labdarúgás

2018.10.11. 10:34

Újra szegedi ellenfelet fogad a KTE, ezúttal a SZEOL-t

A Kecskeméti TE, amely az előző hazai mérkőzésén a Szeged-Grosics Akadémiát látta vendégül, ezen a hétvégén a jelenleg a 4. helyen álló SZEOL SC-t fogadja az NB III. Középcsoportjában, a 10. fordulóban.

Vincze Miklós

Az már biztos, hogy az egyik kecskeméti gólfelelősnek, Balog Marcellnek biztosan ki kell hagynia a SZEOL elleni meccset is, a másik támadó, Vladul Stefan azonban már bevethető lesz, így a gólokat elsősorban tőle várná a szakmai stáb. A támadó, aki a Szeged-Grosics ellen már a 3. percben betalált, ott szeretné folytatni, ahol a Szeged-Grosics ellen abbahagyta.

– Mindenképpen nyerni szeretnénk, a csapat folyamatosan ezen dolgozik. Sajnos van pár hiányzó játékosunk, de ezt a feladatot is meg kell oldalunk. Jó munkát kell végeznünk a héten, ebben az esetben biztosan meglesz az esélyünk a győzelemre a SZEOL ellen is. Én személy szerint nagyon várom a meccset, érzem, hogy bennem van a gól. Ahol a Szeged-Grosics elleni meccsen abbahagytam, ott szeretném folytatni – nyilatkozta klubja honlapjának Vladul.

A SZEOL jelenleg a negyedik a tabellán, tavaly is a tabella első felében végeztek. A KTE edzőmeccsen bő egy éve találkozott velük a Széktóiban, 2–1-re legyőzte, de azóta sok víz lefolyt a Tiszán.

– Amit biztosan tudunk a SZEOL-ról az az, hogy egy jó és masszív csapatról van szó, így biztosan most sem számíthatunk könnyű ellenfélre. Ebben az osztályban bárki bárkit megverhet. Tudom és hiszem, hogy bennünk is megvan ez, ha ezt el tudjuk hinni, illetve így állunk hozzá, akkor meg is lehet a három pont – folytatta a kecskeméti támadó.

Vladul Stefan (lilában)
Fotó: Bús Csaba / BAON.HU

A Kecskeméti TE nincs jó formában, ahogy az már a nyári sorsolás pillanatában látszott, az őszi idény középső harmadában zsinórban több bajnoki címre is esélyes élcsapattal találkozott, egyelőre egyiket sem sikerült legyőznie. A SZEOL ellen azért is jelentene sokat a három pont, mert az ősz hátralévő részében közvetlen riválisokkal találkoznak a kecskeméti lilák.

– Hogy mi tenne igazán jót az önbizalomnak? Egy hétvégi győzelem, ez lenne a legfontosabb. Ennyi kellene véleményem szerint ahhoz, hogy át tudjunk lendülni ezen a holtponton. A jó játék több alkalommal is megvolt, de mindig hiányzott az a plusz, amivel magunk javára tudtuk volna billenteni ezeket a meccseket. Ennek kellene meglennie hétvégén, hiszem, hogy meg is lesz.

A Kecskeméti TE – SZEOL rangadó vasárnap 14:30-kor kezdődik a Széktóiban.