LABDARÚGÁS / GALÉRIA

2020.09.14. 06:42

Három gólos hátrányt egyenlített ki a Nyárlőrinc

A Megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság 4. fordulójában az újonc Solt Nyárlőrincre utazott. Jó mérkőzésre volt kilátás és az is lett belőle.

Szentirmay Tamás

A solti csapat ismeretlen volt ebben az osztályban, mivel most kerültek fel a megye III-ból. Senki sem tudta azt, hogy mire képesek, de az eddig lejátszott mérkőzéseik alapján arra lehetett következtetni, hogy a hazaiak számára nem lesz könnyű mérkőzés. Már a mérkőzés elején, Széles révén, vezetéshez jutott a Solt 0–1. Nem sokkal később ismét ő volt eredményes 0–2. Varga szépségdíjas lövése is utat talált a nyárlőrinci kapuba 0–3. A hazaiak Bali szabadrúgásból lőtt góljával szépítettek 1–3. A félidő befejezése előtt Varga növelte a soltiak előnyét 1–4.

A második félidő elején Bali góljával sikerült csökkenteni a hátrányt a nyárlőrincieknek 2–4, majd Vojtovics találatával, újabb hazai gólnak örülhettek a nyárlőrinci nézők 3–4. Fokozódott a feszültség a pályán, egyre több alkalommal kellett a játékvezetőnek a sípjába fújni szabálytalanságok miatt. A találkozó 81. percében Vojtovics távoli lövésével sikerült a hazaiaknak egyenlíteni. Ezt követően egy összecsapás után lökdösődés alakult ki a pályán, amit a játékvezető „csak” sárga lappal jutalmazott.

Két ellentétes félidőt láthattak a nézők. Az elsőben a soltiak akarata érvényesült. A második játékrészben úgy tűnt, mintha elégedettek lettek volna az eredménnyel és nem tettek meg mindent annak érdekében, hogy megtartsák az előnyüket. A nyárlőrinciek pedig éppen a második félidőben jöttek fel. Folyamatosan támadtak és csökkentették a hátrányukat. A két félidő játéka alapján a döntetlen igazságos.

Nyárlőrinc–Solt 4–4 (1–4)

Nyárlőrinc, 200 néző. Vezette: Herceg A. (Horváth A., Krepsz)

Nyárlőrinc: Balla – Liska, Sajtos, Tóth R. (Sárány), Horváth B., Nyúl, Kovács M., Németh N., Faragó, Vojtovics, Bali.

Edző: Kemenes György

Solt: Haász – Pasker, Princz, Bencze (Nitsch), Pribék, Tóth A., Széles, Szement Biro, Galkó, Varga Z.

Edző: Kerekes Béla

Gólszerző: Bali 32., 51., Vojtovics 65., 81., ill. Széles 5., 13., Varga 20. Bencze 45.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában