2019.12.01. 21:10
A TLC játékosai ezúttal nem tudtak a kapuba találni
Nyolc nap alatt mindegyik csapat három mérkőzést vívott meg a Merkantil Bank Liga NB. II-es bajnokságban. A Duna Aszfalt Tiszakécske LC csapata a három meccséből kettőt megnyert, egyet pedig elveszített.
Fotó: Szentirmay Tamás
Ezúttal hazai pályán a Soroksár volt az ellenfél, akik nem ismeretlenek már a tiszakécskei nézők előtt sem. Lipcsei Péternek a kis Fradinak is becézett csapata csak két ponttal voltak lemaradva a Kécske mögött, ezért nekik is életbe vágóan fontos volt pontot, pontokat szerezniük, nem csak a hazai gárdának. Ezt a célt a jó napot kifogó vendégeknek sikerült megvalósítaniuk. A Tiszakécske az elmúlt két mérkőzését úgy kezdte, hogy mindjárt a találkozó elején betaláltak az ellenfél kapujába, ezúttal azonban egyáltalán nem tudtak gólt lőni.
Az első húsz perc teljesen eseménytelenül telt el, különösebb izgalom nem történt a pályán. Aztán a 22. percben Fabio a tizenhatoson belül teljesen feleslegesen fellökte Lőrinczyt, amiért a játékvezető a tizenegyes pontra mutatott és a védőnek felmutatta a sárga lapot. A büntetőt Gyömbér a jobb felső sarokba rúgta 0–1. A 35. percben Lőrinczy beadását Csernik becsúszva lőtte a hálóba 0–2. Az első félidő nem úgy sikerült, ahogyan a hazaiak szerették volna. Borzasztó gyenge produkciót mutattak, semmilyen elképzelés nem volt a játékukban.
A második játékrészben más felfogásban jöttek ki a hazaiak a pályára. Bátrabban kezdeményeztek, de a kapu előtt ezúttal is határozatlanok voltak. Varga Ádámnak néhány bravúrt is végre kellett hajtania ahhoz, hogy megmentse kapuját a góltól. A másik oldalon Abu Attila sem unatkozott. Neki is próbára tették a tiszakécskeiek a tudását. A szerencse is elpártolt a hazaiaktól, mert a 71. percben csereként beállt Nyilas Elek csak nyolc percet töltött a pályán, amikor sérülés miatt le kellett mennie, ráadásul ekkorra már mind a három cseréjét kihasználta a Tiszakécske, így tíz emberrel folytatták a játékot. Ezt az előnyt kis is használták a vendégek és egy bal oldali beadás után Szerető Krisztofer kapásból lőtt a jobb felső sarokba, 0–3.
Virágh Ferenc ezúttal – érthetően – nem volt olyan boldog, mint a szerdai mérkőzés után. – Sajnos a mai mérkőzés nem úgy sikerült, ahogyan terveztük, és nem is a játékkal volt a probléma, abban szerintem jók voltunk. A kapu előtt voltunk határozatlanok, erőtlenek, ami meghatározta ennek a mérkőzésnek a sorsát. Amennyiben gyorsan gólt tudunk szerezni, mint ahogyan tettük ezt az előző két találkozón, akkor más lett volna a mérkőzés alakulása. Mivel ezt nem tettük meg, ezért alakulhatott így az eredmény. Egyéni hibákból kaptuk a gólokat, ezt nehéz kiküszöbölni. Próbálunk ezen javítani és a Békéscsaba elleni következő találkozón már úgy játszani, hogy ne legyenek olyan hibák, amiből az ellenfelünk gólt tud szerezni.
Lipcsei Péter, a vendégek vezetőedzője, akinek a csapata tavaly is és az idén is kapott gól nélkül vitte el mind a három pontot Tiszakécskéről. annál elégedettebb volt az eredménnyel, de a játékosai hozzáállásával is. – Úgy gondolom, hogy a mai mérkőzésen megérdemeltük a három, pontot, mert jól futballoztunk. Nagyon kellett már nekünk ez a győzelem, mert a közelmúltban volt egy kellemetlen, ötmérkőzéses nyeretlenségi sorozatunk.Azt követően viszont az Ajka ellen győztünk, aztán a Szegeddel játszottunk egy döntetlent, ma pedig újra nyertünk. Tehát egy hét alatt hét pontot szereztünk a három mérkőzésen, és ezt nagyra értékelem. Egy nagyon jó csapatot sikerült legyőznünk, mert a Tiszakécske az elmúlt két mérkőzését megnyerte. Ezért tartottunk is egy kicsit a találkozótól. A játékosok hozzáállásával elégedett vagyok, több helyzetet is kialakítottunk, ezen a találkozón nekünk állt a zászló.
Duna Aszfalt TLC–Soroksár 0–3 (0–2)
Duna Aszfalt TLC–Soroksár 0–3 (0–2)
Tiszakécske, 350 néző, vezette: Németh Ádám (Farkas Tibor, Bede Tamás)
TLC: Varga – Szabó D. (Nyilas 72.), Csáki (horváth A. 46.), Preklet, Kirchner (Puskás 46.), Gréczi, Erdélyi, Kardos, Luldánszkii, Szuhodovszki, Nascimiento. Edző: Vierágjh Ferenc.
Soroksár: Abu – Szerető, Lőrinczy (Lipcsei 86.), Csernik, Matija (Farkas 61.), Gárdos (Molnár), Huszák, Pászka, Gyömbér, Takács, Korozmán.
Gól: Gyömbér 22., Csernik 36., Szerető 83. perc.
Sárga lap: Nascimiento 22., Gréczi 57., Nyilas 74., illetve Szerető 45., Gárdos 71. perc.