snowboard

2019.01.17. 22:08

Fricz Botond harmadik lett első észak-amerikai versenyén – videó

A kecskeméti snowboardos először vállalta be versenyen az egyik legnehezebb trükkjét, ami egyből dobogót ért számára az észak-amerikai NorAm Kupán.

Maksa Balázs

Forrás: kirkscamp

Fricz Botond a New Hampshire-i Waterville Valley-ben rendezett snowboard versenyen indult slopestyle-ban, ahol az első versenynapon harmadik, a másodikon a hatodik helyet szerezte meg – tájékoztatta a Baon.hu-t a Magyar Snowboard Szövetség. A verseny az öt állomásból álló észak-amerikai Revolution Tour, a NorAm Kupa második állomása volt. Ez a sorozat a FIS világkupa utáni második legmagasabb szintű széria.

Botond tíz napja utazott az Egyesült Államokba, hogy amerikai edzője segítségével Coloradóban csiszolja tudását a február elsején kezdődő FIS világbajnokság előtt. Volt alkalma edzeni a világ egyik legjobb freestyle edzőközpontjának tartott Woodward Campben, Copper Mountainon, valamint Breckenridge-ben is. A felkészülés részeként utazott a keleti partra, ahol kiváló hazai és nemzetközi tehetségekkel mérte össze tudását.

Fotó: kirkscamp

A 18 éves kecskeméti snowboardos tavaly került az amerikai Ian Kirk szárnyai alá, aki az utóbbi két évben Gyarmati Pankával is együtt dolgozott. A felkészülési időszakban Iannal készült, azonban a versenyre már Chris Waker edzővel érkezett és a későbbiekben is ő fogja felkészíteni a versenyekre, többek között a világbajnokságra (FIS Snowboard és Freestyle Sí Világbajnokság) is, melyet idén az Egyesült Államok-beli Utahban, a Park Cityben rendeznek meg.

– Életem első NorAm kupája nagyon jól sikerült, kiváló eredményeket értem el, és egy trükköt is sikerült úgy fixálni, hogy a versenyen is be tudjam adni – nyilatkozta Botond a verseny után. Hozzátette: – A legelső nap megfogadtam magamnak, hogy ha az időjárás is engedi, és a pálya is jó lesz, akkor beadok a körömben egy backside duplakork 1080-at (ez egy ferde tengely mentén forgatott dupla hátra szaltó, amelyben még egy plusz horizontális fordulat is van – a szerk.). Ezt a trükköt 1 éve tanultam meg, de még mindig féltem tőle.

Fricz Botond (jobbról) a dobogó harmadik fokán
Fotó: kirkscamp

Botond elmondása szerint a pálya nem volt a legideálisabb, néhol kevés volt a sebesség, és az ugratók sem voltak tökéletesek. Ennek ellenére egy nagyon szép kört sikerült produkálnia, olyannyira, hogy a zsűri egy harmadik hellyel jutalmazta.

– Az edzés és a kvalifikáció nagyon jól ment. Az edzésen már egy komolyabb kört raktam össze, a kvalifikációból pedig harmadikként jutottam tovább a döntőbe – mondta a második versenynapról Botond. Hozzátette: – A döntőben kockáztatni kellett, ezért megcsináltam a selejtezős körömet, de még úgy sem kaptam érte annyi pontot, amennyit szerettem volna. Az új, nehezebb menetem egy front 900, cab 900, backside duplakork 1080-ból állt (a trükköknek jellemzően csak angol elnevezése van, a számok a forgási fokszámra utalnak – a szerk.) a korábbi korlát trükkök mellett, de sajnos nem sikerült tökéletesen beadni, így hatodik lettem – mondta a kecskeméti snowboardos.

Fricz Botond a verseny után Coloradóba utazott, és a világbajnokságig hátralévő két hetet további gyakorlással tölti.

Részlet Botond versenyköréről:

Slopestyle

A szabadstílusú snowboardosok legkifejezőbb szakága, melyben egy ugratókkal és korlátokkal, valamint egyéb mesterséges elemekkel tarkított lejtőn lecsúszva mutatnak be különféle trükköket: szaltókat, forgásokat és csúszásokat. A pálya kb. 1000 m hosszú, és általában 3 korlátkomplexumból és 3 óriási ugratóból áll. A versenyzőket összbenyomás alapján hattagú zsűri pontozza, a választott trükkök technikai nehézsége, változatossága, a pálya kihasználása, valamint a versenyző kreativitása és stílusa alapján. Magyar elnevezése nincs, a szakma az angol elnevezést használja. 2014 óta olimpiai sportág.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában