labdarúgás - megye II.

2019.07.07. 09:02

Gólok és káposztás birka a leggyakoribb menü a Borotánál

A megyei másodosztályú bajnokság Déli csoportjában a ligában a 4. helyen végzett Borota szállította a gólkirályt, Nikutovic Sasa személyében. A szerb légiós 43 találattal végzett az élen. A csapatról és a gólkirályról az edzővel, Szűcs Zoltánnal beszélgettünk.

Vincze Miklós

Nikutovic Sasa (középen) ha kell, akár a társakat is kicselezi

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Szentirmay Tamás

– Elégedett a csapata negyedik helyezésével?

– Két és fél éve érkeztem Borotára. Az első év végére bent maradást ígértem, a harmadik végére pedig érmet. Az első ígéretemet már betartottam, a második ígéret betartására még előttem áll a 2019/20-as idény.

– Hogyan értékeli a Borota mögött álló idényt?

– Mindenképpen érzékeltem előrelépést. Különösen a támadójátékban, meggyőződésem, hogy a százhúsz rúgott gólunk önmagáért beszél. Az egyetlen, viszont annál komolyabb gondunk az, hogy meglehetősen szűkös a keret. Lényegében mindössze tizenkét felnőttjátékossal számolhatok, a merítési lehetőség tehát nem túl bőséges, ráadásul az ificsapatunk szereplése nálunk prioritást élvez, az ifiket tehát nem terheljük túl, hozzájuk lehetőség szerint nem nyúlunk annak érdekében sem, hogy megfelelő mennyiségű cserejátékos üljön a kispadon a felnőttek meccsein. No persze annak, hogy szűkös a keret, az az előnye is megvan, hogy így összeszokott a társaság. Ugyanakkor azonban ha van hiányzó vagy vannak hiányzók, azt nagyon megérzi a csapat. Véleményem szerint a tompai vereségünk is annak tudható be, hogy akkor csak egy ember ült a kispadon.

– És ebben az elért 4. helyben milyen szerepet játszott a gólkirály, Nikutovic Sasa?

– Óriásit. Sasa egy igazi vezéregyéniség a pályán. Természetesen gólveszélyes is, nem véletlenül lett tehát ő a legjobb gólvadász, de ő mindig aláveti magát a csapat érdekeinek, tehát nála soha nem öncél a gólszerzés. Nyugodt lélekkel kijelenthetem: az edzők álma az ilyen hozzáállású játékos. Emberileg rendkívül szerény, a tréneri utasításokat maximálisan végrehajtja, a pályán szó nélkül oda áll, ahova az edző beállítja. Annak, hogy gólkirály lett, nagyon örült, de külön erre a címre egyébként nem hajtott. Sok helyen az a szokás, hogy automatikusan a gólkirályi címért versenyben lévők végzik el a pontrúgásokat, tehát az ígéretes szabadrúgásokat no meg főként a 11-eseket abban a reményben, hogy ezáltal is növelik esélyeiket a versenyben. Sasa egyetlen büntetőrúgást sem vállalt. Ismétlem, annak nagyon örült, hogy gólkirály lett, de erre külön nem hajtott rá, a 43 gól mezőnygólokból jött össze neki.

– Melyek voltak a legnagyobb meccsei?

– Rendre vezéregyénisége a csapatnak. Amikor nagyon kellett a jó eredmény, például a Mélykút elleni idegenbeli győzelmünk és a Sükösd elleni hazai 7–3 alkalmával, a kezébe vette a marsallbotot. Amikor rá kell tenni egy lapáttal, akkor őt nem bénítja a tét, hanem feldobja. Vezéregyéniség lévén persze a csapat, bevallom, rettentően megérzi a hiányát, ha valami ok miatt nem tud pályára lépni. Amikor például Géderlakon 6–4-re kikaptunk, ott nagyon éreztük a hiányát. Egyébként mindössze három mérkőzésről hiányzott, kétszer sérülés, egyszer pedig öt sárga lap miatt. Amikor idejött Borotára, volt játékostársai gratuláltak nekünk, és elmondták, hogy óriási nagy fogásnak tartják, nem is értik, hogyhogy nem került magasabb osztályú csapatba. Mi viszont persze örülünk, hogy nálunk játszik.

Nikutovic Sasa (középen) ha kell, akár a társakat is kicselezi
Fotó: Szentirmay Tamás / Petőfi Népe

– Milyen egy tipikus Nikutovic-gól?

– Tipikus talán nincsen, hiszen negyvenhárom gól az nagyon sokféle találatból tevődik össze, viszont egy biztos, és ez talán a legfontosabb tulajdonsága, hogy ő, amikor kapussal szemben százszázalékos ziccerbe kerül, ötből négyszer nem hibázik. Ugyanis az ilyen ziccerekben nem kapkod. Nem lövi el elhamarkodottan a labdát. Mint egy jó sakkozó, használja a fejét, ezért nagyon jó a helyzetkihasználása.

– A gólkirályi címért folyó harc hajrája viszont nem volt túlságosan egyszerű.

– Nos, igen. Sasa már előre jelezte, hogy az öccse legénybúcsúját tartják a záró mérkőzésünk előtti estén, Újvidéken. Természetesen elengedtem, noha tudtam, hogy nem lesz az egy egyszerű menet. A legénybúcsú soha sehol nem az, de Szerbiában aztán, ahol maga a lakodalom még ma is nem ritkán három napig tart, elképesztő megmérettetés. Nos, ennek ellenére óriási dolog az, hogy Sasa egyáltalán megérkezett vasárnap a mérkőzésre, bár igaz, jelezte, hogy ha nem muszáj, akkor lehetőleg inkább nem játszana, hiszen meglehetősen megviselte a legénybúcsú. Ennek ellenére sikerült meggyőznöm, hogy legalább próbáljon meg a kezdőben pályára lépni, természetesen azzal érveltem, hogy három rúgott gólra mindenképpen szükség lenne ahhoz, hogy esetleg gólkirály lehessen. Nos, a küldetést vállalta és teljesítette. Az 53. percben rúgta be a harmadik gólját, és azonnal mutatta a kispad irányába az ujjaival a hármast, én pedig tartottam a szavam, azonnal lehoztam.

– Nikutovic marad Borotán?

– Sasa a bajnoki zárás után nekem azt mondta, hogy amennyiben nem változik a cél, tehát az éremért indulunk harcba az ősszel, akkor természetesen marad. Márpedig a cél nem változik, hiszen most már mindenképpen szeretnénk érmet szerezni, így reményeim szerint együtt marad ez az egyre ütőképesebb, és hihetetlenül összetartó társaság, amely a cél elérésére képes is lehet.

– A csapaton belüli kohéziót nyilván javítják a mérkőzések utáni vacsorák is. Legendás a káposztás birkájuk. Minden meccs után az a menü, vagy néha akad más is?

– Nyitottak vagyunk, nem ragaszkodunk kizárólagos jelleggel a káposztás birkához, kerül más is az asztalra, nem ritkán van szarvas vagy vaddisznópörkölt, az évzárón például sült bárány volt, – tehát nyugodtan mondhatom, hogy a csapat és a közönségünk a hagyományosabb ételeket kedveli –, viszont azt elismerem, hogy a leggyakoribb fogás a káposztás birka. Mégpedig azért, mert az a csapat kedvence, márpedig ha ők azt óhajtják, akkor megkapják.

A megye kettő Déli csoport gólvadászainak az élmezőnye:

1. Nikutovic Sasa, Borota, 43 gól

2. Varga Stefano, Géderlak, 42

3. Kovács János, Géderlak, 33

4. Lazarevic Jovan, Kunbaja, 29

5. Lukac Damir, Borota, 28

6. Bolvári Zoltán, Dusnok, 26

7. Aladics Dániel, Hajós, 23

8. Merkler Tamás, Bácsborsód, 22

9. Büte Attila, Érsekcsanád, 21

10. Snyehola Balázs, Mélykút, Szabó Kornél, Mélykút, Zunic Predrag, Hercegszántó, 19.

13. Kohány Balázs, Géderlak, Zsók József, Sükösd, 18

15. Mihalics Róbert, Dunagyöngye SK Szeremle, 16,

16. Rónai Antal, Dusnok, 15

17. Kárpáti Krisztián, Sükösd, Nagy Zoltán, Felsőszentiván, 14

19. Farkas Tamás, Géderlak, Hodován Bence, Dusnok, 13 gól.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában