2019.02.27. 13:28
Hajóson már alig várják a rajtot
A megyei másodosztályú labdarúgó-bajnokság Déli csoportjában szereplő Hajós FC, amely a 2018/19-es bajnokság őszi szezonját követően öt győzelemmel, négy döntetlennel és hét vereséggel a 9. helyen áll, új edzővel vág neki a bajnokság tavaszi idényének. Miután a csapatot az ősszel gardírozó Koch Tamás elfogadta a számára megtisztelő bajai-bajaszentistváni felkérést, a Hajós játékosa, Aladics Dániel vállalta, hogy játékos-edzőként irányítja az együttest. A játékos-edző a tavaszi idény végére azt a célt tűzte ki csapata elé, hogy 25–30 pontot szerezzen és lefektesse egy még sikeresebb jövő alapjait.
A Bácska-kupán már összecsapott a Hajós a Nádudvarral, 4–1-re nyert
Forrás: Petőfi Népe
A tervek megvalósításához csak három, de minőségi játékost igazoltak: két belső védőt, a Rácz testvéreket, Ádámot és Tibort Bácsborsódról, illetve egy irányító középpályást, Szarka Balázst Érsekcsanádról. Az új tréner a játékfelfogás terén is újítást tervez, nem is titkolja, hogy mit: saját leírása szerint egy területvédekezésre épülő, sokpasszos játékkal szeretnék valóra váltani céljaikat, és kiszolgálni a szurkolóikat. Ami a drukkerek kiszolgálását illeti, már rögtön a tavaszi rajttól kezdve minden mérkőzésen valami extra ajándékkal is kedveskednek nézőiknek. Az első fordulóban a 600 forintos belépő mellé jár egy kupon, amely két italra (sörre vagy üdítőre) váltható. – Nem is annyira visszacsábítani szeretnénk a nézőinket, hiszen a szurkolók eddig sem hanyagolták el a csapatot, inkább újabb nézőket meghódítani és a hangulatot is javítani, mind a pálya körül, mind az öltözőben. Ugyanakkor tudjuk, hogy a több néző jobb játékot jelent – hiszen melyik játékost ne motiválna mindennél jobban, ha minél többen biztatják –, a jobb játék pedig jobb szponzori lehetőségeket is jelent – jelentette ki a játékos-edző, aki a másodosztály legfiatalabb trénere.
A Hajós részt vett a bajai Bácska-kupán, és a 6. helyen végeztek ugyan, de nem egy remek, fordulatos mérkőzést játszottak. A legutolsó, helyosztó meccsükből is igazi focicsemege kerekedett, igaz, akkor az utolsó pillanatokban az ellenfelük, a Híd SC szerezte meg a győzelmet. – Pedig a félidőben még biztosan vezettünk 2–0-ra. A második játékrészben, bevallom, egy új játékrendszert próbáltunk ki, három védővel álltunk fel, de ez, ahogy mondani szokás és ahogy az eredmény is mutatja, nem jött be. Sebaj, éppen erre valók az ilyen felkészülési mérkőzések – tekintett vissza Aladics Dániel a múlt hétvégén lezárult kupára, aki ezzel kapcsolatban azt is elmondta, hogy nekik kapóra jött a rendezvény, hiszen összesen öt felkészülési mérkőzést játszhattak, remek körülmények között.

Fotó: Petőfi Népe
Abban, hogy mindjárt a tavaszi rajtra minél több nézőt kicsábítsanak, a sorsolás is a partnerük volt, ugyanis a szomszédvár Nemesnádudvarral kezdenek. – Ez a sváb rangadó, akárcsak a többi szomszédvári rangadónk – szerencsére van bőven – rendre sok nézőt vonz, a labdarúgás tekintetében a két település számára ez a párosítás olyan, mint egy búcsú, karácsony, húsvét egybevonva. Ennek megfelelően jó hangulatú rajtra készülünk – jelentette ki Aladics Dániel.