labdarúgás / galériával

2020.09.27. 20:37

Magabiztosan győzte le az Izsákot a Nyárlőrinc

A megyei másodosztályú bajnokság Északi csoportjában, a 6. fordulóban, a hétvégi találkozó előtt, a nyolc ponttal a 6. helyen álló Nyárlőrinc, a hat egységgel a 8. helyet elfoglaló Izsákot fogadta. A mérkőzést magabiztosan nyerte a hazai gárda.

Vincze Miklós

Fotó: Mediaworks

Elképesztően nagy fölényben kezdett a hazai gárda, szinte folyamatosan az izsáki 16-os előterében pattogott a labda. A 3. percben a hazai Tóth Roland kígyózott át a védőkön, majd jobbról, tíz méterről centiméterekkel a hosszú sarok mellé lőtt. Lassacskán elkezdte megtartani a vendégcsapat a labdákat, enyhült kicsit a hazai nyomás. A labdatartás közben azonban nagyot hibáztak a vendégvédők, a 10. percben ugyanis Bali lopott el egy labdát és indult meg vele egyedül középen a kapus felé, Kárász azonban utolérte és lerántotta.

Mivel az eset a 16-oson belül történt és a játékvezető megítélte a büntetőrúgást, így a nemrégiben hozott szabály értelmében Kárász sárgával megúszta az esetet. A büntetőt Tóth Roland higgadtan a jobb sarokba helyezte, 1–0. A 19. percben formás akciót vezettek az izsákiak, Ungor adott be jobbról, középütt Tóth Márk ollózással próbálkozott, miután ez nem jött be, lőhetett a hosszún érkező Seregély, nem sokkal durrantotta a bal felső sarok fölé a labdát. Egy percre rá szabadrúgáshoz jutottak a hazaiak középről, a kaputól 18 méterről. Faragó küldött meg egy félmagas, életerős lövést a bal sarok irányába, Szabó Viktor nagyot védett. Két percre rá Bali indította remek labdával Faragót, aki jobbról, éles szögből fejmagasságban a bal kapufát döngette meg. A 30. percben újra a vendégek vezettek egy szép akciót, Ungor jobb oldali beadását a berobbanó Seregély fejelte fölé. Az ellentámadás során a jobb oldalon nyargaló Németh kapott remek labdát, lövésébe a kapus, Szabó beleért ugyan, az azonban így is a gólvonal mögé pattogott, a befutó védő már későn szabadított fel, 2–0. A 37. percben nagy bedobást követően Kovács Mihály pörgetett egyből a léc alá, Szabó bravúrral tolta a léc fölé a pettyest.

A második játékrész 3. percében Tóth Márk cselezgetett a bal oldalon, és bár sikerült beadnia a labdát, szabálytalankodtak vele szemben, a játékvezető a 11-es pontra mutatott. A büntetőt a sértett higgadtan értékesítette, 2–1. Öt percre rá újra kettő volt a hazai előny. Előbb Farkas eresztett meg egy óriási kapáslövést 40 méterről, kis híján meglepve a vendégek hálóőrét, Szabó akkor még szögletre mentett.

A szögletet követően aztán a védők kifejelték ugyan a labdát, az azonban éppen Sajtos elé pattant, aki egy lapos lövéssel megtalálta az utat az előtte tömörülő tömegen keresztül a kapu bal oldalába, 3–1. A 61. percben Farkas vágtatott el a jobb oldalon, a szélről levitte egészen az öt és feles és az alapvonal találkozásáig a labdát, onnan visszatálalta Balinak, aki laposan a kapuba lőtt, 4–1-re alakítva az állást. Két percre rá Bali visszaadta a kölcsönt, ő balról adott be forintos labdát Farkasnak, és ő az első ziccert kihagyta ugyan, ám miután a labda jobbról visszakerült elé, higgadtan helyezett jobbról a hosszú sarokba, 5–1. Ezt követően jobbára mezőnyjáték folyt a pályán. A 82. percben Baráté küldött meg egy nagy lövést a bal sarok irányába, Balla azonban a helyén volt. A 85. percben Farkas tört be balról a 16-oson belülre, majd helyezett jobbal a jobb sarokba, 6–1. a 87. percben Lóczi célozta meg 28 méterről a jobb felső sarkot egy lefelé kanyarodó lövéssel, a labda azonban későn kezdte meg a zuhanórepülését, így fölé ment. Lóczi még kétszer próbálkozott, mielőtt a játékvezető lefújta a mérkőzést. A sportszerű találkozón a hazai gárda maximálisan kiszolgálta a közönségét, jól játszott, szép gólokat rúgott, megérdemelten győzött, ugyanakkor a nagy különbségű vereség dacára a vendégcsapat is bemutatott tetszetős megoldásokat, végig nem veszítette el a kedvét, focizni jöttek, hát fociztak.

Bali Gábor, a Nyárlőrinc csapatkapitánya: – A múlt heti vereségünket követően nagyon készültünk a mai találkozóra. Örülök, hogy végre sikerült egy olyan meccset játszanunk, amelyen csak egy gólt kaptunk, ami annak a jele, hogy végre sikerült összerázni a védelmet. Szimpatikus és jól játszó Izsákot sikerült megvernünk, az eredmény csalóka, nem volt azért ennyi a két csapat között, ráadásul a vendégek még 5–1-nél is próbálkoztak. Épülnek fel a sérültjeink, úgy érzem, hogy egyre jobban összeáll a csapat, így aztán bízom a jó folytatásban, remélem, Csólyospáloson is a mai arcát mutatja a csapat.

Ungor Pál: – Nehéz ilyenkor mit nyilatkozni, nagyon kikaptunk, ugyanakkor nem érheti szó a ház elejét, mentünk becsülettel akkor is, amikor már sokkal vezetett a hazai csapat. Megérdemelten győzött a Nyárlőrinc, efelől vita nincs, bár meggyőződésem, hogy egy két, három gólos különbség jobban tükrözte volna a játék képét. Különösen, ha a második játékrészben megkaptuk volna a második jogos 11-esünket is.

Nyárlőrinci LSC – Izsáki Sárfehér SE 6–1 (2–0)

Nyárlőrinc, 240 néző, vezette: Fülöp József (Erdélyi Ádám, Barta Viktória)

Nyárlőrinc: Balla – Liska (Lakatos 78.), Sajtos, Tóth R., Nyúl, Kovács M. (Sáfrány 46.), Németh, Farkas, László (Vojtovics 52.), Faragó, Bali (Kemenes 78.) Edző: Kemenes György.

Izsák: Szabó V. – Petrányi, Panyik (Tóth J. 59.), Kárász, Lóczi, Seregély (Suba 46.), Baráté, Zsigó, Tóth M. (Páli 73.), Csomor (Kovács Z. 64.), Ungor (Tapodi 46.). Edző: Ungor Pál.

Gól: Tóth R. a 11., Németh a 30., Sajtos az 53., Bali a 63., FArkas a 65. és a 85., illetve Tóth M. a 48. percben.

Sárga lap: Nyúl a 31., illetve Kárász a 11., Zsigó a 36. percben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában