Kiskunhalas / galériával

2019.11.19. 11:30

Másfél évtizede teremtenek esélyt a sportolásra

Működésének tizenöt éves évfordulóját ünnepelte az elmúlt hétvégén a Sport az Esélyért Kiskunhalasi Egyesület, amely nehéz sorsú, illetve gyermekotthonokban élő fiataloknak teremt sportolási lehetőséget. A Dékáni Szakgimnázium sportcsarnokában rendezett focigálán a két halasi mellett öt csapat érkezett vidékről a közös ünneplésre, az elmorzsolt könnycseppek mellett volt torta és kölyökpezsgő is az ünneplőknek.

Pozsgai Ákos

Fotó: Pozsgai Ákos

A 15. születésnapi focigálára meghívást kaptak a rendezvény és az egyesület fő támogatói is, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) Grassroots Igazgatósága és a Hit és Sport Alapítvány is. Petrika Ibolya az MLSZ koordinátora elmondta, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetségben a Grassroots-program tízedik éve tart, amely a gyermekotthonokban élő fiatalok számára szervezett sportolási lehetőséget biztosítja. A halasiakkal öt éve tart a kapcsolat, amely a Hit és Sport Alapítványon keresztül jött létre és az óta is töretlen. – Ebben a programban az a lényeg, hogy az MLSZ biztosítja az anyagi hátteret, viszont a megvalósítás az együttműködő civil szervezetek és a fiatalok feladata. Ezt a programot 2013-ban elismerte az UEFA is, hiszen Európában a legjobb programnak minősítette.

Kiskunhalas alpolgármestere szerint az a tevékenység, amit másfél évtizede végez a Sport az Esélyért Kiskunhalasi Egyesület, élén Molnárné Gép Anikóval és vele együtt a fiatalok, nem csak nekik ad esélyt a sportolásra és ezen keresztül a jobb és egészségesebb életre, hanem példamutatás is a részükről, amely esélyt ad arra, hogy mások is megértsék, hogy mire van szükségük az államgondozásban, nehéz sorban élő fiataloknak a felzárkózáshoz, a beilleszkedéshez.

A jubileumi rendezvényen a Haynald Gyermekotthon bajai és hajósi, a Pünkösdi Gyermekvédelmi Szolgálat Kelebiáról, a Komádi Gyermekotthon és a Somogyvári Gyermekotthon csapatai mérkőztek meg egymással.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában