Labdarúgás

2020.10.17. 17:49

Bravúrpontot rabolt Kecskemétről a Lajosmizse

Két olyan csapat találkozott szombaton Kecskeméten, a megyei első osztályú bajnokság 9. fordulójában, amelyek az előző körben komoly meglepetés-győzelmet arattak idegenben, komoly ellenfelek otthonában. Kecskeméten is nagy küzdelmet vívott a Kecskeméti LC és a Lajosmizse, a nagy küzdelemnek aztán  hazai fölény mellett – pontosztozkodás lett a vége.

Vincze Miklós

Mindkét oldalon igen sok volt a hiányzó, e tekintetben azonban a vendégcsapat állt rosszabbul, hiszen náluk mindössze egy játékos árválkodott Árva Zsolt mellett a kispadon a kezdés előtt, a veterán Dóka Zoltán. Ezt tekintetbe véve a hazai csapat tűnt a mérkőzés esélyesének. Így gondolhatta ezt a vendégek mestere is, mert alaposan megszervezte a csapata védekezését. A 3. percben Halasi nyargalt el a jobb oldalon, befordulni azonban nem tudott az őt üldöző védő miatt, így jobb híján jobbról, éles szögből adott le kemény lövést a rövid sarokra, Erdélyi a helyén volt. A 15. percben aztán bekövetkezett a vendégek rémálma, Treiber fordulás közben megsérült, azonnal jelezte is, hogy cserélni kell. Bejött hát az egyetlen tartalék, Dóka Zoltán. Fölényben játszott a hazai gárda, egy olyan védelem azonban, amelynek a játékát Árva Zsolt tervezi meg, és amelynek a tengelyében Árva Zsolt meghosszabbított kezeként Borsos Csaba irányít, az nagyon hatékonyan tud védekezni, tulajdonképpen tökéletes catenaccio-t mutattak be a vendégek.

A kecskemétiek igyekeztek, próbálkoztak, de igazi helyzetet kialakítaniuk nem sikerült. Látszott, hogy ezen a mérkőzésen nagyon meg kell becsülni a ziccert, ha lesz egyáltalán. A 36. percben egy lepattanót követően Bozsik indította Szedmákot, ő jobbról, 16 méterről nagy bombát eresztett meg a vendégek kapujára, a léc alá tartó labdát Lord öklözte nagy bravúrral szögletre. Az első félidőben igazi helyzet nem is alakult ki.

A második játékrészben újra pályára lépett a még a bajnokság előtt, kupameccsen megsérült Gaál Márk, egy-két perc után látszott, hogy a mizsei védelem gondjai csak szaporodni fognak a beállásával. Kilenc perc telt el a második játékrészből, amikor Szedmák ívelt be balról, Bozsik lőtt jobbal a jobb alsó sarok irányába, Lord vetődve mentett. Ahogy aztán az ilyenkor lenni szokott, a ritka ellentámadások egyike során Malik ugratta ki Juhász Miklóst, aki a védelem mögé berajtolt a labdára, egyedül vezethette középen a kapusra, és a jobb alsó sarokba lőtt, Erdélyi csak beleérni tudott a lövésébe, 0–1. A kecskemétiek erre az akut problémára bevetették azt az egyetlen pszichológiai gyógyszert, amely ilyenkor megelőzheti a görcsös de eredménytelen akarást, hamar egyenlítettek.

A 62. percben Bozsik végezhetett el szabadrúgást a bal oldalról, átívelte a hosszú oldalra, onnan Patvaros középre játszotta, és az ötösön berobbanó Gaál a kapu bal oldalába lőtt, 1–1. Három perc múlva ismét Bozsik ívelt előre, Gaál beindult a labdájára, balról, tíz méterről megcélozta a rövid felső sarkot, labdája a bal kapufa és a felső léc találkozási pontjáról pattant ki. Két percre rá Szedmák végezhetett el szabadrúgást a vendégek kapujától harminc méterre, a bal alsó sarokra tartó lapos bombáját Lord vetődve védte. Továbbra is hatalmas küzdelem folyt a pályán, ziccereket továbbra is csak ritkán bírtak kialakítani a csapatok. A 82. percben egy vendégszögletet követően Halasi lőhetett jobbról, éles szögből, Erdélyi azonban védett. A 85. percben meccslabdája volt a hazai gárdának, Kenderes hibáját Bozsik használta ki, kapura tört, nyolc méterről kapura lőtt, Lord azonban hárított. A kipattanóval Szedmák kerülhetett volna ziccerbe, a labda azonban a kezére pattant. Az utolsó pillanatig gyűrték, gyömöszölték egymást a csapatok az egyébként a nagy küzdelem dacára végig sportszerű mérkőzésen, újabb gól azonban már nem esett, így a mérkőzésen, a melyen a hazai csapat fölényben játszott, tulajdonképpen igazságot döntetlen született.

Nagy Lajos, a Kecskeméti LC edzője: – Hoztuk a Lajosmizsével immáron szinte hagyományosnak mondható döntetlent. Sok hiányzó volt mindkét oldalon, és nehéz, az idény előrehaladtával egyre nehezebb pótolni a minőségi játékosokat. Ezzel együtt mindent megtettünk a győzelem érdekében, ahogy szoktunk. Az első félidőben kóstolgatta egymást a két csapat, a második játékrészben kinyíltak egy kicsit ők is, mi is, ők megszerezték az előnyt egy kontrajátékból, mi szerencsére hamar tudtunk egyenlíteni. A végén két meccslabdát elrontottunk, ez alapján úgy érzem, hogy mi közelebb álltunk a győzelemhez. Egyébként szimpatikus csapat a Lajosmizse, sok sikert kívánok nekik a jövőben. Az én csapatom ma nyújtotta a szezon egyik leggyengébb formáját, ilyen is van, remélem, a jövő héten már jobban fogunk futballozni.

Árva Zsolt, a Lajosmizse játékos-edzője: – Az eredménnyel elégedettek lehetünk, hiszen ez volt a cél, a pontszerzés, és mivel a múlt héten a korábbi hiányzókhoz képest még négy emberem kiesett, tehát a bevehető erőforrásaink kimerültek, így óriási eredmény ez a döntetlen. Maximálisan elégedett vagyok azzal az akarással, azzal a koncentrációval, amivel a srácok beleálltak a meccsbe. Szépen le is hoztuk, egyedül attól keserű egy kicsit a szám íze, hogy egy pontrúgást követő, nyilvánvalóan begyakorolt figurából tudott egyenlíteni az ellenfél. Kár, hogy az az egyetlen kihagyás gólt eredményezett, de ezzel együtt gratulálok a csapatomnak, hiszen nehéz helyzetben, műfüvön remek teljesítménnyel szereztünk egy értékes pontot.

Kecskeméti LC–Lajosmizsei VLC 1–1 (0–0)

Kecskemét, 120 néző, vezette: Béleczki László (Tasnádi Dávid, Nagy Norbert)

KLC: Erdélyi – Csordás, Balázs, Varga M. (Tóth K. 72.), Patvaros, Szedmák, Szűcs, Keresztes (S. Juhász 72.), Kőrös, Módra (Gaál 46.(), Bozsik Edző: Nagy Lajos

Lajosmizse: Lord – Orlov, Kenderes, Palotai, Borsos, Halasi, Malik, Bán, Kovács J., Treiber (Dóka Z. 15.), Juhász. Játékos-edző: Árva Zsolt.

Gól: Gaál a 62., illetve Juhász az 57. percben.

Sárga lap: Módra a 13., Csordás az 54., Bozsik a 74., S. Juhász a 87., illetve Halasi a 40. percben.

Borítóképünk illusztráció!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában