labdarúgás

2020.01.06. 12:32

A Maxx Autó nyerte az emléktornát

Hat csapat részvételével rendezték meg a Csincsák Zoltán és Bagdi István emléktornát Kiskunfélegyházán a Városi Sportcsarnokban. Az első helyet a Maxx Autó csapat szerezte meg, a KTE Öregfiúk és a Kiskunfélegyházi Öregfiúk előtt.

Szentirmay Tamás

Fotó: Szentirmay Tamás

Ez volt már az ötödik alkalom, amikor Fütyü Illés, Majoros László és Varga Ferenc megrendezte a Csincsák Zoltán (1963-2015) emléktornát, és a negyedik alkalom, amikor egybekötötték Bagdi István (1958-2016) megemlékezésével. Mind a ketten jelentős szerepet töltöttek be a kiskunfélegyházi labdarúgásban. A főszervező Fütyü Illés elmondta, hogy azokat a csapatokat hívták meg az emléktornára, amelyekben Csincsák Zoltán játszott. Bagdi István szakosztályvezetőként működött közre a Kiskunfélegyházi Honvéd TK-ban. – Csicsával gyerekkorunk óta ismertük egymást, ő kisszállási volt, én pedig tompai vagyok. Nagyon sokat együtt is fociztunk. Amikor Zoli meghalt, akkor utána már megszerveztük az első öregfiúk emléktornát. Sajnálatos módon a következő évben Pista is elhunyt, így egybekötöttük a két, nevükkel fémjelzett emléktornát. A meghívott csapatok mindegyikében játszott Csicsa. A Budaörs úgy került képbe, hogy ott mind a ketten az öregfiúk között rúgtuk a labdát. Természetesen a többi városok csapatában:

Kiskunfélegyháza, Kecskemét, Kiskunhalas is játszott, és ez alkalommal a volt katonatársai is alakítottak egy csapatot. Az elmúlt évben nem csak a környékbeliek jöttek el a tornára, de Budapestről is, vagy például Kanalas Csaba Ausztriából. Ezúttal is több NB-s játékos – hogy csak néhányat említsek – Csordás Csaba, Berki Zoli, Kovrig Ákos húzott teremcipőt.

Az eseményen jelen volt Bagdi István özvegye, lánya és unokája, valamint Csincsák Zoltán két lánya is. Faragó János, aki egykoron együtt játszott Bagdi Istvánnal ajándékcsomagot adott át a feleségének. Fütyü Illés felhívta mindenkinek a figyelmét arra, hogy jövőre, január első szombatján, természetesen megrendezik majd az emléktornát. Az emléktorna vacsorával és beszélgetéssel ért véget.

Eredmények: Kiskunfélegyháza Öregfiúk–Kecskeméti TE Öregfiúk 2–3, Maxx Autó–Budaörs 2–0, Kecskeméti TE Öregfiúk–Katonatársak 3–1, Budaörs–Kiskunhalas 6–2, Kiskunfélegyházi Öregfiúk– Katonatársak 5–1, Maxx Autó–Kiskunhalas 5–0, Kiskunhalas–Katonatársak 1–5, Kiskunfélegyházai Öregfiúk–Budaörs 3–1. A döntőben: Maxx Autó–Kecskeméti TE Öregfiúk 2–1.

Ennek megfelelően a végeredmény a következőképpen alakult: első a Maxx Autó, második a Kecskeméti TE Öregfiúk, harmadik a Kiskunfélegyházi Öregfiúk, negyedik a Budaörsi Öregfiúk, ötödik a Katonatársak (Honvéd Kun Béla SE), hatodik pedig a Kiskunhalas.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában