2019.05.25. 14:26
Hétvégén bajnok lehet a KHTK
Már csak két forduló van hátra a megyei első osztályú labdarúgó-bajnokságból, a hétvégén ugyanis a 25. forduló mérkőzéseit vívják meg a csapatok.

Petrovics Kevin (labdával) gólt is szerzett Kécskén
Forrás: Petőfi Népe
Fotó: Bús Csaba
SZOMBAT, 17.00
Lajosmizse–Kelebia
V.: Rabi József (Maczelka Zoltán, Szabó Laura).
Árva Zsolt, a Lajosmizse játékos-edzője: – Ami a keretet illeti, meglehetősen foghíjasan várjuk a szombat délutáni mérkőzést, hiszen sérültünk is egyre több van az eltiltottak mellett, tehát egyre kevesebb a hadra fogható emberem. De mivel a 2018/19-es idényben ez az utolsó hazai meccsünk, mindent el fogunk követni annak érdekében, hogy mind a bajnokságtól, mind a hazai pályától és a szombat délután kilátogató szurkolóktól egy jó mérkőzéssel búcsúzzunk el. A célunk természetesen legalább egy pont, de lehetőleg inkább pontok megszerzése.
Kalocsai FC–Akasztó FC
V.: Tóth Róbert (Baranyai Dávid, Apró Ferenc).
Kohány Balázs, a Kalocsa edzője: – Sajnos az elmúlt hetekben az eredmények nem úgy alakultak a számunkra, ahogy azt előzőleg terveztük, így a következő meccseken már az lesz a cél, ami az elmúlt mérkőzésünkön is volt, hogy a fiataloknak adjunk lehetőséget. Mindamellett a hátralévő két hazai mérkőzésen szeretnénk hat pontot gyűjteni. Tudjuk, hogy ezen a hétvégén is nehéz dolgunk lesz, hiszen éppen feljövőben van az Akasztó, de mindenféleképpen szeretnénk itthon tartani a három pontot.
Judák László, az Akasztó technikai vezetője: – Megmondom őszintén, a nehézségeink dacára, hogy szinte majdnem elfogytunk a végére. Jó a hangulat a keret háza táján, ami nem is csoda, hiszen a sok probléma ellenére az elmúlt fordulókban azért jöttek a pontok, és egy csapat hangulatára mi más lehetne jobb hatással, ha javulnak az eredmények. Ráadásul a gyengébb tavaszunk ellenére még mindig elcsíphetünk egy nagyon szép helyezést. Azt tudjuk, hogy a Kalocsa nagyon jó csapat, tehát egy, a mi szempontunkból nehéz, a nézőkéből pedig jó és kiélezett mérkőzésre számítunk, és bár maximálisan tiszteljük az ellenfelet, megmondom kereken, azzal a céllal utazunk Kalocsára, hogy szeretnénk megnyerni a mérkőzést, szeretnénk begyűjteni a három pontot.
Kiskunfélegyháza–Harta SE
V.: Tóth Csaba (Gál Szilárd, Juhász Dóra).
Koncz Zsolt, a Kiskunfélegyháza játékos-edzője: – Számunkra a bajnokság legfontosabb mérkőzése következik. Természetesen idáig is minden meccs fontos volt, és az volt a célunk, hogy kihozzuk a maximumot a csapatból. Amennyiben győzünk, akkor a bajnokság megnyerését ünnepelhetnénk, bár a vonalat nem fogják még meghúzni, mert ha nyer a Kiskőrös, akkor a gólarány még számíthat. Ha reálisan nézzük a helyzetet, és ha nyerünk, akkor az első helyen fogunk végezni. Persze nem téveszt meg bennünket a Harta tavaszi játéka, úgy gondolom, hogy tekintélyt parancsoló, ahogyan szerepeltek. Nehéz mérkőzésre számítunk, de idáig is csak a győzelem volt a célunk minden meccsen, remélem, szombaton be tudjuk húzni a három pontot, és bajnokok leszünk.
FADDIKORR-Kiskunhalasi FC–Jánoshalmi FC
V.: Stefánovits Gábor (Rácz Béla, Szabó Gábor).
Harkai Péter, a Kiskunhalas szakosztályvezetője: – Egy jó mérkőzést szeretnénk játszani hazai pályán a Jánoshalma ellen, és természetesen nyerni.
VASÁRNAP, 17.00
Bácsalmás–Szabadszállás
V.: Hartung Vilmos (Horváth József, Kapéter Jordána).
Schneider István,a Bácsalmás technikai vezetője: – Az utolsó hazai bajnoki mérkőzést szépen szeretnénk zárni. Nehéz meccsre számítunk, mert hogy a Szabadszállás egy nagy pofonba szaladt bele. Ilyenkor természetes, a következő mérkőzésen kettőzött erővel akarják kijavítani a hibákat. Célunk, hogy itthon tartsuk a három pontot.
Kiskőrösi LC–Kecel FC
V.: Szöllősi Ferenc (Lászlai Róbert, Bartucz Tamás).
Miskovicz Bálint, a Kiskőrös edzője: – Sajnos két emberem újra kiesett, Nagy Attila kisárgázta, Mokrickij pedig kipirosozta magát a tiszakécskei mérkőzésen, viszont van két visszatérőm is, hiszen ezen a hétvégén végre újra számíthatok Amin Ádámra és Bányai Mátéra. Lelkesen készülünk a hétvégi mérkőzésre, amely azért is kötelez, mert szomszédvári rangadó, ugyanakkor pedig ezen az összecsapáson bebiztosíthatnánk az ezüstérmünket, márpedig mi nagyon tudnánk örülni annak. A Kecel kellemetlen, kemény ellenfél, tehát tisztában vagyunk azzal, hogy nehéz mérkőzés vár ránk, de nem is lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése.

Fotó: Bús Csaba / Petőfi Népe
Soltvadkert–Tiszakécske
V.: Dévényi Balázs (Bíró Zsolt, Volentics Erik).
Holczimmer Tamás, a Soltvadkert edzője: – A múlt heti mérkőzést követően pozitívak voltak a visszhangok mind a szurkolók körében, mind a megyén belül. Ismét sikerült nyernünk a kiskőrösi fiaskó után. Az öltözői hangulat nagyon jó, érthető módon, hiszen egy egészen remek tavaszi idényt produkál a csapat. Baráti társaságként is nagyon együtt van a brigád, az edzéslátogatottság is kiváló. Mind a három heti edzésen a csapatnak legalább a kilencven százaléka kint van, a csapat morálja tehát remek. A hétvégi ellenfelünk, a Tiszakécske egy igen szimpatikus, a futballt játszó csapat. Ők is a támadójátékot preferálják, akárcsak mi, tehát úgy gondolom, hogy egy remek mérkőzés van kilátásban. Mindkét csapat a sokpasszos, gólra törő játékot célozza meg minden mérkőzésen, úgy gondolom, hogy a pillanatnyi forma, az adott minutumban meghozott döntések és a szerencse fog dönteni a hétvégi mérkőzésen, amely véleményem szerint egy igazi rangadó lesz. Remélem, sok néző kilátogat majd a meccsre. Egyébként úgy gondolom, hogy az elmúlt időszak eredményei alapján mi vagyunk a találkozó esélyesei, ezt természetesen szeretnénk realizálni is, persze nem becsüljük le az ellenfelet. Alig várom már, alig várjuk már, hogy megmérettessük magunkat a Tiszakécskével szemben.
A megye I. állása
1. KHKT 24 17 6 1 94–33 57
2. KISKŐRÖS 24 16 6 2 54–27 54
3. JÁNOSHALMA 24 15 5 4 70–20 50
4. KALOCSA 24 11 9 4 50–32 42
5. AKASZTÓ 24 11 5 8 49–41 38
6. KECEL 24 10 5 9 50–44 35
7. HARTA 24 9 6 9 43–60 33
8. KISKUNHALAS 24 9 5 10 37–38 32
9. SZABADSZÁLLÁS 24 7 8 9 44–66 29
10. TISZAKÉCSKE 24 8 3 13 40–64 27
11. SOLTVADKERT 24 7 4 13 38–51 25
12. BÁCSALMÁS 24 4 8 12 48–65 20
13. LAJOSMIZSE 24 3 6 15 40–65 15
14. KELEBIA 24 1 4 19 18–69 7