Kézilabda

2018.09.21. 10:26

Szurkolói ankétot tartott a Kecskeméti NKSE

Hangulatos szurkolói ankéton vehettek részt csütörtök délután a Kecskeméti NKSE jóvoltából az érdeklődök, amelyen nem csak a klubvezetőkkel, hanem az egész csapattal is találkozhattak.

Vincze Miklós

Az NB I/B Keleti csoportjában az idényt egy orosházi döntetlennel kezdő KNKSE nevében Dömény-Veres Zsuzsanna köszöntötte az egybegyűlteket, ezt követően a szurkolók mindjárt meg is ajándékozták a lányokat, majd Varga József vezetőedző rövid expozéja után jöhettek a szurkolói kérdések. Az első téma természetesen az volt, hogy mennyire hamar várható a visszajutás az NB. I.-e, ezzel kapcsolatban a klub részéről elmondták, hogy a cél valóban a legfelsőbb osztályba való visszajutás, de az őszi idény elsődleges feladata az építkezés, a keret összekovácsolása, a feljutás kiharcolása az idén még nem kötelező feladat. Ezt követően férfias nyíltsággal tették fel a drukkerek a kérdéseiket az orosházi pontvesztéssel kapcsolatban, Varga József pedig ugyanilyen őszinte nyíltsággal válaszolt a felvetéseikre. Az egyre oldottabbá váló hangulatban még azt is megtudhattuk, hogy a kecskeméti kézis lányok többségének Melissa McCarthy a kedvenc színésznője, és a kérdésre, hogy miért, Pálinkás Viktoria felelte, hogy „mert hihetetlenül nagy forma.” Az ankét befejeztével a szurkolóknak nem kellett üres gyomorral hazatérniük, az egyesület ugyanis finom pizzával vendégelte meg őket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában