LABDARÚGÁS / GALÉRIával

2020.03.09. 10:08

Az éllovas SC Hírös-Ép legyőzte a 2. Tiszaalpárt

A megyei másodosztály Északi csoportjában éllovas SC Hírös-Ép rangadóval indította a 2020-as tavaszt a nyitófordulóban, hiszen a 2. helyen telelő Tiszaalpárt fogadta. A mérkőzés, amelyet a nagyot és becsülettel küzdő vendégek képesek voltak sokáig nyílttá tenni, igazolta, hogy miért áll tekintélyes előnnyel a tabellán a kecskeméti gárda.

Vincze Miklós

Fotó: BUS_CSABA

Nagy hazai nyomással, két kihagyott hazai ziccerrel indult a találkozó. Hősiesen védekezett a Tiszaalpár, és miután a kezdeti rohamokat átvészelték, olykor már támadásokat is próbáltak vezetni a vendégek. Sikerrel, ugyanis a 24. percben László ívelt előre a bal oldalról, Gaál a legjobb ütemben lépett ki a védők mögé, rávezette a kapusra a labdát, és higgadtan a bal alsó sarokba gurított, 0–1.

Az SC Hírös-Ép igyekezett mielőtt egyenlíteni, ám a vendégvezetést követően igaz ziccert nem tudtak kidolgozni, sőt, a 39. percben újra Gaál próbálkozhatott kecsegtető helyzetből, 18 méterről, középről leadott lövését azonban Borbély védte. A 40. percben Kitl adott remek passzt Tóth Rolandnak, az ő jobbról leadott lövése lepattant a védőkről, Lantos elé, aki középről, tíz méterről eresztett meg egy hatalmas bombát, de Pásztor megakadályozta, hogy a kapuba jusson a labda. Parázs tűzijáték volt, az eredmény azonban nem változott, a szünetig sem.

A második játékrészt elején újra nyomasztó fölényt alakított ki az SC Hírös-Ép. A 46. percben Kovrig szögletét követően Lantos fejelt centiméterekkel a kapu mellé. Két percre rá egy jó középre adást követően Lantos lőhetett középről, az ötös elől, a vendégek kapusa, Verebélyi óriási bravúrral hárított. Újabb két percre rá Forgó eresztett meg egy életerős bombát középről, húsz méterről, a labda nem sokkal suhant el a bal sarok mellett. Aztán amikor már úgy tűnt, hogy a Tiszaalpárnak ismét sikerült megúsznia a nehezét, pillanatok alatt fordított a hazai gárda. A 60. percben egy balról érkező beadást követően Lantos ballal, kapásból bombázott a jobb felső sarokba, 1–1. Egy percre rá a vendég Borsi iramodott meg a bal oldalon, a kaputól 12 méterre leadott lövése azonban elsüvített a jobb felső sarok fölött. Kisvártatva Maczelka rá a léc alá tartó bombáját Verebélyi még hárította, a 64. percben azonban már tehetetlen volt a vendégek hálóőre.

Akkor egy jobb oldali szögletet követően Kovrig úgy robbant be az ötös elé, ahogy a nagykönyvben meg van írva, és úgy csúsztatott a hosszú sarokba úgy, ahogy az ugyanabban a nagykönyvben meg van írva, 2–1. Hét percre rá aztán eldőlt a mérkőzés, a 71. percben a hazai Tóth Roland indult meg, a rá törő védőkön átszlalomozott, majd jobbról, 12 méterről a kapujából kiinduló Verebélyi hasa alatt a kapu közepébe gurított, 3–1. Végül Kitl állította be a 4–1-es végeredményt azon a mérkőzésen, amelyen megérdemelten győzött a hazai gárda, ugyanakkor a vendégeket dicséri, hogy volt a mérkőzésnek olyan időszaka, amikor a levegőben lógott a meglepetés.

SC Hírös-Ép–Tiszaalpár 4–1 (0–1)

Kecskemét, 150 néző, vezette: Tóth Csaba (Nagy Norbert, Becze Milán)

SC Hírös-Ép: Borbély – Lóczi, Forgó, Kovrig, Maczelka, Lantos, Kitl, Tóth R. (Farkas), Torbavecz (Sallai), Botos (Kövecs), Horváth T. (Vinczellér) Játékos-edző: Kovrig Ákos

Tiszaalpár: Verebélyi – Farkas N. (Surányi), Murányi (Fábián), Gaál, Borsi (Fehér), László, Vass (Palásti), Török (Fekete), Szöllősi, Gyenes. Edző: Kádár Tibor.

Gól: Lantos 60., Kovrig 64., Tóth R. 71., Kitl 79., ill. Gaál 24. perc.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában