Dunai Rudi gólkirály vallja: Csak az Izsák!

Bár az Izsáki Sárfehér SE nem a bajnokság élmezőnyében, hanem kilenc győzelemmel, öt döntetlennel és tizenkét vereséggel, 63–82-es gólkülönbséggel a kilencedik helyen zárt a megyei másodosztályú bajnokság 14 csapatos Északi csoportjában, ennek ellenére az izsáki együttesből kerül ki a liga gólkirálya, Dunai Rudolf. Vele beszélgettünk.

Vincze Miklós

Álló sor, balról: Szalkai Zsolt, Kovács Zoltán, Horváth Sándor, Prikidánovics Márk, Csordás Zoltán, Mihály Dávid, Kárász Illés, Ungor Pál, Farkas László. Elöl: Suba Csaba, Szántói Ervin, Zeleni Gergő, Dunai Rudolf, Petrányi Csaba, Utasi Ferenc, Baráté István.

Forrás: Petőfi Népe

– Ős izsáki vagy? Mindig Izsákon játszottál, vagy más csapatban is?

A válaszom mindkét kérdésre igen. Kétéves voltam, amikor a szüleim Izsákra költöztek, tehát lényegében mindig is itt éltem. Hétéves koromban kezdtem el focizni, és azóta mindig csakis az Izsák csapatát erősítettem, az életkoromnak megfelelő ranglétrát végigjárva.

– Megye kettes amatőrcsapat vagytok. Mennyi energiát tudtok belefektetni a fociba? Hetente hány edzés van?

– Ez egy jó kérdés. Amatőr szinten valóban meglehetősen nehéz összehozni az edzéseket, hiszen a foci mellett mindenkinek megvan a saját munkahelye, no meg sokaknak a családi élete. Nálunk heti két edzést tart a vezetőedzőnk, Ungor Pál, minden héten kedden és csütörtökön, és persze lehetőleg megpróbálunk minél több edzésen részt venni. A csapat felének már van családja is, nekik ez természetesen jóval nehezebb, mint nekünk, fiatalabbaknak. Mi, utóbbiak persze mindig ott vagyunk, és csak örülni tudunk annak, ha a többiek, a családosok közül is minél többen részt tudnak venni az edzéseken. De ők is igyekeznek minél gyakrabban járni.

– Milyen a közösség nálatok? És milyen a fiatalok, idősebbek aránya?

– Aki bekerül egy csapatba, és ennyire jó közösséget talál, mint amilyen a miénk itt Izsákon, az véleményem szerint meg is ragad abban a közösségben. Nálunk az újrakezdés óta, mióta tehát a megye háromban újrakezdtük a focit, nagyon jó a közösség. Izsák ugyanis korábban magasabb szinten játszott, de aztán hat vagy hét évvel ezelőtt feloszlott. Akkor én még a serdülőben játszottam. Éppen akkor szűnt meg a csapat, amikor az ifibe mentem volna. Pontosabban meg nem szűnt, de visszalépett a megye háromba. Így aztán az újrakezdésnél ifi nem is lettem, hanem rögtön a megye hármas felnőttcsapatban kezdem már tizenöt, tizenhat évesen. Tehát egyfajta új időszámítást írunk, és büszkén mondhatom, hogy ebben már végig volt szerepem. Aztán három év után sikerült megnyernünk a megye hármat, azóta a megye kettőben szerepelünk. Tehát a közösség remek, és akik már azt követően érkeztek az évek során a csapatba, ők is ezt tapasztalták, megszerették ezt a társaságot, és azóta is itt fociznak, Izsákon. Ennél jobbat kívánni sem lehet, mármint ezen a szinten. Tehát remek a közösség, a meccsek utáni vacsorán is nagyszerű a hangulat, mindenki barátja mindenkinek. A társaság átlagéletkora labdarúgó kor szempontjából középkorú. Akad egy-két idősebb játékos, manapság pedig már nagyon várjuk a fiatalabbakat az ificsapatból, hogy ők is a mi sorainkat erősítsék.

– Hogyan értékeled az idei évet? Magatokhoz képest megfelelő a csapat végső helyezése?

– Szégyent nem vallottunk ezzel, hogy a 9. helyen zártunk. Az idényzáró esten is megbeszéltük, hogy lényegében mindenki elégedett ezzel a helyezéssel. Egy-két hellyel talán végezhettünk volna előrébb, de így sem vagyunk elkeseredve. Tudjuk, hogy miken kell javítanunk, és ezekre a dolgokra figyelve folytatjuk majd az edzéseket.

– Mi volt a bajnokság mélypontja, vagy esetleg mélypontjai?

– Erre egyértelmű választ tudok adni, a Kerekegyháza elleni meccs, amelyen csúfosan sikerült kikapnunk. Ha nem vagyok ott, el se hiszem, hogy mi minden megtörténhet kilencven perc alatt, annyira meglepő volt az egész. Az okát nem tudom, hogy mi okozta nálunk azt a rövidzárlatot, de megtörtént. Viszont azt a meccset követően egyfajta változáson estünk át, hiszen azt követően ki sem kaptunk, volt három döntetlenünk, és két győzelmünk. Azt nem mondanám, hogy kellett a csapatnak, mert nem esett jól az a nagy vereség, végül azonban mégis fordulópontnak bizonyult. Azt követően a korábbinál is jobban küzdöttünk egymásért, és ennek meg is lett az eredménye.

Álló sor, balról: Szalkai Zsolt, Kovács Zoltán, Horváth Sándor, Prikidánovics Márk, Csordás Zoltán, Mihály Dávid, Kárász Illés, Ungor Pál, Farkas László. Elöl: Suba Csaba, Szántói Ervin, Zeleni Gergő, Dunai Rudolf, Petrányi Csaba, Utasi Ferenc, Baráté István.
Fotó: Petőfi Népe

– Mi volt a legszebb emlék a bajnokság során?

– Érdekes módon ez is a Kerekegyházához fűződik. Az őszi, Kerek elleni meccsünk. Azt a találkozót itthon játszottuk. Már 3–1-re vezetett a Kerek, ráadásul a 60. perc táján kiállították a kapusunkat. Akkor elkezdtünk minden mindegy alapon hajtani, és előbb szépítettünk, majd a hosszabbításban ki is tudtunk egyenlíteni. Amikor a 93. percben berúgtam az egyenlítő gólt, hátborzongató volt hallani a közönség és a csapattársaim gólörömét, az önfeledt örömnek a hangja azóta is a fülemben cseng. Az óriási élmény volt. Pedig nem is győztünk, de az az egy pont felért egy győzelemmel.

– 27 góllal lettél gólkirály. Melyik a legkedvesebb, mert legszebb vagy legfontosabb találat? Vagy erre már választ is kaptunk?

– Én egyiket sem emelném ki, mert úgy gondolom, hogy minden egyes gól fontos volt a csapat számára és persze az én számomra is, és nagyon örülök annak, hogy ezzel a huszonhét góllal hozzá tudtam járulni a csapat teljesítményéhez.

– Egy gólkirályt csábítgatnak följebb? Vagy az Izsákban képzeled el a folytatást, ott a helyed?

– Megkeresés nem érkezett. Persze minden fiatal számára biztató, ha megkeresi egy magasabb osztályú csapat, de én nem hiszem, hogy váltanék, ha lenne is ilyen lehetőség. Remekül érzem magam Izsákon. A kezdetektől együtt vagyunk, nagyon sok mindent megéltünk így csapat szinten, és úgy érzem, hogy semmi okom nem lenne távozni innen. Jó a hangulat, itt vannak a barátaim, ez az én közegem, szeretem a klubomat.