kerékpár

2019.07.27. 12:02

Gyorsan az élvonalba ért a Kecskeméti Első Sor SE

Öt éve annak, hogy megalakult a Kecskeméti Első Sor SE. A hajdani kis egyesület mára országos ismertségre tett szert.

Borbély Károly

Sáfár Tamás a csapat új mezét is bemutatta a partnertalálkozón

Fotó: Hajas Tibor

Tizenöt perc. Ennyi idő alatt lehet kényelmes tempóban bringával eljutni Kecskemét központjából a 44-es főúton található Kecskeméti Sörházba. Ide invitálta csütörtökön kötetlen beszélgetésre a támogatókat, a sportbarátokat és a média képviselőit a Szeleshát Birtok Kecskeméti Első Sor SE. Sáfár Tamás, az egyesület elnöke és edzője előadásában így beszélt a maguk mögött hagyott esztendőkről kezdetekről.

– Először 2012-ben merült fel egy baráti társaságban, hogy kellene Kecskeméten egy kerékpáros-egyesület. Két évvel később pedig hivatalosan is megalakult a Kecskeméti Első Sor, a KES, az alapítók között az egykor különböző sportágakban kiváló élsportolókkal, mint például az itt jelenlévő Juhos Gergely, aki uszonyos úszásban nyert világbajnokságot. Fő célunknak a kerékpározás népszerűsítését tartottuk nemre és korra való tekintet nélkül. Az évek során egyre bővült a csapatunk, majd több országos bajnokot, válogatott kerékpárost adtunk a sportágnak. Utánpótlás-versenyzőink általában dobogós helyezésekkel térnek haza a különböző viadalokról. Ahogy telt az idő, mi is egyre több eseményt szerveztünk. Mára pedig már ott tartunk, hogy a KES nemcsak helyi, hanem országos szinten is ismertté vált – mondta Sáfár Tamás, aki említett is néhány megméretést, melynek a szervezésében kiemelkedő szerepe volt az egyesületnek. Például a Kecskeméti Kétkarikást, a 650 Árkon-bokront, a Winter Kúpot, a SZÉP Kihívást, a BringAutit.

Sáfár Tamás a csapat új mezét is bemutatta a partnertalálkozón
Fotó: Hajas Tibor

– Nagyon büszke vagyok rá, hogy viszonylag rövid idő alatt odaértünk a hazai élvonalba akár az eredményesség, akár az események szervezésében. Mindez nem valósulhatott volna meg, ha nincsenek a támogatóink, akiknek hatalmas köszönet jár, ahogy a kecskeméti önkormányzatnak is, mert mindig partnernek tekintettek bennünket – tette hozzá Sáfár Tamás, akitől azt is megtudtuk, hogy hamarosan létrehozzák a Kecskeméti Első Sorocskát a 8-12 éves korosztálynak. Céljuk, hogy a fiatalok és szüleik megismerjék a kerékpározás fortélyait, a biztonságos közlekedést. Az egyesület közép­távoli tervében pedig egy kerékpáros akadémia létrehozása szerepel, ez igen különleges lenne, ilyen ugyanis még nincs Magyarországon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában