labdarúgás

2019.01.16. 13:42

Több kiszemelt is érkezett próbajátékra

Megkezdte a felkészülést a tavaszi szezonra a Kecskeméti Testedző Egyesület. Javában teszteli a lehetséges friss igazolásokat a szakmai stáb, mihamarabb szeretnék kialakítani a végleges keretet.

Borbély Károly

Pataki Zsolt (jobbra) Egerből érkezhet a KTE-hez

Fotó: Lénárt Márton

Hétfőn megkezdte a felkészülést az NB III.-as bajnokság Közép csoportjának tavaszi szezonjára a Kecskeméti TE – írta a klub honlapja, a kecskemetite.hu. Az első edzésen öt új labdarúgó jelentkezett játékra, az ő sorsukról a lehető legrövidebb időn belül döntést szeretne hozni Szabó Tibor edző.

A kiszemeltek között van Kunsági Roland, a 28 esztendős rutinos kapus, aki a Budapest Honvéd akadémiáján nevelkedett, majd futballozott a REAC, az FTC, a Mezőkövesd, a Soroksár, a Győr és a Sopron színeiben is, a Fradiban az NB I.-ben is pályára léphetett. Nyár óta az NB III.-as III. Kerület játékosa, ahol tizennégy bajnokin volt kezdő.

A III. Kerületnél szerepelt ősszel Huszárik Zsolt is, a 29 esztendős játékos több poszton, a középpályán és a védelemben is bevethető, a Vasas színeiben az NB I.-ben is bemutatkozhatott a szegedi kötődésű futballista.

Pataki Zsolt a védelem közepén bevethető, a 23 esztendős játékos az őszi szezont Egerben töltötte, ahol tizenöt meccsen kezdőként lépett pályára az NB III. Keleti csoportjában.

A 19 esztendős Nagy Gergő a támadószekcióban bevethető, nyárig a Honvéd akadémiáján pallérozódott, onnan Gyömrőre került, ahol ősszel kilenc meccsen három gólig jutott a Pest megyei másodosztályban.

Pataki Zsolt (jobbra) Egerből érkezhet a KTE-hez
Fotó: Lénárt Márton

A 18 esztendős Parázs Botond Nagykőrösön kezdett el futballozni, majd 2011 és 2014 között a KTE akadémiáján nevelkedett, onnan vitte el a Puskás Akadémia. Felcsúton folyamatosan lépkedett felfelé a korosztályos ranglétrán, ősszel már a tartalékok keretébe is többször bekerült a fiatal hátvéd.

És ami a távozókat illeti: Rozsi Dominik, Nemesvári Dániel, Ladányi Patrik és Maczelka Gábor elköszön a hírös városi liláktól.

A kerethez kapcsolódó jó hír, hogy hosszú kihagyás után Terbe Botond is a társakkal kezdhette el a munkát. Az utánpótlás-válogatott középpályás tavasszal szenvedett súlyos sérülést, így ősszel nem is léphetett pályára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában