2018.08.02. 11:24
Bombaigazolással erősített a Kőrös
Sokan találgatták, hogy miután a kecskemétiek gólzsákja, a 2017/18-as esztendőben a megyeszékhely bajnokcsapatának a színeiben 17 gólt szerzett Eugene Salami még nem kapta meg a magyar állampolgársági igazolást, és nem szerepelhet az NB III.-ban, vajon hova igazol. Nos, most már biztos, hogy marad a megyében, ugyanis ősztől a Kiskőrösi LC keretét fogja erősíteni.
A Kiskőrös megyei első osztályú labdarúgócsapatánál egyébként lényeges mozgás nem volt a játékoskeretben, a csapat mégis erősödhet, hiszen a néhány új igazolás minőségi játékost jelent. A klubtól egyelőre egy játékos, Rimár Péter távozott, néhányan pedig a háttérbe vonultak. Közéjük tartozik Makó Zsolt és Somlyai Péter, ők ketten azonban szükség esetén az őszi idényben is a vezetőedző rendelkezésére állnak. A kecskeméti gólfelelős mellett még két játékos érkezése biztos már, a KLC-t fogja erősíteni a kiskőrösi gyökerekkel rendelkező Hajnal Gábor, aki szintén Kecskemétről tette át a székhelyét, illetve az Akasztó csapatától az eredetileg szintén kiskőrösi Horváth Róbert.
Időrendben a kerettel kapcsolatos legelső nyári változás egyébként az új edző kinevezése volt. A csapatot a tavaszi idény végén Füleki Antal irányította játékosedzőként, ám mivel Füleki Antal az ősztől sportigazgatóként tevékenykedik tovább, edző után kellett nézniük a kiskőrösieknek. Az új trénert hamar meg is találták Miskovicz Bálint személyében. Miskovicz Bálint, aki az előző idényben a Fejér megyei első osztályban tevékenykedett a Lajoskomárom csapatánál, nem ismeretlen Kiskőrösön, hiszen három éven át szerepelt a helyi NB III.-as csapatban. A klub vezetése azt kérte az edzőtől, hogy a nézők számára minél szórakoztatóbb, támadó focival rukkoljon elő a csapat.