kiskunhalas

2018.01.23. 21:19

Múlt idők esküvői láthatók a képeken

Régi esküvői fotók kiállításával és rendhagyó zenés irodalmi beszélgetéssel ünnepelték a magyar kultúra napját Kiskunhalason, a Közösségek Házában. A rendezvény vendége egy kiskunhalasi származású művész házaspár volt, Tallér Edina írónő és Gerner Csaba színművész.

Pozsgai Ákos

Az ünnepség irodalmi beszélgetéssel folytatódott, melynek vendégei Tallér Edina író, újságíró és Gerner Csaba színművész volt. A Kiskunhalasról elszármazott, ma bár Budapesten élő művész házaspár helyi kötődéseikről beszéltek, pályafutásuk főbb állomásairól, valamint a hazai kulturális élet aktuális kérdéseiről.

Az este során fellépett a helyi művészeti iskola pedagóguskara is, majd Anda Péter fotográfus, a Múlt idők esküvői című fotókiállítást nyitotta meg.

A rendhagyó tárlat sajátossága, hogy a bemutatott esküvői képeken, kiskunhalasiak láthatók, sok esetben maguk a kiállítás látogatói, akiket elkísérték a gyermekeik, unokáik is, hogy együtt idézzék fel életük legszebb napjának pillanatait. A kiállított képek egyben kordokumentumok is, amelyek bemutatják a múlt század eleji fényképezés technikáját és az akkori esküvőiruha-divatot is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!