kézilabda

2020.06.29. 13:00

Nyakó Rozália visszatért az NB I./B-be

Nyakó Rozáliát a tanulmányai Eger környéki csapatokhoz kötötték, de most, hogy sikeres államvizsgát tett, szabadabban mozoghat. Az átlövő meg is ragadta az alkalmat, és elfogadta a Kecskeméti NKSE invitálását.

Borbély Károly

Az NB II.-es Füzesabony csapatából érkezett a GBB Zrt. Kecskeméti NKSE NB I./B-s együtteséhez Nyakó Rozália. Az átlövő poszton szereplő játékos Túrkevére járt általános és középiskolába, ott ismerkedett meg a kézilabdával. – Akkoriban még leginkább atlétikával foglalkoztam, de mindkét sportot űztem egészen sokáig. A gimnázium elvégzése után kerültem az Orosházi NKC csapatához, majd egy rövid időre a Szegedi KSZSE-hez. Ezután leginkább a tanulmányok miatt kerültem Egerbe az Eszterházy SC-hez, majd utána Füzesabonyba. A legmeghatározóbb állomásom Eger volt, ott tanulhattam a legtöbbet, remek edzők kezében voltam – mondta a kecskemetinkse.net portálnak Nyakó Rozália, aki Egerben, az Eszterházy Károly Egyetemen rekreációszervező szakon államvizsgázott nemrégiben.

– Az egyetem Eger és környékéhez kötött. Korábban is szerettem volna már visszatérni NB I./B-be, azonban féltem attól, ha kiszállok az iskolapadból, akkor már nem ülök vissza. Így, hogy az iskolai korszak lezárult, szabadon mozoghatok. Nagyon örültem a klubelnök, Veress Zsuzsanna megkeresésének, hamar olyan pontokra tapintott, amik számomra fontosak, amiket kerestem. Varga József vezetőedzőtől pedig nagyon sokat tanulhatok. Szeretném kamatoztatni tudásomat a munkája által. Kihívás és remek lehetőség is ez egyben. Hasznos tagja szeretnék lenni a csapatnak és fejlődni, kihozni magamból a maximumot. Remélem, hamar megtaláljuk a közös hangot a játékosokkal és a vezetőséggel egyaránt.

A koronavírus-járvány okozta hosszabb szünet után Nyakó Rozália is várja már, hogy július 6-án megkezdődjön a felkészülés a 2020/2021-es szezonra. – Hosszú idő telt el labda nélkül, a könyveké volt a főszerep. Próbáltam összhangban tartani a tanulást, a mozgást és a családdal töltött időt. Nem volt könnyű rávenni magam a tanulásra, nem szeretek egy helyben ülni. Bizonyos tekintetben viszont kellemesnek is mondhatom a járvány miatti karantént, hiszen rég volt lehetőségem ennyi időt tölteni a családdal. Az utóbbi időszak már teljes mértékben aktívan telik, de nem csak az itthoni felkészülés miatt. Igyekszem segíteni mindenben, a plusz mozgásról pedig a keresztlányom is gondoskodik – tette hozzá a KNKSE új szerzeménye.

Nyakó Rozália (labdával) eddig az egri csapatban tanulta a legtöbbet
Fotó: Lénárt Márton / heol

Névjegy

Név: Nyakó Rozália. Születési idő: 1995. 06. 16. Születési hely: Mezőtúr.

Poszt: átlövő. Mezszám: 27

Testmagasság: 181 cm. Testsúly: 68 kg

Eddigi klubjai: Túrkevei VSE (2013/2014), Orosházi NKC (2014/2015), K. Szeged SE (2015/2016), Eszterházy SC (2016/2017), Füzesabonyi SC (2017–2020)

Legjobb eredményei: NB I./B 1. hely, NB II. 1. hely

Hobbi: atlétika, kertészkedés

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában