kosárlabda

2018.02.01. 11:57

Későn hajrázott a KTE

A férfi kosárlabda NB I A csoportjában, a szerda este a Szeged vendége volt a KTE-Duna Aszfalt. Mivel a Szegedtől három kulcsember, Boltics, Csirics és Juhos is hiányzott sérülés miatt, a kecskeméti lilák számítottak a mérkőzés esélyesének, a szorult helyzetben levő Szeged azonban óriási akarással megnyerte a számára létfontosságú mérkőzést.

Vincze Miklós

A KTE esélyeshez méltón kezdte a találkozót, előbb Djerasimovic távoli kísérlete hullott a gyűrűbe, majd Karahodzic volt eredményes (0–5). Sulovic szerezte meg az első hazai pontokat, Fortune zsákolt, Wirth közelijével pedig már a Szegednél volt a fór (6–5). Kiegyenlített játékot hozott az első etap, Felváltva potyogtak a kosarak, hol az egyik, hol a másik fél járt néhány ponttal előbbre, végül egy kiegyenlített első negyed után 20–20 volt az állás.

A második negyedben jött a fekete leves. A Szeged a vendéghibákat kihasználva egy 9–0-s futással meglépett (29–20). Karahodzic kettesével zárkóztak ugyan Forray Gábor fiai, ám a túloldalon egyből jött a válasz Sulovictól (31-22). Wittmann második trojkája révén hat volt közte (31–25), de Kerpel-Fronius kosarával és Sulovic 2 plusz 1-es akciójával kétszámjegyűre nőtt a különbség (36–25). Djerasimovic büntetőivel bejött ugyan a Kecskemét tíz alá (36–27), ezután azonban Wirth hármasa is célba ért (39–27), ami azt jelentette, hogy a második negyedben vészes góliszonyban szenvedő KTE jelentős, tizenkét pontos hátránnyal ment a nagyszünetre.

A folytatásban Fortune és Sulovic révén tovább nőtt a hazaiak előnye (43–27), ám ebben a szakaszban Dramicanin vezérletével a liláknak sikerült felzárkózniuk tíz pontra (45–35). A lendület azonban nem tartott sokáig, a Szedeák újra elhúzott (52-37), és végül tizennégy pontos különbséggel zárta a harmadik felvonást. (59–45).

A negyedik negyed jó részében is a megszokott ritmusban folytatódott a találkozó, a kecskemétiek futottak az eredmény után. Amikor már végképp minden veszni látszott, a KTE egy végső rohamot indított, és Thompson kosarával bejött tíz alá. Wittmann hárompontosával 64–58-ra módosult az állás, majd Thompson mehetett büntetőzni, és nem hibázott (64–60). Egy perc volt már csak hátra, ekkor azonban Kovács talált be a hazaiak részéről, Sulovic büntetői pedig végleg eldöntötték a mérkőzés sorsát, 70–62-es hazai győzelem született.

Andjelko Mandics, a Szedeák vezetőedzője: – Noha tartalékos kerettel álltunk fel, tudtuk, hogy ez élet-halál meccs számunkra, így is állt hozzá a csapat. Kiválóan működött a védekezésünk, ha valaki hibázott, a másik kijavította. A végén kicsit idegeskedtünk, de sikerült nyernünk.

Forray Gábor, a Kecskemét vezetőedzője: – Az első negyedben azt kaptam, amire számítottam. A második negyed volt az, ami számunkra problémásra sikerült. Az ellenfél egy nagyon lelkes, nagyon agresszív, verekedős stílusban kosarazott, amire mi sjanos nem jól reagáltunk. Kizökkentünk a ritmusunkból, mindenki stresszelt, külső körülményekkel foglalkozott, és abban a szakaszban épített ki a Szeged egy tizenkét pontos előnyt. A szünetben megbeszéltük, hogy min változtassunk támadásban illetve védekezésben, a hajrára sikerült visszajönnünk a meccsbe, egy perccel a vége előtt már csak négy pont volt a hátrányunk, sajnos egy újabb figyelmetlenség miatt egy kivédekezett támadásból kaptunk egy támadó lepattanóból egy kosarat, és az megpecsételte a sorsunkat. A mérkőzés egészét tekintve megérdemelten nyert a Szeged, nekünk pedig egy hasznos tanulság, hogy csak akkor tudunk nyerni, ha fegyelmezetten, harcosan tesszük együtt a dolgunkat, és nem hagyjuk magunkat kizökkenteni.

Naturtex-SZTE-Szedeák-KTE-Duna Aszfalt 70-62 (20-20, 19-7, 20-18, 11-17)

Szeged, Újszegedi sportcsarnok, 800 néző. Vezette: Pálla, Minár, Kulcsár.

Naturtex-SZTE-Szedeák: Kerpel-Fronius G. 2, Wirth 11/3, Fortune 17/3, Petrovics 3/3, Sulovics 15. Csere: Vágvölgyi 11, Kovács Á. 8, Révész 3. Vezetőedző: Andjelko Mandics.

KTE Duna-Aszfalt: Pongó 4, Thompson 4, Djeraszimovics 18/6, Dramicsanin 15, Karahodzsics 9. Csere: Molnár M. 3, Wittmann 9/9, Horváth K. Vezetőedző: Forray Gábor.

Kipontozódott: Petrovics (38.), Vágvölgyi (40.), ill. Thompson (40.).

A 18. forduló további eredményei: DEAC–MAFC 71–87, Kaposvári KK–Sopron KC 85–79, Zalakerámia ZTE KK–JP Auto-Jászberény KSE 82–68. Az Atomerőmű SE–Szolnoki Olaj KK, Alba Fehérvár–Pécsi VSK-VEOLIA és a Falco-Vulcano Szombathely–Egis Körmend találkozókat március 3-án játsszák.

Férfi kosárlabda NB I./A csoport

1. Szolnok 17 15 2 1410–1240 0.941

2. Körmend 17 13 4 1414–1302 0.882

3. Falco 17 12 5 1529–1325 0.853

4. Fehérvár 17 12 5 1359–1234 0.853

5. Atomerőmű 17 10 7 1372–1357 0.794

6. Kecskemét 18 10 8 1408–1376 0.778

7. Zalakerámia 18 10 8 1446–1453 0.778

8. Pécsi VSK 17 8 9 1345–1373 0.735

9. Kaposvár 18 8 10 1390–1418 0.722

10. Szeged 18 7 11 1348–1360 0.694

11. Debrecen 18 6 12 1364–1525 0.667

12. Jászberény 18 5 13 1338–1471 0.639

13. MAFC 18 4 14 1288–1409 0.611

14. Sopron 18 3 15 1312–1480 0.583

 

Ezek is érdekelhetik