labdarúgás - megye II.

2019.11.26. 08:50

A Borota győzött az idényzárón

Egy, a 3. fordulóban elmaradt mérkőzést az elmúlt hétvégén játszottak le, így alakult ki a megyei másodosztályú labdarúgó bajnokság Déli csoportjában a végleges 2019-es eredmény. A mérkőzés előtt a 9. helyen áll Borota fogadta a 11. helyen tanyázó Dunagyöngyét, és a találkozót 6–2-re nyerve igazolta a papírformát.

Vincze Miklós

Nagy lendülettel vetették magukat a küzdelembe a csapatok, már az első percek szórakoztató meccset ígértek, és már az első félidő be is váltotta a reményeket, hiszen öt gól esett, majdnem egyforma elosztásban. A 17. percben a hazai Trója kezdte meg a gólgyártást, érintés nélkül, szögletből talált be Felső kapujába, a jobb oldalról vágta a bal felső sarokba a labdát, 1–0. Egy percre rá máris egyenlítettek a vendégek, Holczer egy pontrúgást követően lepattanóból egalizált, 1–1. Következett a hazai Lukac, aki egy kapu előtti kavarodásban kotorta a kapuba a játékszert, 2–1.Ezt követően Végvári egy szögletet követően ért el újabb hazai gólt, 3–1, majd egy szépen kidolgozott vendégakció végén a második hullámban érkező Holczer bombázott a hosszú sarokba, megszerezve saját maga és csapata második gólját, így 3–2-es állással vonultak az öltözőbe a csapatok.

Az első játékrészben jól tartotta magát a tartalékosan érkező Dunagyöngye, a második játékrész azonban már a hazaiakról szólt. Csak hét perc telt el a játékból, amikor egy szép támadás végén, amely során a vendégvédelmet is kipasszolták, Lukac passzolhatott a kapust is kicselezve az üres kapuba, 4–2. Ezt követően a hazai gárda sorban dolgozta ki a helyzeteket, a vendégek igyekeztek hősiesen védekezni. Ez a 69. percig sikerült, amikor Nikutovic lőtte ki tizenöt méterről a hosszút, 5–2. A gólok sorát is ő zárta, nem sokkal a lefújás előtt egy tizennyolc méteres lövése a talajon megpattanva csapta be a vendégek kapusát, 6–2.

– Az első félidő teljesen nyílt volt, egyenrangú küzdelmet hozott, a második játékrészben viszont egyértelműen felülkerekedtünk – nyilatkozta a lefújást követően Szűcs Zoltán, a Borota szakmai igazgatója. – Rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, és a sok jó egyéni teljesítménynek köszönhetően magabiztosan nyertük a mérkőzést.

– A bajnokság végére sajnos elfogytunk – értékelt Szombati József, a vendégek trénere. – Sem taktikailag, sem erőnléti szempontból nem bírtuk pótolni a hiányzó alapembereket. Ezzel együtt az első félidőben még partnere voltunk a hazai gárdának, nagy luxus volt a mérkőzés azon szakaszában három elkerülhető gólt kapni.

Borotai SE–Dunagyöngye SK 6–2 (3–2)

Borota, 180 néző, vezette: Allaga Iván (Farkas Krisztián, Grécs Bettina)

Borota: Horváth M. – Madarász Zs. (Szabó R.) Kovács Z., Madarász Á. (Blahó), Végvári (Tarjányi) Nikutovic, Trója, Lukac (Petter), Kopunovic, Schnobl, Csirics. Edző: Szem Róbert.

Dunagyöngye: Felső – Bölcskei, Hegyi R. Horváth Cs. Nagy Á. (Ditelján), Farkas, Kudella, Hegyi D., Holczer, Feidt, Elek (Lukács). Edző: Szombati József.

Gól: Trója 16., Lukac 30., 52., Végvári 35., Nikutovic 69., 83., illetve Holczer 17., 38.

Sárga lap: Lukac 28., Horváth M. 48., Kovács Z. 61., Végvári 65., illetve Kudella 26., Bölcskei 51., Felső 63., Feidt 85.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában