Fél évszázad focival számol az izsáki betonhátvéd, Tóth József

– Negyvennyolc éves vagy. Hány meccs van a hátad mögött? Az adatbankban 249 mérkőzés van feltüntetve felnőttmérkőzésen, de azt csak 2006-tól vezetik.

– Fogalmam sincs, ugyanis nem vezetek semmiféle statisztikát. Ám ha a nem felnőttmeccseket is ide számolnám – hiszen 1981-ben kezdtem el játszani az izsáki serdülőben –, attól kezdve rengeteg mérkőzést játszottam. Ráadásul amelyik csapatban szerepeltem, ott rendre kezdő is voltam, és 98 százalékban végig is játszottam a meccseket. Kivéve az utolsó három-négy évet, amikor inkább csereként szerepeltem, mert az életkor azért rajtam is nyomokat hagyott. De véleményem szerint azt a 249-et, ami az adatbankban szerepel 2006 óta, azt legalább hárommal be lehet szorozni.

– Harminckilenc éve focizol. Bírod még?

– Bírom. És fogom is, saját kalkulációm szerint még legalább tíz évig, ugyanis ezt a célt tűztem ki magam elé. Sőt, amellett, hogy a közeljövőben is az Izsákot szeretném erősíteni, éppen az idei télen talált meg engem egy, a 45 pluszos öregfiúk NB I.-es bajnokságban szereplő csapat, az ötödik helyen álló Hungarian Talents FC. A hajdani Gázszer elnöke hozta össze ezt a társaságot, és oda leigazoltak engem is, úgyhogy jó darabig nem fogom még abbahagyni. Lipcsei Péter, Polonkai Attila, Pető Tamás, ilyen játékosok játszanak ebben a bajnokságban, hogy csak néhány nevet említsek.

– Munka mellett futballoztál?

– Igen, mindig. Talán azért nem is vittem többre, mert számomra mindig egyértelmű volt, hogy az első a család, a második a munka, és csak a harmadik helyen jöhetett szóba a labdarúgás. Ugyanakkor a focit azért így is rendesen megbecsülöm, hogy csak a harmadik helyre helyeztem, mert a délutánjaimat és a hétvégéimet a focinak szentelem.

– Nem vagy egy vándormadár típus. Szabadszállás, Ágasegyháza, Tabdi, Izsák – ezekhez a klubokhoz kötődik a pálya­futásod.

– Valóban nem, sőt, 2006-ban is csak azért igazoltam el Szabadszállásra, mert megszűnt természetes otthonom, az Izsák második csapata. Ám mivel akkor már harmincnégy éves voltam, de még mindig focizni akartam, ezért Szabadszálláson folytattam. Onnan aztán elcsaltak a régi izsáki, serdülőbeli csapattársaim. Mezei Zsolti, Mezei Gabi, Tóth Csaba, Boniek Tabdin játszottak, úgyhogy átmentem miattuk Tabdira. Aztán jött Ágasegyháza, ahol rögtön bajnokságot nyertünk, amikor oda igazoltam. A megye kettőt nem vállaltuk, de a következő évben megint megnyertük a megye hármas bajnokságot, csakhogy aztán három év múlva ott megszűnt a csapat. Akkor hazahívtak Izsákra, és azóta ott játszom újra. Ha annak idején nem szűnik meg a második csapat, sose jöttem volna el.

– Melyik volt a legszebb év vagy garnitúra, amelyikre a legszívesebben emlékszel vissza?

– Nem is egy évet neveznék meg, hanem a 1992-től 2006-ig nyúló időszakot. A legjobb közösség egyértelműen a régi Izsák kettő volt. Tóth Mihály egy remek társaságot kovácsolt össze, minden meccs után vacsora volt, rengeteget beszélgettünk, nagyszerű társaság volt. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy részese lehettem annak a majd másfél évtizednek. Ráadásul nemcsak jó társaság, hanem jó csapat is volt ott. Hogy csak egy példát hozzak, annak idején, amikor a Ladánybene leigazolta Kovács Kálmánékat, mi 3–0-ra legyőztük őket. Minden évben harcban álltunk a dobogóért. Már említettem Tóth Mihályt, ismertebb nevén a Topát, hát ő volt a csapat elnöke, edzője, a mindenese. Az ő emlékére szervezem meg minden évben, minden télen az öregfiúk kupáját. Az idén jubilál ez a torna, tizedik alkalommal fogom megszervezni.

– Védő lévén sok gólt nem rúgtál, de azért rúgtál. Melyik a legemlékezetesebb?

– Nincs ilyen. Mindegyik gól egyformán fontos. Ugyanakkor tényleg nem sokszor találtam be a hálóba, de ez a posztomnak is betudható. Söprögetőként kezdtem, aztán amikor jobbhátvédet játszottam, annyi volt a feladatom, hogy leszereljem a csatárt, és passzoljam a labdát az irányítónak, szervező feladatom nem volt. De manapság már jóval többet szoktam feljárni.

– Kemény védő hírében állsz.

– Ez igaz. De a kemény stílusom dacára soha nem az emberre mentem, mindig csakis a labdára. Ha persze a labdával ment a baba is, az nem zavart, de mindig szabályos eszközökkel dolgoztam. A sárga lapokat minden évben figyeltem, ha meglett a három, majd a későbbi években az öt, odafigyeltem, és sikerült elkerülnöm, hogy eltiltsanak. Az utóbbi két-három évben ez már változott, hiszen a kor felettem sem múlik el nyomtalanul, a gyorsaságom már megkopott, gyakrabban előfordul, hogy később érek oda.

– Izsákon mi a helyzet? Van edzés, tartjátok a kapcsolatot, vártok valamiféle folytatást?

– Ungor Pali bácsi, a jelenlegi vezetőedző, további egy évet vállalt, ennek nagyon örülök. Ma is jó a társaság az izsáki csapatnál, jól érezzük magunkat. Én minden edzésen ott vagyok, ha tehetem. Már a múlt héten megvolt az első találkozás. Edzést nem mondanék, mert inkább csak focizgattunk. De idővel majd megkezdjük a felkészülést az őszre, lehet, hogy egy-két új játékos is érkezik.

– Négy éve utánpizsákótlásedzőként is szolgálja a labdarúgást.

– Újabban már edzőként is segítem az Izsákot. Az U18-as kerettel kezdtem, de velük nem találtam meg igazán a hangot. Manapság másak a fiatalok, hamar elcsábíthatók más programokkal, én még annak a generációnak a tagja voltam, amelynek mindene volt a foci. Nekem annak idején a szüleim úgy adtak ki feladatokat otthon, hogy kitűzték, ha azokat elvégzem, akkor mehetek focizni, mert tudták, a focizás érdekében bármit rám lehet bízni, bármit megcsinálok. Aztán az U18-asok után megkaptam az U16-os csapatot, és velük már jobban megtaláltam a hangot, velük nagyon élvezem a munkát, és nagyon remélem, hogy én is sok tudást át tudok adni nekik.

Borítóképünk illusztráció.