Labdarúgás / galériával

2020.06.29. 16:28

Tétmeccsnek is elment volna a Majsa-Bácsalmás

A hétvégén az előttünk álló ősztől is, továbbra is a megyei másodosztályú bajnokság Északi csoportjában szereplő Kiskunmajsa a megye egyes Bácsalmást fogadta előkészületi mérkőzésen. Mindkét csapat megkezdte már a szakmai munkát, a Kiskunmajsa egy előkészületi mérkőzést játszott már, Mélykúton végeztek 4–4-re, a Bácsalmásnak viszont, amely két héttel ezelőtt állt edzésbe, ez volt az első edzőmeccse.

Vincze Miklós

A Kiskunmajsa a Kovács K. – Maconka, Nagy G., Csupity, Szikora, Boros, Bognár, Szőke P., Gilicze, Rádóczi, Szőke H. összeállításban futott ki a pályára, a Bácsalmás pedig a Tóth. D. – Sümegi, Kemény, Knap, Rudics, Vida, Szádeczky, Velez, Rajcsányi, Szilasi, Sőreg tizeneggyel állt oda a kezdéshez, miközben a vendégek kispadját új vezetőedző, Teslic Igor foglalta el.

Lendületesen kezdett a két gárda, a hozzáállást tekintve nem az volt a benyomása a nézőnek, hogy előkészületi meccset lát. Minden labdáért komoly harc folyt a pályán, és az iramra sem lehetett panasz. A 11. percben megszerezte a vezetést a hazai gárda, Gilicze ívelt be az oldalvonal mellől, jobbról, és Szikora fejelt középről, félmagasan a jobb alsó sarokba, 1–0. Az iram mit sem csökkent a hazai vezető gólt követően, a vendégek érezhetően igyekeztek mielőbb egalizálni. Ez a 22. percben sikerült. Akkor Szádeczky küldött meg egy életerős bombát, ezt Kovács hárította, egy bácsalmási csatár ismételt, még azt is képes volt kiütni, a kipattanó azonban Rajcsányit találta meg, aki az ötösről passzolhatott a hálóba, 1–1. Ezt követően kiegyenlített küzdelem folyt, a hőfokát tekintve a két mester reakciói is a tétmeccsek hangulatát idézték. Az irammal a két kispad is elégedett volt az irammal, csak atekintetben voltak szkeptikusok, hogy vajon meddig bírják ezt a játékosok.

A második játékrészben sem csökkent a küzdelem heve, és az első negyedóra végén újra a hazaiaknál volt az előny. Akkor Nagy Gábor indította a jobb oldalon Szikorát, aki jobbról betört, középre pöccintett beadásszerű lövését vetődve hárította Tóth Dániel, az érkező Sipos azonban egy méterről a hálóba juttatta a pettyest, 2–1. Ezt követően is az volt az érzése a nézőnek, hogy bajnoki vagy kupamérkőzésen van, a vendégek igyekeztek megszerezni az egyenlítő gólt, a hazaiak pedig növelni az előnyüket. Erre is, arra is lett volna egy-két lehetőség, újabb gól azonban már nem született, ugyanakkor az első félidő derekán elhangzott kérdésre, hogy “no de meddig bírják?”, pozitív választ kaptak az érdeklődők, ugyanis bár sokat cserélt mindkét mester, nem egy olyan játékos is volt, aki végigjátszotta a kilencven percet, és a küzdelem végig kiegyenlített és jó iramú maradt. Nem csoda, hogy a lefújás után a mintegy negyven főnyi közönség megtapsolta a teljesítményt.

– A Bácsalmás, mint tudjuk, megyei első osztályú csapat, mi pedig megye kettesek vagyunk – nyilatkozta lapunknak a mérkőzést követően Kószó László, a hazaiak vezetőedzője. – Nekünk ez a második edzőmérkőzésünk volt, úgy érzem, hogy végig egyenrangú ellenfelei voltunk a magasabb osztályú ellenfelünknek. A csapatom produkciójában láttam olyan dolgokat, amik tetszettek, az persze látszott, hogy nálunk még most is volt három-négy fontos hiányzó játékos. Szép gólokat rúgtunk, és még a helyzetek tekintetben is szoros, ikszes volt a mérkőzés, a felkészülésünket tökéletesen szolgálta.

– Két hete kezdtük meg a felkészülést, fontosnak éreztem, hogy minél előbb lássam a játékosokat élesben, meccshelyzetben, és nagyon sokat el is árult ez a mai mérkőzés – jelentette ki az újdönsült tréner, Teslic Igor, a vendégek mestere. – Láthattam, kinek-mi az erőssége, hogy mik azok, amiken még sokat kell dolgoznunk. Voltak próbajátékosok is, majd elválik, hogy az ő sorsuk mi lesz. Erősítésre van szükségünk, ez után a meccs után világosabbá vált, hogy milyen posztokon. Van hova fejlődni, van min dolgozni, éppen ennek érdekében kezdtük meg időben a felkészülést. Ha a kuparajtot nézzük, hat hetünk van felkészülni, ha a bajnokságot, akkor nyolc. Megpróbálunk kialakítani egy stílust, amelyről felismerhető lesz a Bácsalmás játéka. Ehhez sok edzés kell és sok gyakorlás, megpróbáljuk idehozni azokat az embereket, akikre szüksége van a csapatnak. A mai meccs hullámzó volt, két hete edezünk, ezen a héten is kaptak terhelést a játékosok, ez látszott is rajtuk, viszont voltak olyan alapvető, tehcnikai hibák, amik tétmeccseken nem fordulhatnak elő. Ezeket kell kijavítanunk. Reméljük, hogy sikerülni fog. Pontosabban biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában