labdarúgás - megye I.

2019.08.10. 11:23

A hétvégén rajtol a megye egy

Szombat délután egy, vasárnap délután pedig hat mérkőzéssel elindul a 2019/20-as megyei első osztályú labdarúgó-bajnokság.

PN

SZOMBAT, 17.00

Kiskunfélegyházi HTK–Soltvadkerti TE

V.: Tóth Csaba (Erdélyi Ádám, Molnár Alex)

Koncz Zsolt, a KHTK játékos-edzője: – Csapatunkból hatan távoztak a nyáron. Némedi Norbert és Kenderes Milán Nagykőrösre, Marsa Levente a Dabas-Gyón csapatába igazolt. Koncz Miklós hazatért Kistelekre, S. Juhász Attila Kecskemétre a KLC-hez, Szatmári Róbert pedig Mórahalomra távozott. Érkezett ugyanakkor Antman Joshua középpályás Szegedről, Alen Kuntics pedig kapus posztra. A védelemben Lapsánszki Tamás, a csatársorban pedig Tököli Attila jelenti a rutinjával az erősítést. Ami a céljainkat illeti, szeretnénk kihozni a bajnokságból a maximumot, hogy aztán ez majd mire lesz elég, az a mérkőzéseken eldől. Több személyi változás is történt a csapaton belül, emellett reméljük, hogy a fiatalítás terén is pozitív irányban tudunk elindulni. Ami a hétvégi mérkőzést illeti, tavasszal egy masszív, erős csapatot ismertünk meg a Soltvadkertben, biztos vagyok benne, hogy folytatni szeretnék azt az utat, amelyre a tavalyi tavaszi idény elején ráléptek, így aztán egy kiélezett, jó mérkőzésre számítok, amelyen szeretnénk otthon tartani a három pontot.

VASÁRNAP, 17.00

Harta SE–Akasztó FC

V.: Szűcs Gábor (Hagymási Attila, Lichtenberger István)

Sümegi József, a Harta edzője: – A csapatunktól négyen távoztak, Velez Donát Bácsalmásra, Vincze Sándor Akasztóra. Péter Csaba már nem tudja vállalni a sok utazást, Rigó Lászlónak pedig a futsalklubja nem engedi, hogy nagypályán is focizzon. Érkezett Varga Krisztián Ercsiből, Vincze Dezső Perkátáról, Nagy Márk Mezőfalváról és Farkas Ervin Apostagról. A keretünk tehát jóval bővebb nem lett a tavalyinál. Emiatt aztán annál merészebb célkitűzésünk az idén sem lehet, minthogy igyekezzünk olyan jó, erős középcsapattá válni, amely hazai pályán mindenki számára képes veszélyt jelenteni, és olykor idegenben is el tud csípni egy vagy három pontot. A hétvé­gi meccsünk egy igazi derbi. Teljesen mindegy, hogy ez a két csapat hol áll a tabellán, ez a párosítás mindig nyílt presztízsmérkőzés, mi ráadásul szeretnénk kiköszörülni a KLC elleni kupameccsen esett csorbát, no meg tavaly az Akasztó oda-vissza vert bennünket, tehát ideje javítani a mérlegünkön. Az biztos, hogy érdekes mérkőzés lesz, amennyiben minden játékosom teljes erőbedobással odateszi magát, akkor megnyerhetjük.

Judák László, az Akasztó technikai vezetője: – A felkészülésünk felemásra sikerült, mert több betervezett edzőmérkőzésünk is elmaradt. A keretünk érzésem szerint erősödött. Távozó nincs is, csak Megyes Mihály az, aki egy makacs sérülése miatt kénytelen volt felhagyni a labdarúgással. Az érkező oldal viszont bizakodással tölt el minket. Érkezett a gyors és agilis testvérpár, Patai Gergő és Balázs Kecelről, Vincze Sándor védő Hartáról, Kovács János csatár Géderlakról, Cebei Gergő középpályás pedig Kiskőrösről. Ami a bajnoksággal kapcsolatos céljainkat illeti, igyekszünk mindig a realitás talaján állva kitűzni a céljainkat, ennek megfelelően az idén is a 6–8. hely környékét célozzuk meg, tehát erős középcsapat kívánunk lenni. Ha előrébb végzünk, annak csak örülünk. Ami a hétvégi meccset illeti, sajnos egy-két játékos lesérült, így Szrenkó István nem számolhat teljes kerettel. Ennek ellenére győzni szeretnénk Hartán. Tavaly mindkét meccset nyertük ellenük, ráadásul ez egy igen pikáns szomszédvári rangadó, emiatt aztán nagyon sok szurkolónk el is fog kísérni bennünket, nekik sem szeretnénk csalódást okozni.

Kalocsai FC–Szabadszállási SE

V.: Allaga Iván (Fehérvári Patrik, Topálszki Szabin)

Kohány Balázs, a Kalocsa edzője: – Nagy változások nincsenek a keretünkben, amit amúgy is szűkíteni akartunk. Mi elsősorban saját nevelésű fiatalok beépítését tartjuk szem előtt, és így került fel a felnőttkeretbe Farkas Zalán és Lakatos-Lengyel Márton. Távozóink is akadnak, a kapus, Hegedűs Máté abbahagyta a labdarúgást és a pótlására megszereztük Pámer Krisztiánt a megszűnő Paks FC II.-ből. Márkus Kristóf munkahelyi elfoglaltsá­gai miatt nem tudja vállalni a megyei első osztályt, így Bátyára igazolt. Baján folytatja pályafutását Bányai Edvin és Pintér Roland. A felkészülésünk igen jól sikerült, rengeteget edzettünk. Hetente négyszer volt tréning, és remélem, ennek a meccseken is látható lesz a hatása. A felkészülési és a kupamérkőzésen is meglepően jól teljesített a csapat, amelynek az átlagéletkora például a Kiskunhalas elleni kupameccsen 21,5 év volt. Szeretnénk meghatározó csapata lenni a bajnokságnak, de nem tűztünk ki konkrét helyezést magunk elé. Tudjuk, hogy másoknál komoly erősítések voltak, de nekünk erre nincs anyagi lehetőségünk, és mi bízunk a saját fiataljainkban. A Szabadszál­lást a felkészülés során 3–1-re legyőztük, de az ő csapatuk is átalakult az előző szezonhoz képest és jó állománnyal rendelkeznek. Egészséges önbizalommal várhatjuk a bajnoki rajtot, és szeretnénk győzelemmel indítani a pontvadászatot.

Lajosmizsei VLC–Kecskeméti LC

V.: Sebestyén László (Berger Tibor, Farkas Attila)

Árva Zsolt, a Lajosmizse játékos-edzője: – Július elején kezdtük a felkészülést. Az első két hétben elsősorban erőnléti foglalkozásokat tartottunk, utána edzőmérkőzések is szerepel­tek a programban. A felkészülésünk felemásra sikerült, mert a nyaralások, szabadságolások miatt nem tudtunk mindig teljes kerettel dolgozni. A csapa­tunkból Dóka Dániel befejezte az aktív játékot, és az ő pótlását is meg kellett oldanunk. Öt új játékos érkezett hozzánk: Bán Norbert (Örkény), Rontó Roland (Gyömrő), Borsos Csaba (Nagykőrös), Marton Richárd (Pálmonostora) és Szécsényi Attila (SC Hírös-ÉP). Úgy vélem, hogy erősödtünk érkezésükkel, és az újak beépülése után van esélyünk arra, hogy a mezőny első felében végezzünk. Mindehhez persze az is kell, hogy elkerüljenek bennünket a sérülések és a pechszéria. A hétvégi ellenfelünkkel a felkészülés során is megmérkőztünk, és jó benyomást tettek rám a 3–3-ra végződő találkozón. Úgy gondolom, hogy az újonc kecskemétiek bizonyítani akarják, hogy helyük van a megyei I. osztályban, ezért a hétvégén egy küzdelmes összecsapásra számítok. Hazai pályán azonban nem lehet más a célunk, hogy itthon tartsuk mindhárom pontot.

Kerekegyházi SE–FADDIKORR-Kiskunhalasi FC

V.: Kaszala Mihály (Maczelka Zoltán, Borbényi Miklós)

Kunsági Antal, a Kerekegyháza szakmai igazgatója: – Van­nak távozóink, Pánczél István a Kecskeméti LC-hez igazolt, Kenderes Zsolt Pálmonostorára, Nagy Róbert kapus Szabadszállásra, Kis Mihály pedig hazatért Helvéciára. Az érkező oldalon egyrészt vannak tapasztalt felnőtt játékosok – Farkas István a Kecskeméti TE-től, Csordás Csaba játékos-edző az SC Hírös-Éptől, Gavula Levente Szabadszállásról, ő hazatért – rajtuk kívül erősítettünk még olyan fiatalokkal is, akik most ősztől fogják a felnőttkeretet erősíteni. Ebbe a körbe tartozik Sallai Bence, Szász Attila, Treibert Tamás, Kasztel Balázs, Kemenczés János, Kovács Péter, illetve az FK1899 Sze­gedből hazatérő Malecz Győző, no meg Nagy Dávid kapus, a KLC-től. A bajnokságban a célunk a tisztes helytállás, szeretnénk bizonyítani a szurkolóinknak és magunknak is, hogy képesek vagyunk helytállni a megyei első osztályban, illetve annyit azért még hozzátennék, hogy erős középmezőnybeli csapatként szeretnénk megvetni a lábunkat az első osztályban. Abban a hitünkben, hogy ez a célkitűzés reális lehet, a Szabadszálláson vívott kupameccs megerősített bennünket. A csapategység, a csapatépítés, a posztok tisztázása, megerősítése a legfontosabb célunk az út elején. A Kiskunhalas elleni meccsen nagyon remélem, hogy minden játékosunk hozza majd azt, ami elvárható. A célunk az idénynyitón jól bemutatkozni, jó játékkal kirukkolni, és hazai pályán, hazai közönség előtt egy meglepetésnek tűnő jó eredményt elérni, tehát győzni.

Bácsalmási PVSE–Duna Aszfalt TLC II

V.: Kiss Sándor (Juhász László, Geleta Mihály)

Vojnics Zelics Szasa, a Bácsalmás edzője: – Távozónk nem is volt az idén nyáron, de nem tudok még teljes kerettel dolgozni, vannak ugyanis még sérültjeink. Deák Bence, a középhátvéd biztosan nem fog játszani a rajtnál, a térdével van probléma, és Varga Ervin is térdsérüléssel bajlódik. De távozni senki nem távozott. Érkezett hozzánk Bácskából Pataricza Krisztián, ő a keceli kupameccsen még nem játszott, de holnap már pályára léphet. Jött Velez Donát a Hartából, Kaszás Krisztián Tolna megyéből, Varga László középpályás pedig visszatért hozzánk, hiszen ő eredetileg bácsalmási. No meg érkezett még Hajrulovic Dániel Kelebiáról a jobb bekk posztjára. Ami a céljainkat illeti, bevallom, hogy a saját célom az, hogy benne legyünk az első ötben, a klub célkitűzése ugyanakkor az első nyolc hely valamelyike. Meggyőződésem, hogy annál többre vagyunk képesek, ezért is emeltem a magam számára magasabbra a lécet, meglátjuk, hogy sikerül. A hétvégi mérkőzésen mindenképpen szeretnénk nyerni, noha olyan, hogy kötelező győzelem, számunkra nincs, pláne nem a Tiszakécske ellen. Arra számítok, hogy jól fogunk játszani, hiszen az Algyő ellen is biztató felkészülési mérkőzéseket vívtunk, hazai pályán bizonyítottuk, hogy képesek vagyunk egy erős csapattal is partiban lenni. Hazai pályán szeretnénk besöpörni a pontokat, és nem is csak a Duna Aszfalt ellen, hanem mindenki ellen. Hazai pályán mi soha nem fogunk egy pontra játszani. Ezt persze elvárja tőlünk a lelkes közönségünk is, amely a nehéz időiben is mindig kitartott mellettünk.

Kiskőrösi LC–Kecel FC

V.: Katona Balázs (Ézsiás Gábor, Herceg Tamás)

Miskovicz Bálint, a Kiskőrös edzője: – A keretből a nyáron többen is távoztak, Agócs Kristóf, Nagy Attila, Bányai Máté, Rimár Péter, Cebei Gergő máshol folytatják a pályafutásukat, Füleki Antal és Kovács József pedig befejezték az aktív labdarúgó-pályafutásukat. Érkezett ugyanakkor Vajda Brendon Dunaújvárosból, Kapus Patrik Szabadszállásról, Pintyi Roland pedig az RKSK-tól. Ahogy tavaly sem volt, úgy az idén sincs konkrét, helyezésben megnevezett kitűzött cél, én ugyanakkor nagyon szeretnék ismét legalább a dobogón végezni. Ennek a fő akadálya az lehet, hogy az alapemberek tekintetében meglehetősen rövid a kispadunk. Így aztán inkább úgy fogalmaznék, hogy ha nem lesz túl sok az eltiltás az év során, illetve ha nem sújt bennünket túl sok sérülés, akkor érzem megvalósíthatónak azt, hogy megismételjük a tavalyi szép helyezést. Rosszabb nem lesz az idei gárda a tavalyinál, ezt garantálhatom, de hogy aztán ez pontokban is megmutatkozik-e, az a jövő zenéje. Ami a hétvégi mérkőzést illeti, tavaly éppen a Keceltől kaptunk egy jókora pofont a bajnokság hajrájában. Akárcsak sok más gárda, sötét ló most még a keceli csapat. A tavaszi, hazai 6–2-es vereségünkből tanulva most mást fogunk játszani ellenük, és mindent el fogunk követni, hogy itthon tartsuk a három pontot. Biztosan szép számú közönség fog kilátogatni, hiszen egyrészt Kecelről is jön jó sok szurkoló, ahogy az már ilyenkor, egy-egy szomszéd­vári rangadó esetében lenni szokott, illetve a hazai szurkolók, a kiskőrösiek is kíváncsiak a kedvenceikre. Annál is inkább, hiszen a nyáron csak egyszer láthatták hazai pályán a csapatot, így aztán Pálmonostorára, a kupamérkőzésre is elég sokan elkísértek minket. Érdekes mérkőzés lesz a derbi. Amennyire lehet, ismerem a Kecel gyengéit és az erősségeit is, ezekből fel fogunk készülni. A srácok tudni fogják, hogy mire kell koncentrálni, mire kell nagy hangsúlyt fektetni. Nem számítok könnyű mérkőzésre, de mindenképpen jó rajtot szeretnénk venni, és persze vissza szeretnénk vágni a tavaszi nagy zakóért.

Nyártól Szabó Attila irányítja a Kecelt
Fotó: Pozsgai Ákos / Petőfi Népe

 

Ezek is érdekelhetik