labdarúgás - NB II.

2019.09.19. 12:44

Kétszer vezetett a Kécske

A Budafok ellen vereséget szenvedett ugyan a Tisza­kécske, de Simon Antal vezetőedző bízik abban, hogy ebből a mérkőzésből erőt tud meríteni együttese. A kécskei csapat ugyanis végig pariban volt a bajnokság egyik élcsapatával.

Szentirmay Tamás

Kétszer is vezetett hazai pályán a Budafok ellen a Duna Aszfalt-Tiszakécske LC az NB II.-es bajnokság szerdai, 9. fordulójában. Pontot szereznie azonban még sem sikerült Simon Antal vezetőedző legénységének.

– Nagyon jó mérkőzést játszottunk egy jó csapat ellen, mindenben felvettük velük a versenyt. Sajnálom a csapatomat, mert ebben a mérkőzésben több volt. Gondolok itt Kirchner Krisztián kihagyott tizenegyesére. Mindig a bal felső sarokba szokta rúgni, most pedig gyengén, szinte a kapu közepébe célzott. Azt nem szabad elfelejteni, hogy a Budafok az NB II. egyik élcsapata és mi pariban tudtunk velük lenni. Bízom abban, hogy ebből a játékból erőt tudunk meríteni és a hasonló mérkőzésekből ponttal, pontokkal tudunk kijönni. Sajnos Csáki Róbert a bemelegítésnél megsérült, így ellőttünk egy kispadon lévő játékosunkat. Remélem, hogy a következő két hétben rendbe jön és tud majd játszani – mondta a TLC-t irányító Simon, míg a vendégeket dirigáló Csizmadia Csaba így vélekedett: – Elég hektikus mérkőzés volt, beleszaladtunk egy adok-kapokba. A mérkőzés előtt megterveztük, hogy mit szeretnénk játszani, az pedig nem volt más, mint a saját játékunkat ráerőltetni a Tiszakécskére. Ez egy darabig működött, mert helyzetekkel kezdtünk, de utána jött egy rövidzárlat a védelemben. Futottunk az eredmény után, de kiegyenlítettünk, aztán megint előjöttek a hibák. Végül sikerült megszerezni a vezetést, de nagyon nehézzé tettük a mérkőzést, ugyanakkor azt hiszem, hogy a jobbik csapat nyert.

A Tiszakécske legközelebb a Magyar Kupában lép pályára tétmeccsen. Vasárnap a THSE-Szabadkikötő vendége lesz a 6. fordulóban, a találkozó 15 órakor kezdődik. A bajnokságot október 6-án folytatja a Gyirmót otthonában, az a mérkőzés 17 órakor rajtol.

Tiszakécske LC–Budafoki MTE 2–3 (2–1)

NB II.-es labdarúgó-mérkőzés, 9. forduló. Tiszakécske, 450 néző. Vezette: Rúsz Márton (Márkus Tamás, Berényi Ákos).

Tiszakécske: Varga Á. – Erdélyi, Kardos, Oláh, Sváb – Nyilas, Kocsis G. (Zádo­ri, 69.), Tölgyesi, Gré­czi, (Durso, 46.) – Kirchner, (Szuhodovszki, 64.), Puskás. Vezetőedző:

Simon Antal.

Budafok: Kovács Z. – Opavszky, Vaszicsku, Romic, Oláh B. – Kulcsár (Micsinai, 81.), Soltész – Ihring (Fekete, 90.), Kovács D., Kirják (Gohér, 46.) – Szabó M. Vezetőedző: Csizmadia Csaba.

Gólszerző: Puskás (1–0) az 5., Ihrig (1–1) a 17., Puskás (2–1) a 44., Kovács D. (2–2) az 52., Kulcsár (2–3) a 62. percben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában