Szögre akasztja a stoplist Farkas István

Farkas István kecskeméti srácként végigjárta az összes korosztályos csapatot, hogy 2001. november 17-én, egy Kecskeméti FC–Csepel NB I. B-s bajnokin debütálhasson a felnőttcsapatban. Egy év kitérő után évről évre erősítette a helyét a kezdőben, majd elérkezett a 2007/2008-as szezon, amelynek a végén az NB I.-be való feljutást ünnepelhette a klub. Farkas István ezt követően is alapember maradt. Karrierje során az élvonalban ötvenhat mérkőzésen szerepelt, részese volt a KTE másik történelmi jelentőségű sikerének, a 2011-es kupagyőzelemnek is.

Azt követően megfordult az NB II.-es Ceglédnél, Tiszakécskén, majd hazatért, hogy a megye egyben segítse klubját. A negyedik osztályban nemhogy meccset, szinte edzést sem hagyott ki, védő létére két év alatt huszonöt gólt szerzett. Most az NB III.-ban fejezi be játékos-pályafutását, nem sokkal 35. születésnapja előtt. Az RKSK elleni bajnoki lesz a 313. tétmérkőzése kecskeméti színekben.

– Sikerben volt részed bőven. Tudsz-e választani? Mi volt a karriered legszebb pontja?

– Valóban nem panaszkodhatom, volt részem sikerekben, de a megannyi szép emlék közül magasan kiemelkedik az, amikor feljutottunk az NB I.-be. Az egy meghatározó év volt egy remek csapat életében, ráadásul akkor – védő létemre – több gólt is rúgtam. A többi is szép emlék, és sok győzelemre emlékszem vissza jó érzéssel, de az, hogy a város életében mi jutottunk föl először az első osztályba, determinálja, hogy csakis ezt tekinthetem a legnagyobb sikernek. És nem is csak a feljutást, a feljutás tényét, hanem az egész év, az őszi rajttól kezdve egy csodálatos esztendő volt, azt az évet egészében tekintem a labdarúgói pályám legnagyobb sikerének. Én rúgtam az első gólt a Makó ellen, és majdnem az utolsót is Szolnokon, a 91. percben.

– Melyik a legemlékezetesebb mérkőzésed?

– Van több is, de az a legemlékezetesebb, amikor itthon 4–0-ra győztük le a Csank-féle Ferencvárost. Nem túlzás, hogy lemostuk őket a pályáról. De nagyszerű emlék az is, amikor a Fradit győztük le itthon, már az NB I.-ben, amikor Czéh Laci volt a megbízott edző, de a Debrecen 3–0-s legyőzése is ott van a képzeletbeli dobogón.

– Melyik a legemlékezetesebb gólod?

– Az NB I.-ben a Haladástól kikaptunk ugyan hazai pályán 3–2-re, de azon a találkozón negyven méterről sikerült betalálnom. Egyértelműen az viszi el a pálmát.

– Kik voltak a legkedvesebb edzőid, játékostársaid?

– Edzőt nem emelnék ki. A pályafutásom során rengeteg edzőm volt, el is gondolkodtam ezen, próbáltam összeszámolni, és huszonkettőt tudtam megnevezni a felnőttpályafutásom alatt. Mindenkitől kaptam valamit, volt, akivel könnyebben megtaláltam a hangot, volt, akivel kevésbé, de nem emelnék ki senkit. Ami a játékostársakat illeti, amikor tizenhét évesen debütáltam a felnőtteknél, akkor Váczi Zoli is a csapattársam volt, vele szenzációs volt egy csapatban játszani. Óriási dolog, hogy később játszhattam együtt egy Vladan Saviccsal, de a Janika is remek játszópartner volt.

– Focizol még valahol ezután?

– Valahol biztosan focizok, még nem akarok, és tudom, hogy nem is tudnék elszakadni a labdarúgástól. Edzőként is fogok maradni, hiszen máris van utánpótláscsapatom, jó egy éve dolgozom fiatalokkal, tehát nem szakadok el a sportágtól.

– Érezni fogsz megindultságot?

– Biztosan fogok. Ez nem olyan nap lesz, mint a többi. Huszonnégy-huszonöt éve focizom, tehát van súlya a dolognak. Nem készülök elérzékenyülni, nem vagyok az a lelkizős típus, de aligha fog érintetlenül hagyni a pillanat, amikor játékosként elbúcsúzom a Széktói Sta­diontól.

Így látja volt edzője, Szabó István

Kecskeméten a pályaedzője voltam, Cegléden a vezetőedzője, ma pedig a barátomnak mondhatom – tett eleget a számára bevallottan örömteli ama felkérésnek Szabó István, hogy jellemezze volt játékosát. – Nekem mindig is a kedvenc játékosaim közé tartozott, sok szép emlék fűz össze vele. Minden edzőnek azt kívánom, hogy ilyen egyéniségek kerüljenek a keze alá, mint a Farkas Pista. Mindig száztíz százalékon teljesített, edzéseken is, mérkőzéseken is. Szinte soha nem volt sérült sem. Ez persze természetesen bizonyára adottság is, de ugyanakkor egy profi mentalitás eredménye is, hiszen az adottság kevés, ehhez az is kell, hogy egy játékos mindig nagyon figyeljen magára. Amit ő a labdarúgástól kapott, tehát, hogy stabil NB I.-es és NB II.-es kezdőjátékos volt, annak köszönhette, hogy mindig is nagyon szorgalmas volt, és mindent megtett annak érdekében, hogy megfeleljen az elvárásoknak. Igazi egyéniség volt, és nagyon jó csapatember. Profi mentalitás jellemezte, nagyon odafigyelt az életmódjára. Ha néha edzésen felemelte a hangját, akkor csakis azért, mert az edzéseken, ismétlem: edzéseken, nem mérkőzéseken úgy érezte, hogy a többiek nem nyújtanak száz százalékot. Ilyen ember kellene minél több. Azt kívánom neki, hogyha edző lesz, olyan játékosokkal tudjon dolgozni, amilyen ő volt. Tudom, hogy a edzői pálya felé is kacsingat, én ebben is mindenben támogatom. Az idő ad majd választ arra, hogy milyen edző lesz, de egy biztos: a futball iránti szenvedély soha nem fog kihalni belőle.

Farkas István klubjai felnőtt játékosként

2001–2002: KFC

2002–2003: Rojik

2004–2011: KFC, KTE

2011–2015: Cegléd

2015–2016: Tiszakécske

2016–2019: Kecskeméti TE