labdarúgás - megye I.

2019.05.27. 14:52

Idegenben tarolt a Kecel a szomszédvári rangadón

A második helyen álló, az ezüstéremért harcban álló Kiskőrös a Kecelt fogadta a megyei első osztályú bajnokság utolsó előtti fordulójában, szomszédvári rangadón. A változatos, mozgalmas mérkőzés váratlanul fölényes vendég győzelmet hozott.

Vincze Miklós

Mindkét csapatból voltak hiányzók, a hazaiaktól piros lap miatt Mokrickij, míg öt sárga lapja miatt Madácsi sem játszhatott, igaz, legalább voltak visszatérők is, akikkel újra számolhatott Miskovicz Bálint. A túloldalon Török András, Sendula József és Urlauber Bence sem állt a Kecel kispadján a harmadik mérkőzésén meccselő Nagy Előd rendelkezésére.

A találkozót a hazaiak kezdték jobban. A 7. percben Hajnal mutatott be egy látványos cselt a baloldalon, majd beadása után Petrovics lőtt centiméterekkel mellé. A 12. percben Hajnal néhány csel után már majdnem elveszítette a labdát, de némi szerencsével visszakerült hozzá a labda, és ő a kiinduló Eifert mellett a hálóba gurított, 1–0. A 15. percben Herczeg Róbert szabadrúgása után Patai Balázs lőtt les gólt. Ezt követően jött a váratlanul nyári meleg miatt beiktatott ivószünet, ami jól láthatóan a Kecelnek tett jót. A 30. percben Bajnok Noel futott el a jobb oldalon, majd precízen passzolt a középen érkező Kovács Lászlóhoz, aki Áman mellett a kapuba lőtt 1–1. A 34. percben Mindszenti János cselezgetett a tizenhatos vonalánál, majd lőtt kapura, a labda a hazai kapuban landolt 1–2. A 35. percben Eifert jött ki a kapujából úgy, hogy az érkező Petrovics nagyot esett mellette. A játékvezető habozás nélkül a tizenegyes pontra mutatott, nagy egyenlítési lehetőség volt, ám a megítélt büntetőt Salami a felső lécre lőtte. A 43. percben Eifert elől emelte el a labdát Petrovics, de nem sikerült a kapuba juttatnia a labdát. A másik oldalon Bajnok egy remek egyéni akció végén lőtt nagy ziccerben mellé. Egygólos vendég előnnyel vonulhattak pihenőre a csapatok.

A második játékrész hetedik percében Patai lövését tolta szögletre Ámann, az ezt követő sarokrúgásból tizenegyes lett, ugyanis a beívelt labda érintett egy hazai kezet. A megítélt büntetőt Patai Balázs végezte el. Lövését Ámann kivédte ugyan, de pechére a kipattanó éppen Patai Balázs elé került, aki másodszor, közelről már nem hibázott, 1–3. Az 56. percben Patai Balázs ugratta ki Bajnok Noelt, aki egyedül nyargalhatott a hazai kapu irányába, a gólveszélyt végül a kapujából remek ütemben kiinduló Ámann hárította el lábbal. A 60. percben egy Simon beadás után Eifertnek kellett bemutatni bravúrt szintén lábbal, majd a labda Nagy Attila elé került, akit csak szabálytalanság árán tudtak megállítani a keceli védők, újabb tizenegyes következett. Most a percekkel előbb beállt Oláh Kálmán állt a labda elé, aki higgadtan értékesítette a büntetőt, 2–3. A 66. percben Bajnok Noel egy újabb egyéni akció végén növelte a Kecel előnyét, 2–4. A 75. percben újabb szép Bajnok-megmozdulásnak tapsolhatott a közönség, legalábbis a keceli része, de Ámann ezúttal hárítani tudott. A 76. percben Mindszenti szabadrúgását Ámann a felső léc segítségével tolta szögletre. Két percre rá Nagy Gábor beadása után Bajnok Noel lőtt kapura, a végállomás megint Ámann volt, majd egy ívelés után reflexszel tolta ki a lasztit a gólvonalról. Ezek a kiskőrösi kapus percei voltak. A 83. percben Patai Balázs csapott le egy labdára a középpályán, majd a kijövő Ámann mellett elvitte a játékszert, és bár meglehetősen kisodródott, mégis nagyon szép mozdulattal sikerült neki a hazai kapuba emelnie, 2–5. A 88. percben egy látványos Patai-Bajnok-Patai Balázs összjáték után újra Patai Balázs talált a kiskőrösi kapuba, beállítva ezzel a 2–6-os végeredményt.

Nagy Előd vezetésével zsinórban a második mérkőzését nyerte meg a Kecel, nem is akárhol és nem is akárhogyan, ami pedig a Kiskőröst illeti, a hazai veresége miatt immáron biztos, hogy az utolsó fordulóban, Jánoshalmán dől el majd el a 2. és a 3. hely sorsa, hiszen a Jánoshalma és a Kiskőrös között csak egy pont a különbség a tabellán. Jánoshalmán óriási összecsapásra van kilátás.

–Az eredmény a srácoknak köszönhető – hárította el magától a dicsőséget Nagy Előd, akinek ez volt a harmadik mérkőzése a Kecel kispadján. – Nagyon lelkesen tesszük a dolgunkat már hetek óta, és ez most az eredményben is megmutatkozott. Nagyon fiatal csapatunk van, ez betudható a sérüléseknek is, hiszen akik a sérültek helyére léptek, nagyon fiatal játékosok. Bátran lehet hozzájuk nyúlni, mert meghálálják a bizalmat. Minden nagyképűség nélkül mondhatom, hogy a Kiskőrösre nézve hízelgő a mai eredmény, mert mi a gólok mellett még néhány nagy ziccert ki is hagytunk. A Kőrös is mindent megtett a győzelemért, az elején ők vezettek 1–0-ra, de sikerült megfordítanunk az állást. Ez a nagyon szép eredmény főként futógyorsaságunknak és sebességünknek köszönhető. Az első hatban akartunk végezni a bajnokságban, ezzel az eredménnyel ez megvan. A következő mérkőzés, a bajnokság utolsó fordulójában hazai pályán lesz, amit szeretnénk megnyerni, hiszen szeretnénk szépen búcsúzni az évtől és a szurkolóinktól. Egy nagyon jó formában lévő Soltvadkerttel találkozunk, nehéz meccsnek ígérkezik az újabb szomszédvári derbi.

– Csapatunk megtett mindent azért, hogy a Kecel ilyen arányban nyerjen, összeomlott a csapat – nyilatkozta a lefújást követően az érthetően letört Miskovicz Bálint, a kiskőrösiek vezetőedzője. – Ősszel is volt egy ilyen mérkőzésünk és most is. Kritikán aluli játékot nyújtottunk, de a zászló még áll, nincs veszve semmi. Még van egy mérkőzés, ott igyekszünk megszerezni azt a pontot vagy pontokat, ami elég lesz a második helyhez. Minden csapat életében van egy ilyen meccs, mint amilyen nekünk volt ez a mai, amikor semmi nem jön össze. Túl kell ezen lépni és a következő héttel kell foglalkozni. Egy ponttal vezetünk, a kezünkben van még a második hely, kérdés, hogy a csapat képes lesz-e felállni a padlóról ekkora pofon után, egy biztos: még egyszer ilyen gyalázatosan nem fogunk játszani.

Kiskőrös–Kecel 2–6 (1–2)

Kiskőrös, 300 néző, v.: Szöllősi (Lászlai, Bartucz).

Kiskőrös: Ámann – Haj nal, Füleki (Oláh, 59.), Bányai, Salami, Petrovics, Agócs (Horváth, 59.), Simon, Nagy A., Kovács J. Amin. Edző: Miskovicz Bálint.

Kecel: Eifert – Nagy G., Patai G., Patai B., Mindszenti (Fehér, 84.), Kovács L., Bajnok, Brindza, Herczeg R., Herczeg P., Bleszák (Vatai, 59.).

Gól: Hajnal 12., Oláh 62., ill. Kovács L. 30., Mindszenti 34., Patai 52., 83., 89., Bajnok 66.

Ezek is érdekelhetik