góllövő listára, ezúttal egy fejessel 0–4. A félidő lefújása előtt büntetőhöz jutottak a lakitelekiek. Subicz futott neki a labdának, de megcsúszott, így lövése a kapu fölé szállt.

A második játékrész ott folytatódott, ahol az első abbamarad. A hazaiak nem tudtak komoly ellenállást tanúsítani. Nem sokkal a félidő megkezdése után Hencz Viktor tudta növelni a vendégek előnyét 0–4. Ez a mérkőzés talán Erősnek sikerült a legjobban, mert egy újabb góllal terhelte meg Verebélyi Zoltán hálóját 0–6.

Ezen a mérkőzésen nem volt egy súlycsoportban a két csapat, pedig a vendégek kapus nélkül érkeztek a találkozóra, így az egyik mezőnyjátékosnak, Kovács Jácintnak, kellett beállni a kapuba. A hazaiak ezt az előnyt sem tudták kihasználni, és nagy arányú vereséget szenvedtek.

Tiszaalpár–Lakitelek 0–6 (0–4)

Tiszaalpár, 60 néző, vezette: Polyák Attila (Markó László, Tóth Zoltán)

Tiszaalpár: Verebélyi – Czingel, Palásti, Surányi, Szöllősi (Németh), Nemes, Vass (Bárdos), Pásztor, Gyenes, Utasi Barcsa (Kása). Edző: Kádár Tibor

Lakitelek: Kovács J. – Győri, Tombácz (Seres), Hencz (Illés), Erős, Subicz, Harabula, Kovács L. (Kasza), Magyar (Kovács M.), Tamás (Farkas), Tamásy. Játékos-edző: Seres Zsolt

Gólszerző: Erős 4., 9., 69., Győri 23., 36., Hencz 54.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában