kosárlabda

2019.10.11. 11:57

Sikerélményben volt része a KKC-nek a Hepp-kupában

Hepp-kupa-mér­kőzést vívott szerda este a Kecskeméti KC, így két vesztes bajnoki után végre sikerélményben volt részük a kecskeméti lányoknak.

Vincze Miklós

A csapat tavasszal kieső helyen zárt, őszre mégis maradt a Piros csoportban, ugyanis a csoportból voltak visszalépők, sőt, létszámemelés is történt. – Örültünk ennek a fejleménynek – nyilatkozta Kónya Levente, a Kecskeméti KC edzője.

– A csapat azon tagjainak, akik már felvették az osztály ritmusát, visszaesés lett volna az alsóbb osztály, ugyanakkor az újak fejlődését is jobban szolgálja, ha minőségi ellenfelekkel találkozunk.

A felnőttegyüttes a tavalyi kerettel vágott neki a bajnokságnak. Nem volt sem érkező, sem távozó. Annál nagyobb volt a mozgás a junioroknál, oda ugyanis tizennyolc játékos érkezett a kecskeméti Mercedes kosárlabda akadémiáról.

Ők a juniorcsapathoz kerülnek, sőt, annak a létszáma annyira felduzzadt, hogy junior A és junior B csapatot is indítottunk – jelentette ki Kónya Levente. – A legtehetségesebb fiatalokat ugyanakkor próbáljuk a felnőttkeretbe beépíteni.

A felnőttcsapat edzője Kónya Levente, a junior A csapat trénere Halmai Gábor, a junior B csapatot pedig Markó Dóra irányítja.

A szerdai Hepp-kupa-mér­kőzésen sikerült igazolniuk az előzetes papírformát.

Kecskeméti KC–Szegedi KE 81–41 (29–13, 18–9, 16–5, 22–14)

– Örülök a továbbjutásnak. Jó meccset játszottunk, nem volt túl erős az ellenfél, de a hétvégi bajnokira ráhangoló találkozónak mindenképpen hasznos volt – nyilatkozta a lefújás után Halmai Gábor, mivel ezúttal ő helyettesítette Kónya Leventét a KKC kispadján.

A másik megyei női csapat, a Bajai NKK búcsúzott, ugyanis 97–80 arányban vereséget szenvedett a Szekszárd II. vendégeként.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában