2018.05.02. 08:12
Kezdődik a bronzcsata
A bronzéremért csatázik a HÉP-Kecskeméti RC a férfi élvonalbeli bajnokságban. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó pátharc szerdán kezdődik.
Deák Márk (labdával) is válogatott kerettag
Forrás: Petőfi Népe
Fotó: Bús Csaba
HÉP-Kecskeméti RC–Pénzügyőr. Amelyik együttes háromszor veri a másikat, az megszerzi a bronzérmet az NB I.-es bajnokságban. Az első ütközet szerdán, 19 órakor kezdődik a Messzi István Sportcsarnokban.
A felek a mostani szezonban már négyszer találkoztak egymással, a Kecskemét háromszor nyert, a Pénzügyőr egyszer.
A hírös városi együttessel kapcsolatos hír, hogy kihirdette a május végén rajtoló Európa Ligára készülő bő keretét Bogdan Tanase, a férfiválogatott szövetségi kapitánya. A bő keretben az előzetes felmérések után huszonkét játékos kapott meghívót. Köztük van a KRC-ből Deák Márk liberó, Gacs Dániel center és Krupánszki Olivér ütő.
A csapat május 7-én kezdi majd az edzőtábort Budapesten, ahol a Közszolgálati Egyetem új csarnokában folyik majd a központi felkészülés. A válogatott csak a három külföldi (albán, fehérorosz, horvát) mérkőzése, illetve a kazincbarcikai és az érdi találkozója előtti néhány napon hagyja majd el a bázist.

Forrás: Petőfi Népe | Fotós: Bús Csaba