2019.05.06. 12:45
Kétszer is vezetett, de csak egy ponttal gazdagodott a KTE
Szakadó esőben fogadta vasárnap a Kecskeméti TE a Budapest Honvéd második csapatát a Széktói Stadion, az NB III Közép csoportjában. Bár a találkozón a hazaiak kétszer is megszerezték a vezetést, a vendégek mindkét alkalommal ki tudtak egyenlíteni
Álomszerűen indult a meccs a hazaiak számára, hiszen Peres jobbról érkező beadására Selyem robbant be, majd kilőtte a bal alsót (1–0). Az első tíz percben láthatóan nem ízlett a Honvédnak a hazaiak bátor támadójátéka, a 14. percben Peres és Takács összjátéka után végül utóbbi lövését kellett védenie Berlának. Innentől kezdve magukra találtak a vendégek, előbb Király, majd Májer lövését kellett védenie Kunságinak. A 20. percben Májer előtt újabb két sansz is adódott, előbb hatalmas felső lécet rúgott, majd fejjel próbálkozott, de Kunsági ismét nagyot védett. A 33. percben nem sikerült tisztázni egy beadás után, a labda Rózsahegyi elé került, aki a léc alá vágta a játékszert (1–1). A félidő hajrájában sem unatkoztak a nézők, előbb Bence fejelt kapufát, csak éppen hazai szöglet után, majd Májer emelése ment mellé. A 38. percben Selyem húzott befelé balról, jobbal a hosszút célozta, de Berla kitolta a labdát, majd az érkező Vladul elől a védő mentett. A félidő végén aztán ismét megszerezték a vezetést Szabó Tibor tanítványai, Markó maradt teljesen üresen a kapu előtt, nem is hibázott (2–1).
A szünetben Vladul helyére Nánási állt be, ami szerkezeti változtatással is járt. A hazai kontrákban benne volt a veszély, az 55. percben Takács lövése csak úgy ment fölé, hogy egy védő még beleért. A 60. percben nagyot hibázott a KTE védelme, egy előre vágott labda megcsúszott a vizes talajon, amit a kifutó Kunsági sem tudott már időben felmérni, Májernek azonban pont így jött jól a labda, és távolról az üres kapuba passzolt (2–2). Azonnal visszavehette volna a lila-fehér gárda a vezetést, Selyem szép csavarását azonban hatalmas bravúrral tolta fölé Berla. Az utolsó húsz percben mindkét csapatnak voltak meccslabdái, a 80. percben Rózsahegyi lőtt fölé 14 méterről, majd a másik oldalon a csereként beálló Szabó hozta magát helyzetbe egy csel után, de nem találta el a bal felsőt. A legvégén kisebb lehetőségek okoztak inkább izgalmakat, de az eredmény már nem változott.
Kecskeméti TE – Budapest Honvéd-MFA II. 2–2 (2–1)
NBIII. közép csoport, 26. forduló
KTE: Kunsági – Bagó, Vágó, Urbán, Zámbori – Terbe, Takács (Szabó 77.), Markó – Selyem, Vladul (Nánási 46.), Peres.
Honvéd: Berla – Skvorc, Temesvári, Bence – Horváth (Adayilo 77.), Rózsahegyi (Komiszár 94.), Király, Darabont, Banó-Szabó – Beglarishvili (Nagy 68.), Májer.
Gól: Selyem (3.), Markó (45.) ill. Rózsahegyi (33.), Májer (60.)
Szabó Tibor, a KTE vezetőedzője: – Szerintem ez egy nagyszerű mérkőzés volt, mindkét csapat jól játszott. Egy nagyon jó játékosokból álló Honvéd ellen szereztünk egy pontot. Lehetett volna ez három is, voltak a meccsnek olyan periódusai, illetve 2–1-nél olyan lehetőségeink, amikkel lezárhattuk volna a találkozót. Sajnos ez nem sikerült, egy előre vágott labdából végül kiegyenlített az ellenfél. Sajnáljuk, hogy nem tudtunk nyerni, de egy erős Honvéddal találkoztunk.
Pisont István, a Budapest Honvéd MFA II. vezetőedzője: – Jó meccset játszottunk, kiemelném, hogy a pálya rendkívül jól fel volt készítve, ez az NB III-ban nem mindenhol van így. Jó ilyen pályán focizni, a játék színvonala is sokkal jobb volt ennek megfelelően. Mindig futunk az eredmény után, sajnos ez ma is így volt. Mentálisan is rendben voltunk azonban ma, szerencsénk is volt, de ezért sokat is dolgoztunk. Jobb koncentrációval eredményesebbek lehettünk volna a végén, de el kell ismerni, hogy a Kecskemétnek is voltak helyzetei. Játékban előre léptünk, türelemmel és fegyelemmel futballoztunk, meg kellett találnunk a réseket az ellenfél játékán. Örülök az egy pontnak is, mert egy jó ellenféllel szemben értük el. Bízom benne, hogy kellő lökést ad nekünk ez az utolsó meccsekhez.