labdarúgás

2018.04.01. 09:59

Dunaújvárosban is győzött a Tiszakécske

A Duna Aszfalt TVSE a tabellán a 3. helyezett Dunaújvároshoz látogatott szombaton, az NB III. Közép csoportjában, a huszonegyedik fordulóban. A hatpontos rangadót magabiztosan a Bács-Kiskun megyei alakulat nyerte.

Vincze Miklós

A mérkőzés első lehetősége a hazaiak előtt adódott, ám Szepessy Róbert lövését védte Helesfay. A 14. percben Szabó István fiai egy kontra végén megszerezték a vezetést, Puskás talált a vendéglátók hálójába. Próbált továbbra is nyomni a hazai csapat, de igazi gólhelyzetet nem sikerült kialakítaniuk, így aztán kécskei vezetéssel vonultak pihenőre a csapatok.

Két perccel a második félidő kezdete után Juhász megduplázta a Tisza-partiak előnyét. Taktikusan, jól játszott a Duna Aszfalt, előnye birtokában labdatartásra rendezkedett be. A 70. percben a hazai Dobos távoli bombáját mentette bravúrral Helesfay. Négy percre rá aztán végleg eldőlt a találkozó, újra Puskás volt eredményes. Kovács Gábor 79. percben érkezett becsületgólja már csak szépségtapasz volt a hazaiak számára, akik ráadásul az utolsó pillanatokban Barna kiállítása miatt meg is fogyatkoztak. A rendkívül nehéz ellenfél otthonában vívott mérkőzésen a Tiszakécske imponáló magabiztossággal gyűjtötte be mind a három pontot, s így visszavágott az őszi, hazai pályán elszenvedett vereségért, de ami még fontosabb, tartja a lépést az éllovas Péccsel, sőt, amennyiben a szerdai, elmaradt mérkőzésen képes begyűjteni a három pontot, vissza is áll az élre.

Fotók: Bús Csaba

Dunaújváros – Duna Aszfalt TVSE 1–3 (0–1)

Dunaújváros: Bősz, Kovács G., Farkas, Csehi, Dobos, Dorogi (Zvara 53.), Tóth T. (Pál 70.), Szepessy, Király, Sándor, Barna. Edző: Dr. Dobos Barna

Duna Aszfalt TVSE: Helesfay, Oláh (Benkó 78.), Juhász, Tölgyesi (Mihály 82.), Puskás (Kalmár 76.), Polyák, Pintér, Kardos, Markó, Ludánszki, Kocsis. Edző: Szabó István

Gól: Kovács G. 79., illetve Puskás 14., 74., Juhász 47. perc.

Sárga lap: Sándor 10., Szepessy 73., Zvara 89., illetve Juhász 91. perc.

Kiállítva: Barna 89. perc

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában