támogatás

2020.02.07. 07:00

A Hírös Olimpikonok Alap segíti a sportolókat

„Kecskemét a bajnokokért, a bajnokok Kecskemétért!” Ezt a szlogent választotta a Kecskeméti Olimpiai Barátok Bóbis Gyula Köre annak apropójául, hogy 2018-ban azt a megtisztelő felkérést kapta Kecskemét város önkormányzatától, hogy szervezze meg és irányítsa a Hírös Olimpikonok Alap elnevezésű programot.

Borbély Károly

A terv lényege a hosszú távú támogatás azoknak a fia­taloknak, akik Kecskeméten élnek, illetve itt sportolnak és sikeresen szerepelnek világversenyeken, olimpiákon.

Ez a támogatás egy olyan program elindításának az első lépése, amely ötvözi a tehetséggondozást, a lokálpatriotizmust, a társadalmi felelősségvállalást és az üzleti alapú szponzorációt, segítséget nyújt a kecskeméti fiatalok számára az olimpiai játékokra, világversenyekre történő kijutáshoz és eredményes szerepléshez, valamint hozzájárul ezeknek a tehetséges versenyzőknek a Kecskeméten tartásához.

A program szponzorálására befolyó pénzösszeget és tárgyi felajánlásokat a Kecskeméti Olimpiai Barátok Bóbis Gyula Köre kezeli, mint szakmai civil szervezet. A támogatásra érdemes sportolók (sportszervezetek) kilétéről és a támogatás mértékéről egy erre a célra létrehozott kuratórium (szakmai kollégium) tesz javaslatot. A segítség történhet készpénzben, átutalással (CIB: 810702112-48995605-51100005), és más nem pénzbeli hozzájárulással (médiafelületek biztosítása, utaztatás, étkeztetés, felszerelés, szállás, masszázs, vitamin biztosítása stb.).

Eddig egy kecskeméti sportoló, az asztaliteniszező para­limpikon, Szvitacs Alexa kvalifikálta magát az idei tokiói olimpiára. Három sportolónak – Boronkay Péter para­limpikon triatlonistának és két súlyemelőnek, Árva Cintiának és Kmegy Máténak – pedig van esélye, hogy ott legyen a nyári ötkarikás játékokon.

A programról bővebben a hirosolimpikonok.hu portálon olvashatnak az érdeklődők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában