labdarúgás - NB II.

2019.05.23. 12:20

A kécskei csapat kihozta magából a maximumot

Véget ért a Merkantil Bank Liga NB II.-es bajnokság. A Duna Aszfalt-Tiszakécske VSE csapatánál az volt a cél, hogy bent maradjanak ebben az osztályban. Ezt teljesítették, a 15. helyen végeztek.

Szentirmay Tamás

A 2017/2018-as NB III.-as bajnokság Közép csoportjának megnyerése után a Tiszakécske felkerült a másodosztályba. Az egyesület vezetése az újonc csapat elé a bent maradást tűzte ki célul. A bajnokságot Szabó István vezetőedzővel kezdték, akit hat fordulóval a szezon befejezés előtt Simon Antal váltott. Őt kérdeztük arról, hogyan értékeli csapata szereplését.

– A nyíregyházi mérkőzés volt az első, amikor a taktikai feladatokat én adtam a játékosoknak. Igaz, akkor még különböző okok miatt nem ülhettem le a kispadra, de az instrukciók már tőlem származtak – nyilatkozta Simon Antal. – Akkor hazai környezetben 0–0-s döntetlent értünk el. Az azt követő hat mérkőzésen már az oldalvonal mellől irányítottam a csapatot. Amikor megérkeztem, a keretből sérülés miatt alapemberek hiányoztak, így kellett kihozni a maximumot a gárdából. Ez nem volt túl könnyű, nem is ment zökkenőmentesen. A Vác elleni győzelem után éreztem azt, hogy a játékosok azt nyújtották, amit szerettem volna. Az utolsó hazai mérkőzésünket a Dorog ellen megnyerhettük volna, többet vártam a csapattól. A Balmazújváros elleni találkozót el kell felejteni, mert a 93. percben kapott góllal rémálommá vált a meccs. A többi mérkőzéssel nagyjából elégedett voltam, már csak azért is, mert nagyon sok meccset játszottak a fiúk, nem csak a bajnokságban, a Magyar Kupában is. Összességében a csapat kihozta magából azt, ami benne volt. Újoncként stabilan bent maradt a másodosztályban, ami jó eredménynek számít. Ebből azonban tovább kell lépni a következő szezonban, ami nem lesz könnyű, mert a feljutó csapatokat az első évben viszi a lendület, a második szezon sokkal nehezebb. Nekünk most a nyári frissítés a feladatunk, hogy a következő bajnokságban még előrébb tudjunk végezni.

Simon Antal a következő szezonban tovább szeretne lépni a Tiszakécskével
Fotó: Szentirmay Tamás / Petőfi Népe

Simon Antal elmondta még, hogy a levezetés május 24-ig tart, utána a játékosok egy hónap pihenőre mennek, de mindenki megkapja a házi feladatát. Június 25-én találkozik a keret és kezdi meg a felkészülést. Az edzőtábor július 13-án kezdődik Szlovéniában, ahová azokat a játékosokat vinnék, akikre a következő, augusztus 4-én induló bajnokságban számítanak.

Változás biztos lesz a keretben, mivel tizenegy játékosnak lejár a szerződése. A vezetőedző fontosnak tartja, hogy azokkal a labdarúgókkal, akik maradnak, minél hamarabb meg tudjon egyezni az egyesület vezetése. Azt is szeretnék, hogy a kiszemelt játékosok Tiszakécskén kezdjék a felkészülést. Ezt nehéz lesz megvalósítani, hisz augusztus végéig tart az átigazolási időszak, és sok játékos biztosan kivár, csak az utolsó pillanatban kötelezi el magát.

Az NB II. végeredménye

1. ZTE FC 38 25 7 6 77–41 82

2. Kaposvár 38 21 11 6 62–41 74

3. Gyirmót 38 20 5 13 75–50 65

4. Vasas FC 38 18 11 9 73–64 65

5. Budaörs 38 20 4 14 65–46 64

6. Békéscsaba 38 17 9 12 56–49 60

7. Soroksár SC 38 18 5 15 68–61 59

8. ETO FC Győr 38 17 7 14 60–46 58

9. Kazincbarcika 38 16 8 14 59–50 56

10. Nyíregyháza 38 15 11 12 53–49 56

11. FC Csákvár 38 12 16 10 57–59 52

12. BFC Siófok 38 12 11 15 49–53 47

13. Vác FC 38 11 13 14 44–51 46

14. Dorogi FC 38 10 13 15 54–59 43

15. Tiszakécske VSE 38 9 16 13 34–52 43

16. Budafoki MTE 38 12 5 21 46–66 41

17. Balmazújváros 38 10 10 18 33–48 40

18. Ceglédi VSE 38 8 8 22 35–68 32

19. Mosonmagyaróvár 38 6 13 19 35–61 31

20. Monor 38 7 9 22 49–70 30

Feljutott a Zalaegerszeg és a Kaposvár, kiesett a Cegléd, a Mosonmagyaróvár és a Monor.

Ezek is érdekelhetik