kosárlabda

2020.06.25. 08:42

Váradi Kornél várja az első tétmeccsét

Váradi Kornél, a KTE-Duna Aszfalt vezetőedzője reméli, hogy hamarosan érkező játékosokról is beszámolhatnak a klubnál. A szakember beszélt arról is, hogy nem tart az U23-as szabály bevezetésétől.

Borbély Károly

Molnár Dániel, Révész Ádám, Plézer Gábor és Orgona Gergő távozott a KTE-Duna Aszfalt élvonalbeli férficsapatától. Érkezőkről még nem hallani, de Váradi Kornél vezetőedző a tripladupla.podbean.com portálnak úgy nyilatkozott, hogy a következő szezon keretét javában alakítják.

– Remélem minél hamarabb érkezőkről is beszámolhatunk, a tárgyalások már közel vannak a megegyezéshez. Felborította a koronavírus-járvány a piacot, senki nem tudja, hogy miként alakul a jövő bajnoksága – mondta Váradi, hozzátéve, hogy négy légiósa biztos lesz a Kecskemétnek.

A Székesfehérvárra távozó Forray Gábort váltó szakember beszélt arról is, hogy nem tart az U23-as szabálytól – melynek lényege, hogy a 2020/2021-es szezontól az alapszakasz mérkőzéseinek első félidejében egy hazai nevelésű, 1998. január 1-én vagy utána született játékosnak a pályán kell tartózkodnia – a KTE kapcsán.

– A klubnak volt egy kétéves NB I./B-s terve, amely nagyon sikeres, mert a játékosaink jó helyre tudtak igazolni. A fiatalok közül még itt van Kucsera Dániel, Chester Lewis, Lukács Döme, Cserkó Krisztián. Ők ismerik a rendszerünket, nem kell aggódni. Bizonyítottak a klubnak, bizonyítottak nekem. Remélem, hogy maximális önbizalommal lépnek pályára és segítenek a csapatnak, amelynek a szisztémája különösebben nem változik, hiszen jól működik.

Váradi Kornélnak (balról a harmadik) bizonyítottak a klub fiatal játékosai
Fotó: Bús Csaba / PN

Váradi Kornél meglepődött, amikor felkérték a KTE-Duna Aszfalt vezetőedzői posztjára, de nagyon örült, hogy a klub vezetői úgy gondolták, ő lenne a megfelelő személy Forray Gábor pótlására. Arra a felvetésre pedig, hogy mennyire várja már a Fehérvár elleni bajnokit, így válaszolt: – Leginkább az első tétmeccset várom és nem a Fehérvár ellenit. Az Alba elleni találkozótól pedig azt remélem, hogy játszunk egy jó meccset.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában